Itt várlak

47.M.

Üres volt a lakás, azt hiszem eddig fel sem fogtam hogy itt hagyott. Az egyik percben még minden tökéletes volt az életünk, a kapcsolatunk sínen, a másikban meg széthullott az egész álomszerű világ amiben az elmúlt két hónapban éltünk.

Próbáltam felidézni valamit az estéből ami rávilágított volna, hogy mégse egy nyomorult féreg vagyok. De csak homályos nem egybefüggő emlék foszlányaim voltak és azok sajnos mind ellenem szóltak.

Nem emlékeztem rá, hogy keféltünk volna, de az rémlett, hogy Izzy be volt indulva. Hogy a srácok célozgattak, hogy nevettünk rajta.

De annyira kiütöttem magam, hogy az este nagy része kiesett. Nem védekezhettem azzal sem, hogy részegen nem áll fel, mert volt már rá ellenpélda nem ez lett volna az egyedüli eset.

Eddig semmi olyan nem rémlett, ami miatt bűntudatot kellett volna éreztem, de ez amit mondott Kora, teljesen elbizonytalanított. Undorító módon teljesen jellemző  volt rám, hogy részegen egy nyomulós libát megdöngessek. De ott volt Kora és nem értettem, nem bírtam felfogni, hogy lehettem annyira részeg, vagy hülye, hogy megfeledkezzek róla.

De nem emlékeztem semmire és ez az őrületbe kergetett!

Nem tudtam tisztán gondolkodni, ahogy az üres szekrényére meredtem. Pont olyan pokolian üresnek éreztem magamat én is.

Tim kopogás nélkül hajtotta be az ajtót és belépett a hálóba.

-Haza vittem... – mondta síri hangom.

- Ez az otthona... – mondtam felidézve valamit ami most már örökre elveszett. És ami annyira fájt, hogy alig bírtam ki.

-Mi az istent csináltál te idióta? – kérdezte de nem volt dühös inkább tanácstalan.

Hát én is az voltam. Kicseszettül  tanácstalan! Fogalmam sem volt, ezt most, hogy lehetne rendbe hozni. A dolgoknak ezt a részét nem szoktam tudni, én csak abban vagyok mester hogy lehet valamit minél jobban elszúrni.

-Nem tudom... Lehet, hogy egy óriási faszságot... - nyögtem. A hangom tükrözte a lelkiállapotomat.

- Mi az, hogy lehet? Nem vagy benne biztos?

- Totál kiütöttem magam, nem emlékszem semmire. De lehet, hogy együtt voltam egy csajjal... – néztem rá.

-Egy csajjal, aki nem Kora...

-Ja...

-És a csaj mit mond?

- Azt hogy keféltünk, de őt nem mondanám a szavahihetőség mintaszobrának...

-Ha annyira kiütötted magad akkor én nem tartanék tőle annyira hogy megfektetted...

-Az a gáz Tim, hogy arra sem emlékszem, hogy akkor mi történt, amikor még mérsékelten voltam kiütve. Idejöttünk és onnantól kb képszakadás. Bármi lehetett...

- Nem hinném, hogy voltál annyira hülye. Szereted Korát...

-Igen, és mint tudjuk a kibaszott jó döntéseimről vagyok híres!

- Szedd már össze magadat ember! Ahelyett hogy itt siránkozol, inkább derítsd ki, hogy mi történt! Azon a csajon kívül csak volt itt még valaki!- dörrent rám a bátyám. - Hívd fel Vince-t!

-Vince nem volt itt. Nem bírja a srácokat... – mondtam de már elő is vettem a telefont, majd beütöttem Len számát.

Amikor befejeztem a hívást nem lettem sokkal okosabb. Len kezdetnek beleröhögött a kagylóba, amivel rendesen felnyomta bennem a pumpát. Aztán közölte, hogy ő előbb kiütötte magát, mint én. Ebből mondjuk valami rémlett.

Ezután Davenél próbálkoztam, beletellett egy kis időbe, mire felvette.

-Csá haver! Mi a helyzet?

- Helló Dave! A bulim, mennyire rémlik?

-A bulid? Hát nem tudom... mire vagy kíváncsi?

-Egész pontosan arra, hogy lefeküdtem-e Izzyvel.- a szívem iszonyat tempóval pumpálta az ereimbe a vért. És alig bírtam kivárni míg Dave kinyög valamit, de ő hallgatott a kagyló túl felén.

Aztán megköszörülte a torkát.

-Szobára mentetek, azt éppen nem részleteztétek, hogy mi történt de a hangokból ítélve ezerszázalék, hogy nem pókereztetek. – röhögött bele.

Az erő elszállt belőlem.

-A kurva életbe! – káromkodtam.

-Szóval ja.... Hát keféltetek... De miért olyan fontos ez? Nem ez volt az első eset!

-Azért fontos bazd meg, mert barátnőm van! – mondtam a kagylóba, idegesen. – Illetve már nincs. -azzal letettem a telefont és azzal a lendülettel ki is esett a kezemből.

Megtettem... Újra megtettem, ahogy Kora fogalmazott. Újra a sárba tiportam a kötelékünket.

Tim még mindig az ajtóban állt és engem nézett. Gondolom szánakozott hogy ekkora fasz vagyok, hogy az életemben az egyetlen jó dolgot is képes vagyok elcseszni.

-Feltételezem, nem jó hírek. – mondta halkan. Nem válaszoltam, egyértelmű volt. – Mit fogsz most csinálni? – kérdezte, de ez volt az a kérdés amire nem tudtam válaszolni. Hogy mit csináljak, hogy mi lesz ez után. Kora nélkül nincs értelme semminek.

-Nem tudom. – feleltem elgyötörten.

-Hogy fogod visszaszerezni?

-Hogy?! Tim, ennek vége! Egyszer már elcsesztem az életét, most másodjára is, szerinted még visszajönne hozzám?! – A szavaim kezdték valóssá tenni az eseményeket. Kezdtem felfogni, hogy az életemnek vége. És ez mart belülről mint a tűz felemésztett.

Engem Kora tartott egyben, és ha ő nincs, akkor képtelen vagyok a normális életre... Akkor előbb vagy utóbb megint vissza fogok térni oda, ahol nem érdekel semmi.

-Szereted őt. – mondta Tim, úgy mintha ezekután ennek még lenne jelentősége. – Ő is szeret téged.

Nem tudom mit akart ezzel de a szavai csak újabb késszúrások voltak. És úgy kirántotta alólam a talajt, hogy azt éreztem zuhanok. Bele a nagy semmibe.

-Most tényleg elszúrtam mindent. – mondtam és fel kellett állnom az ágyról és ki kellett mennem a fürdőbe. Saját magamtól fordult fel a gyomrom. Hogy voltam képes ezt megtenni... Vele...magunkkal.Hogy gondolhattam hogy Izzy ér annyit, hogy bármelyik dugás felér az életünkkel...

Amikor kivánszorogtam a fürdőből az ágyra feküdtem, és néztem az üres helyét. Elképzeltem, amikor nevetett, ahogy hülyéskedtünk. Felidéztem amikor az illatos ujjaival a fülem mögé türte a hajam. A szemeit amik olyan mélyek voltak mint az óceán, és én mindig képes voltam elmerülni bennük. Felidéztem a tegnapot amikor még tökéletes volt minden. Eltakartam a szemeim és zokogtam. Nem akartam elengedni, nem akartam hogy így érjen véget, azt sem akartam, hogy vége legyen.

Csak őt akartam, hogy újra mellettem feküdjön és szeressen.

De ez már nem lesz soha többé...