Itt várlak

44.

Sóhajtva néztem a két bőröndömet, és azt a néhány dobozt, ami a ruháimon kívüli ingóságaimat tartalmazta. Izgatott voltam és egy kicsit szomorú. Nem a tény tett azzá, hogy Maxhez költöztem, hanem az apropója. Hogy a családommal kellett összevesznem miatta. Szerettem a szüleimet és fájt, hogy így kellett eljönnöm tőlük, hogy csalódtak bennem. Jót akartak de az életem jelenlegi állása az előzményeket is tekintetbe véve, annyira bonyolult volt, hogy csak én érthettem. Talán egyszer ők is megértik. Nagyon reméltem, hogy így lesz, mert sosem leszek teljesen boldog, ha ketté kell szakadnom.

-Azt hiszem szükségünk lesz még pár szekrényre. – állapította meg Max a csomagjaimat elnézve.

Éppen szabadkozni készültem amikor ő őszinte boldogságtól csillogó szemekkel nézett rám.

-Sosem éltem együtt még senkivel, ha bármi másra is szükséged van...-mondta egy kicsit zavarban. Nem sokszor láttam így de tetszett ez az oldala is. Édes volt.

-Most így hirtelen nem tudom, de ha lesz bármi akkor együtt elmehetünk megvenni. De... Azt hiszem minden megvan...

-Oké! – mosolygott és a bőröndöket be is vitte a hálóba. A mi közös hálószobánkba.

-A könyveimet kipakolhatom a könyves polcodra?-kérdeztem tőle, amikor visszajött.

- Persze! – felelte és elkezdte kiszedegetni és felpakolni őket. -Milyen volt a bulid? – kérdezte, miután az autós magazinjait egy másik polcra tette.

-Bulim? – kérdeztem epésen nevetve. – Még a torta előtt összevesztem mindenkivel, szóval a szobámban töltöttem várva, hogy egyszer csak elaludjak.

Max megállt a mozdulatban, úgy nézett rám.

-Egyedül voltál a szobádban, a 20.szülinapodon?-kérdezett vissza mintha csak még jobban szeretné rögzíteni a hallottakat.

-Tudod, említettem, hogy nem sikerült valami jól a találkozás az otthoniakkal... – viccelődtem.

-Jó, de azt hittem ez már az ünneplés után volt.

-Mindegy nem számít. Csak egy szülinap. Minden évben van belőle egy. És a tiéd hogy sikerült?

-Én eléggé berúgtam. – mondta, közben a könyveket rakosgatta. – Egy night klubba kezdtünk, aztán átjöttünk ide.

- Ahol a lányok rúdon tekeregnek? – kérdeztem vissza összeszűkített szemmel.

- Te a sztriptíz bárra gondolsz, bár itt is volt néhány elég alul öltözött bige... – gondolkodott el.

-Jó ezt hallani... – feleltem szúrósan, de ezen most nem akartam nagyon fennakadni. – És, hogy, hogy idejöttetek utána.

-A többség akarata, de kurva biztos, hogy több ilyen nem lesz!

-Miért? Nem élvezted a házigazda szerepét? – az egyik dobozból kivettem a maradék két könyvet.

- Igazából rohadtul idegesít, ha a családomon kívül bárki más, itt van.

Kérdőn néztem rá.

-Én nem tartozom a családodhoz. – hívtam rá fel a figyelmét.

-Dehogy nem. – nézett rám értetlenül. Azután egy lépéssel közelebb lépett és megcirógatta az arcom. - Te vagy a belső kör közepe.

Ez erősen megdobogtatta a szívemet, egyáltalán nem számítottam ilyen válaszra.

-Akkor a barátaid nem tartoznak a belsőkörbe? – érdeklődtem.