Itt várlak

22.

-Vigyázz Kora mert még a végén lenyúlják a pasidat! – fogadott Beth az előcsarnokban, de ahelyett hogy magyarázatot is adott volna, a gúnyos megjegyzés mellé csak tovább ment.

Én is ezt tettem, Beth-el nem nagyon tudtam mit kezdeni. A padon megtaláltam Max táskáját, és ahogy körülnéztem őt is hamar észrevettem.

Az ajtóhoz sétáltam, láttam, hogy történik valami, hallottam amiket mondott, és szinte rosszul lettem tőle. Minden másodperc amíg néztem őket egyre mélyebbre nyomta a tőrt a szívemben, az amikor azt mondta hogy a „csajom” akkor még jól meg is forgatta benne.

De ez nem lehet az igazság, ez biztos nem!

Visszaültem a padra és vártam rá, előbb-utóbb a táskájáért úgyis vissza kell jönnie. Két verzió volt bennem erre a jelenetre, egy igaz és egy hamis. De hogy őszinte legyek, már ott nem tetszett egyik se ahogy Evához ért.

Amikor Max visszajött és olyan közvetlenséggel beszélt, mintha semmi sem történt volna, az egy kicsit csillapította a háborgásomat.

Aztán a kávézóban, még mindig nem tudtam ezen túl lépni. Túl sok adat volt a fejemben róluk én meg egyből elkezdtem kombinálni. Az üzenetek, a rajongás, ahogy Eva ránéz és még sok más amire gondolni sem akartam.

-Ha azt mondom neked, hogy szeretlek, akkor hidd el az többet jelent annál, hogy mással legyek. Komolyan, a hétvégénk után, hogy jut ilyen eszedbe? – kérdezte felháborodva, miután közöltem a félelmeimet. Eszem bejutott, mert ő, ő volt, én meg én. És Evában vetélytársat láttam. Mindenkiben akit kicsit jobbnak képzeltem magamnál.

 -Nem mondtad... –mutattam rá. Célzott rá, de ki még nem mondta. Igazából eddig nem is volt rá nagyon szükség, mert a sok érzelem miatt amiben lángoltunk, nem igényeltem. De most jó lett volna ha ad valami kapaszkodót.

-Most ecseteljem, hogy totál beléd zúgtam? -kérdezte, én meg kb elolvadtam.

-Az nem lenne rossz! – feleltem,  őszintén, mert ezt a témát, jó sokáig elhallgattam volna. De már egészen megfordultak bennem az érzések. Most már újra minden jó volt. Hihetetlen hogy ennyivel képes mindent megkavarni bennem.

 – Őrülten Szeretlek! – Max sötét szemeiben parázslottak az érzelmek. Forró volt és hívogató, és olyan biztonságos, hogy örökre mellette akartam maradni.

Én is szerettem. Őrülten, feltétel nélkül, lángolva!

Azért továbbra is volt pár zavaró tényező de már kevésbé foglalkoztam velük. Éreztem, hogy csak várnom kell és majd egyszer biztosan eljutunk arra a pontra ahol teljesen megnyílik nekem, ahol majd szerinte sem kell semmit takargatnia. Biztosan így lesz. Bíztam benne!

A hálaadás különlegesebb volt most, mint máskor. Sosem töltöttem még a családom nélkül. Izgultam, hogy mit fog szólni hozzám az ő családja, hogy az anyukája kedvel-e majd. Hogy a testvérei elfogadnak-e.

Látva, Maxen hogy ő mennyire nem várja ezt az eseményt kicsit lelombozódtam. Nem nagyon mutatta, hogy örülne neki, hogy megyek és ettől még feszültebb lettem. Bár tudtam hogy áll az ünnepekhez, mégis hajlamos voltam magamra venni.

De az anyukája elhívott, ami azt jelenti, hogy szeretne megismerni így mindenképp mennem kell!

Max eljött értem, és szinte meghökkenve néztem végig rajta amikor láttam, hogy a szokásos utcai viselete helyett elegáns ruha van rajta. Szűk szabású sötétkék nadrág és egy elegáns világos ing és - úristen-, egy zakó!

Nem is gondoltam, hogy van ilyene, és azt, hogy ennyire jól áll neki... Nagyon, nagyon jól áll neki!

Azt hiszem a gengszter imidzsét egészen más szintre emelte...