Itt várlak

38.

Adam úgy járkált Mira mellett, aki döbbenten pislogott rám, mint egy felpaprikázott vadállat.

-Miért volt itt Max?! – esett nekem egyből. – Mióta találkozgattok?

Jó ég, most meggyanúsított… – döbbentem rá lesújtva.

-Ő is a Princetonra jár. – mondtam halkan, tudtam, hogy felfogja húzni magát, amiért eddig nem mondtam.

- Max? A Princetonra? – ezen ő is eléggé ledöbbent.

-Ahhaaa... Szóval ti már ismertétek egymást! – szólt közbe Mira, aztán újra döbbent arcot vágott. – Jó ég akkor te tegnap Roweval döngettél?

A lábam majdnem kiment alólam. És nagyon csúnyán néztem a barátnőmre.

-Nem túl vastagok a falak, meg hát, azért elég hangosak is voltatok...

Majdnem elsüllyedtem szégyenemben.

Ezt nem hiszem el...

Adam felé fordultam, és ő is döbbenten állt.

-Lefeküdtetek? – kérdezte mélységesen csalódva. De a pillantása nem érte el a hatást. Ahelyett hogy rosszul éreztem volna magam, vagy bűntudatot ébresztett volna nekem csak Maxet juttatta az eszembe. Ez az emlék még friss volt és örömteli, én nem találtam benne semmi rosszat.

Végül egyiküknek sem válaszoltam, túl egyértelmű volt, felesleges volt ragozni.

De elindultam a lakás felé, remélve, hogy követnek. Fáztam, és baromira nem az utcán akartam kitárgyalni a magánéletemet.

Mira az ő lakásuk előtt egy ’sok sikert-el’ búcsúzott, Adam pedig rögtön nekem esett, amikor becsuktam magunk mögött az ajtót.

-Neked teljesen elment az eszed?! Nem emlékszel már az a szemét mit csinált veled?!

-Azt mondta, hogy szeret engem. - mondtam higgadtan, de azt hiszem ez csak nekem jelentett valamit. Vagy inkább mindent. Az sokkal nyomósabb érv volt, hogy én szeretem, de ezt Adam előtt nem akartam kimondani.

-Azelőtt is mondta, hogy megdugta a húgom. Kora ő nem változik! Nem bízhatsz meg benne!

Nem szerettem felidézni, de tudom, hogy nem bántásból mondta, csak, hogy kicsit észhez térítsen.

-Ez az én dolgom Adam... – mondtam, mert nem tudtam volna meggyőzni az igazamról, úgyhogy ő nem érzi azt amit én érzek, amikor Maxel vagyok.

-Kora, ő senkit nem tud komolyan venni, szerintem még magát se! Egy önző beképzelt nagyképű alak aki képtelen a szeretetre!

Az utolsó ponton kívül mindegyikkel egyetértettem. És pont az ellenérvek voltak azok, amik meggyőztek arról hogy vele kell lennem, hogy annál jobban szüksége van a szeretetemre.

-Hagyjuk ezt jó? – próbáltam terelni, de tudtam, hogy ő nem fog tudni olyan könnyen túllépni rajta.

Örültem Adamnek, de most nem a legjobb alkalmat választotta arra, hogy meglátogasson.