Itt várlak

34.M.

Utáltam ezeket a gólya bulikat, most mégis itt voltam és legbelül azt is tudtam, hogy csak miatta jöttem el.

Egész héten próbáltam rájönni mit keres Kora a Princetonon. Régen sosem említette, hogy ide szeretne járni. Bár ilyesmiről nem is nagyon beszélgettünk. Volt egy kósza, rejtegetett félve beismert gondolatom, hogy esetleg miattam jött pont ide. Baromság volt, mert ő már jó ideje Adammel járt.
Ez a tény, még mindig kurvára felcseszte az agyamat, pedig gyakorlatilag már semmi közöm nem volt hozzá.
Elég sok ideje játszottuk azt, hogy levegőnek nézzük egymást, rohadtul hozzá szokhattam volna. De amikor megláttam, le voltam taglózva, és én akartam vele beszélni, rendesen mint két normális ember, legalább azt megtudni, hogy van.
De ő lazán közölte, hogy nem ismer.
Nem ismer...

Tudom, hogy egy fasz voltam vele, és hogy nem számíthattam másra, de akkor is rohadtul fájt!

Kerestem a kampuszon és amikor megtaláltam ahogy egyedül áll, sörrel a kezében, arra gondoltam, hogy ez mennyire jellemző rá. Ahogy csak kívülállóként figyel másokat. Pedig Korát sokan kedvelték már középsuliban is... Klassz csaj volt.
Amíg meg nem bántottam és teljesen el nem zárkózott mindenkitől. Akkor, ahogy kinézett, amennyire lefogyott, ahogy viselkedett, megijedtem, hogy komoly bajt csináltam.
De fokozatosabban jobban lett, és avlegjobban az fájt, hogy mindezt Adam mellett. Iszonyú volt látni, amikor a karjában tartotta az én barátnőmet. De nem tehettem semmit, amit tettem az már bőven több volt amit valaha is képes lett volna megbocsájtani.
De képtelen voltam józan emberként gindolkozni miután megsebzett utána pedig összejött Adammel. Nem mondanám, hogy mindenkiben őt kerestem. Eva után rájöttem hogy ez lehetettlen. De csillapítani akartam azt a pusztító érzést ami miatta tombolt bennem.

Nem lepett meg, hogy nem akart velem beszélni, de megoldottam volna ha nem jön az a barom Alex a hülyeségeivel.

Aztán azt vettem észre, hogy előtte állok és zavarba kellene hoznom. Sok mindent tudtam és akartam is volna neki mondani, amitől egészen biztosan zavarba jön. Hozzá hajoltam és megéreztem a samponjának az almás illatát. Aztán a sok hülyeség helyett az jutott eszembe, hogy hihetetlen, hogy még mindig ugyanazt a sampont használja.

Néhány másodperce még egészen mást akartam mondani, de a nyelvemre magától jött a szó, mintha már évek óta ki kívánkozott volna.

Láttam a szemeiben, hogy mennyire feldühítettem vele. Nem volt jogom ezt mondani neki, és azt hiszem még én magam sem tudom pontosan, hogy miért tettem.
De azt hiszem tényleg úgy éreztem, hogy szeretem.

Ott hagyott miután elvettem tőle a poharat, de akkor is beszélni akartam vele, vagy csak hallgatni ha ordít velem, mindegy, az sem érdekel csak legyen ott, csak nekem szóljanak a szavai.

Nekem szóltak és rendesen le is döbbentett. Nem illett hozzá ez a stílus, én tudtam, hogy nem ilyen volt és eszembe sem volt lefeküdni vele. Részeg volt.

„Ne aggódj, már nem vagyok az a szűz lány!"

Hosszan és ingerlően csengtek a fülemben a szavai.

Ez nagyon durván felcseszett, nem akartam tudni, hogy lefeküdt Adammal. Még őszintébben, nem akartam, hogy ez igaz legyen, hogy helyettem, neki adta magát.

A haragomat töltöttem ki abban a csókban, nem vagyok büszke rá. Ami azt illeti elég kevés dologra voltam büszke, de hát az én életem ebből tevődött össze a folyamatos szégyenkezésből.

Ellökött, de a durva szavaival már húzott is vissza magához. A dühömből nem kért, de belőlem, a szerelmemből igen. Felidézte a múltat engem pedig nem érdekelt, hogy megcsalja Adamet, hogy ezzel megint tönkre teszem az életét. Úgy csókoltam meg, mint amikor még az enyém volt. Nem is akartam tudni róla, hogy ez valaha volt másképp. Mintha minden eltűnt volna, az évek a sérelmek, és mi megint ott lennénk az egyik üres teremben arról ábrándozva, hogy hogy lehetnénk teljesen egymáséi.

Olyan finom volt, mint semmi más a világon, csak ő volt a fejemben csakis Kora. A nyelvének mozgása ami, ami kurvára elkábított, mert illett hozzám, olyan volt, mint az enyémé. Az összhang olyan tökéletes volt hogy én reménykedni kezdtem, és olyan érzelmeket kavart fel amiket már rég nem éreztem. Amiket elnyomtam és nem akartam róluk tudni. De ha újra lehet az enyém akkor akarom, akkor mindent akarok amit képes nekem adni! Sok időm volt rá, hogy átértékeljem a múltunkat és azt, hogy mi az ami számít.

Aztán a nagy pofára esés. Hogy mekkora egy barom voltam. Pedig kurvára elhittem neki, hogy a csókjai a vágya igazi volt, de csak átvert. És megérdemeltem. Még többet is érdemeltem volna azok után amit vele tettem.

És fájni is fog, és az őrületbe fog kergetni, hogy nap, mint nap látom és nem lehet az enyém.

Ettől függetlenül vártam a hétfőt, és minden egyes ezt követő napot, hogy láthassam őt, hogy kitaláljam mihez kezdjek vele, velünk, hogyan hódíthatnám vissza. De ő makacsul átnézett rajtam, de én már nem tudtam továbbra is így tenni. Elhúzta előttem a mézes madzagot és most már meg akartam kapni!

Balszerencsémre, a pofon amit kiosztott sokak szimpátiáját elnyerte, és Kora többé nem egy ismeretlen visszahúzódó gólya volt, hanem a dögös elsős aki Rowe-t felképelte. Remegő gyomorral figyeltem, ahogy a faszkalapok elkezdték megkörnyékezni. Akiket legszívesebben sorra összevertem volna. De kétlem, hogy ezután még valaha is szóba állt volna velem, ezért csak nyeltem a dühömet és próbáltam úgy tekinteni erre az egészre, mint egy vezeklésre.