Itt várlak

39.

Alig bírtam kivárni, hogy ideérjen, háromszor öltöztem át és hirtelen azt sem tudtam, mit rakjak össze. A tanszereimet mindenképpen, mert ez azt jelentette, hogy tőle megyek majd iskolába. Bizonyos szempontból őrült hosszú volt ez az egy óra, más szempontból meg nagyon rövid. Például miután Max jelzett, hogy megérkezett, még rájöttem, hogy alapvető dolgokat még nem is csomagoltam össze.

Az autónak dőlve várt, és mosolygott, amikor oda értem hozzá, azonnal leakasztotta a vállamról a táskát és a hátsó ülésre dobta. Én csak tétován álltam, nem tudtam mi lesz a folytatás....

Max viszont hozzám hajolt és úgy csókolt meg, mint már ezerszer, amikor még jártunk. Kellemes volt most ez az ismerős érzés, főleg azután, hogy Adammel most teljesen ellentétesen éreztem. Vele volt most bizonytalan és diszkomfortos, Maxel pedig kellemes és otthonos.

Már kihajtott az utcából, amikor megkérdezte.

-Összevesztetek?

-Miből gondolod?

-Abból, hogy még csak 11 van és te már az én kocsimban ülsz.

-Nem vesztünk össze, de... – nehézkesen sóhajtottam. – de ez most, nem volt valami jó...

-Bántott?- fordult felém.

-Dehogy is! Adam soha sem bántana! – csattantam fel.

-Ja, vágom, ő nem olyan, mint én... – felelt vissza mogorván.

-Max, most nem szeretném ezt. Nem érzem magam olyan jól és semmi kedvem veszekedni. Csak töltsünk el egy napot nyugodtan, jó?

- Rendben. – egyezet bele ő is, úgy látszott ahhoz most neki is több kedve van.

-Mit fogunk csinálni? – érdeklődtem, csak, hogy eltereljem Adamről a beszélgetést.

- Mondjuk, verhetnénk valami kaját, mert még nem ettem.

-Oké, főzzünk valamit?

- Kész kajára gondoltam, de a főzés is jól hangzik! De akkor itt egy kicsit megállunk. – mondta és bekanyarodott egy áruház parkolójába.

Az első, amit a kocsiba rakott az négy doboz Smarties volt. Utána jöttek a chipsek az üdítők. Eleinte csak mosolyogtam.

Mint egy gyerek...

-Te ilyeneken élsz? – kérdeztem tőle.

-Miért?

-Nem sokáig lesz ilyen tested, ha mindig ilyesmit eszel...

- Milyen testem? – hajolt a fülemhez duruzsolva.

Elmosolyodtam, de nem válaszoltam. Már így is elég nagy az arca.

-Akkor, segíts vásárolni! Én utálom ezt!

- Ebédhez mi van nálad otthon?

-Ritkán főzök, szerintem csak tojás.

-Az nem sok minden... Mit szeretnél, mit főzzünk?

Max vállat vont. Rendben, akkor itt a lehetőség, hogy lenyűgözzem a tudományommal. Még emlékeztem rá miket szeretett régen. A zöldség részlegnél bepakoltam néhány dolgot a leveshez és reggelihez is, vettünk húst, meg még pár élelmiszert az ételhez. Max minden sorban dobált még a kosára ezt-azt. Én csak mosolyogva néztem. És figyeltem mivel tölti meg a háztartását.

A kocsiba három megpakolt nagy szatyorral mentünk ki.

-Máskor is mehetünk együtt vásárolni, Így nem is volt olyan gáz.