Itt várlak

23.M

Mégis mi a faszt képzelt ez a barom, hogy ideállít, és azt mondja egy család vagyunk...

Egy család... Család.... Mintha lenne róla bármi elképzelése, hogy mi az!

A mellkasom annyira szorított, hogy alig kaptam levegőt. Ha Tim nem szed le róla biztosan ő is kórházban végezte volna. Nem tudtam volna leállni, azzal a szeméttel nem...

Elbaszta az életünk, tönkre tett mindent! Az anyámat és engem egy életre megnyomorított, és most hogy egy kicsit tényleg családnak érezhettük magunkat, megint szét akar cseszni mindent!

Fulladozva a dühömtől rontottam a szobámba, hogy hátha anyám nem jön rá, hogy hátha legalább őt megkímélhetem....

Szeretném, hogy így legyen, de közben törnék, zúznék és azt is teszem.

Már most tönkre tett, már most vége mindennek... Kora... Ő nem láthat így megijedne...

De nem tudom fékezni magam annyira feszít a gyűlölet és a méreg. Hogy lehet valaki ennyire önző? Miért teszi ezt velünk? Miért nem volt elég neki egyszer? Miért nem hagy minket békén?

Üvölteni tudnék, de még visszafogtam magam, sírni sem akarok ezért inkább sorra falhoz vágtam válogatás nélkül mindent, ami a kezem ügyébe akad.

Tudom, hogy nem sokára mindenkinek feltűnik, hogy milyen állapotba kerültem, az anyámnak, aki ki fog borulni, és Korának is, aki... Aki csalódni fog bennem.

Vége, mert nem bírok leállni. És újra megteszi, úrja tönkre bassza az életem. Érzem, hogy a kétségbeesés fojtogat, a pánik terjed szét az ereimben, és én végső elkeseredésemben is csak vagdalkozni tudok. Gyűlölöm magam! Gyűlölöm az apámat amiért ilyenné tett! Gyűlölöm, hogy ilyen tehetetlen nyomorék vagyok! Amikor hirtelen nincs a kezem ügyében semmi, amit tönkretehetnék akkor magam ellen fordulok, és a falba ütök, fáj és tudom, ha ezt tovább folytatom, akkor elfog törni a kezem. De ez az egyetlen módja, hogy a dühömet a háttérbe szorítsam, ha a fájdalom uralkodik el rajtam. Végérvényben mindegy mert így is úgy is, undorító szánalmas alak vagyok.

Ez a gondolat is dühít és a testem reakciója, hogy egy újabb fájdalmas ütéssel jutalmazzam magam. A karom lendült a fal felé, aztán hirtelen ott áll ő, előttem. Ordítani akartam és most már csak anyám miatt nem tettem! Korával már úgyis vége. Kizárt, hogy ezek után ne féljen tőlem. Miért kell mindennek elromolnia?! Vele olyan jó volt.

Láttam őt a tekintetét amiben tényleg ott volt a félelem, megdermedtem, lefagytam. Aztán éreztem a mellkasomon a tenyerét ahogy maga elött tolt majd szinte az ágyra lökött.

Még mindig őt néztem és most, a harag mellett éreztem hogy rettenetesen szégyellem magam. Megszólalni nem tudtam, de nem is lett volna értelme. Kiborít de semmi olyat nem tudtam mondani amivel az én oldalamra fordíthattam volna.

Teljesen ledöbbentett amikor az ölembe ült és arcomra simította a kezeit. Éreztem a lélegzetét a számon, az ösztöneim beindultak. Azért is gyűlöltem magam, amit most vele tettem. A csókom önző volt és durva, és a testét akartam. De ő mégis olyan engedékenyen szelíden hagyta, és csókolt, pedig tudom, hogy ez neki most sok, talán mindig is az lesz. Aztán elhúzódott, már nem akarta. Ezt is elcsesztem! Annyira utálatam most mindent!

Vártam, hogy elmegy, hogy nem kér belőlem, de ehelyett Kora újra megcsókolt. Olyan kábító szenvedéllyel, amitől a fülem zúgni kezdett, és már nem éreztem semmi mást csak a nyelvének isteni ízét, az ajkának puhaságát, az érintését a nyakamon, a tarkómon, a hajamban. Minden gondolatom ő lett, már fogalmam sem volt mi történt az elmúlt percekben csak vágyat éreztem iránta, a lelke a melegsége iránt. Még fel sem fogtam, hogy mit tett, hogy nem menekült el tőlem, hogy a dühömet is gyakorlatilag teljesen kioltotta, gondolkodás helyett élveztem a csókjait.