Itt várlak

18.M.

Az első 5 km-t csendben tettük meg. De ahányszor rá néztem, láttam, hogy erőltetve tartja vissza a mosolygást. Nevetnem kellett a hasztalan próbálkozásain. A kezem a térdéhez közel, a combjára csúszott, és megszorítottam, mire Kora felsikkantott és nevetve fordult felém.

-Mi az? Csikis vagy? – nevettem.

- Úgy tűnik... – mosolygott, és már nem próbálta megjátszani a komolyat.-Tényleg 7-óta ott voltál nálunk?-kérdezte.

-Igen. – válaszoltam egyszerűen. Akkor még nem gondoltam, hogy Csipkerózsika még javában alszik.

Azt hittem bármelyik pillanatban jöhet, én meg figyeltem az ajtót és magamban fogalmaztam mivel indítok majd.

Aztán fél óra múlva az apja lépett ki azon ajtón, aki várakozás helyett, beljebb invitált. Egy darabig tvt néztünk közben kérdezgetett, hogy mi bajom, hogy már hajnalban a házuk előtt dekkolok. Elmondtam, hogy szeretném elvinni Korát a nagyszüleihez. Erre csak lazán beközölte, hogy melegen reméli, hogy csomagoltam váltó ruhát, mert abban ne is reménykedjek, hogy idő előtt, elengednek. Aztán kaptam kávét, reggelit, és a legforróbb csókot, amiről a héten még csak ábrándozni sem mertem. Kora csókjai után egyszerűen megvadulok, és nem bírok magamnak megálljt parancsolni. Egy csók és máris mindent akarok. De nem a kielégülést vágyom annyira, hanem vele akarok lenni, felfedezni a testét, azt hogy mi az, amit szeret. Tudni akarom mi az, amibe belenyög és mi az, ami amire csak sóhajtással felel. Gyönyört akarok neki okozni, olyat amilyet még senki nem okozott neki. Az első akarok lenni, akivel felfedezi, hogy milyen amikor a szerelem, a szerelmünk, kiteljesedik.

 Ohh istenem... Annyira akarom őt...

És ezen a helyzeten csak ront minden egyes mosolya, néha már csak az is ahogy, a száját elhagyja egy sóhaj, ahogy a kulcscsontja alatt emelkedik a mellkasa.

Én megőrültem!

Egyetlen csókjától elszalad velem a ló és arra a pillanatra gondolok, amikor ott voltam, és ő rémülten nézett rám.

Akartam ezt vele, együtt Hamptont, de hogy magyarázhattam volna el neki, hogy rettegek attól, hogy a családja észreveszi, hogy nézek rá. Hogy a nagyapja kiolvassa belőlem, hogy magamnak akarom, birtokolni, szeretni, imádni, cseppet sem szűziesen.

Nem tehetek róla, az ő hibája, amiért ilyen. Ilyen tökéletes, ilyen nekem való, ilyen káprázatos... Ártatlan.

Mégis itt vagyok, és nem tudom mi lesz ebből... Elviszem, aztán talán maradok, talán már rögtön visszafordulok. Nem tudom...

-Most feleslegesen hoztam magammal két könyvet is. – jegyezte meg játékosan.

-Felőlem olvashatsz, ha akarsz.... Akár hangosan is.

-Nem neked való a téma.-vágta rá.

-Miért? Mit olvasol? – kérdeztem érdeklődve.

-Ümmm... Az egyik egy lány regény... – mondta burkoltan.

-Olyan picsogós, hamupipőke sztori? Mert akkor tényleg nem.

-Inkább szépség és a szörnyeteg, azzal a csavarral, hogy Belle végül nem a szexi szörnyetegbe lesz szerelmes, hanem a halálos ellenségébe, de ez hosszú sztori...