Itt várlak

54.

Miután lezuhanyoztam a hálóban egy fekete dobozt találtam az ágyon. Vastag arany szalaggal volt átkötve, és egy cetli volt a tetejére rakva. Nem egy üdvözlő kártya, látszott rajta, hogy Max az egyik füzetéből ferdén tépte ki. Ezen muszáj volt elmosolyodnom. Láttam amikor megjött vele, és azután a fa alá tette. Mivel nem mondott róla semmit, izgatta a fantáziámat és kíváncsi voltam, hogy kié lehet és, hogy mi lehet benne.

Kézbe vettem a papírt, és olvasni kezdtem.

Idén a karácsonyi ajándékodat előbb kapod, mert már ma szükséged lesz rá.

Egyre izgatottabban kezdtem kicsomagolni. Lehúztam róla a szalagot, majd leemeltem a doboz tetejét, vékony selyem papírt kellett széthajtanom hogy megpillantsam azt a vérvörös ruhát ami benne volt. Áhítatosan pillogtam az anyaga olyan... a drága jutott eszembe róla először, aztán sorra követte az előkelő, különleges, csodás jelzők is. Olyan szép volt, hogy félve emeltem ki a dobozból. Magamhoz próbáltam, egészen a földig ért. Még mindig lenyűgözve örömködtem annak a csodának, de már kezdett az a gondolat is felpiszkálni, hogy hova lesz erre szükségem. A doboz alján volt még egy papír, ez már inkább tűnt üdvözlő kártyának. Erre egy szó volt írva, Max szép kézírásával.

Öltözz!

Izgatottan kalimpált a szívem, szerettem volna megkérdezni mi ez az egész, de nem akartam elrontani a játékát, így hát öltöztem. A ruha alá az ő ajándékát vettem fel, amit megtoldottam még egy csipkés combfixel is. Az anyag annyira elegáns volt, hogy kívánta a sminket. Az ajkaimat hasonló árnyalatúra rúzsoztam, a szemeimet viszont éppen, hogy csak kiemeltem.

A hajamat is megigazítottam hogy hullámosan hulljon a hátamra, oldalt pedig eltűztem.

Fogalmam sem volt mi következik ez után, de kissé félve léptem az étkezőbe, onnan pedig a nappaliba ahol Max a kanapén ült és várt, hasonlóan elegánsan.

Fekete szmokingot viselt fehér inggel és mellénnyel. A nyakkendőjének és a díszzsebkendőjének a színe, pontosan olyan árnyalatú volt, mint a ruhám. Valami eszméletlenül festett, még a haját is belőtte, most nem volt olyan kócos mint általában.Pedig én azt is kifejezetten imádtam, de ez is nagyon jól állt neki.

Amikor meglátott meg is akadt rajtam a szeme, és nevetnem kellett ahogy enyhén eltátotta a száját és rögtön fel állt. Aztán olyan némán mustrált, hogy hirtelen kétségeim támadtak.

-Nem jó? - kérdeztem bizonytalanul, és máris a megszokott mozdulatokkal simítgattam magamon hátha ráncolódik valahol az agyag vagy nem úgy áll rajtam ahogy kellene. Bár véleményem szerintem remekül passzolt mindenhol.

Max megigézve lépett közelebb.

-Istenem... Olyan gyönyörű vagy... Tökéletes...

Elmosolyodtam.

-Te is vadító vagy! De mit tervezel? Mi ez az egész?

Max visszatért a révületből és most elvigyorodott.

-Színházba megyünk. - közölte.

Én viszont még mindig úgy gondoltam, hogy oké, de mintha oda is egy kicsit túl öltöztünk volna.

Ráadásul láttam rajta, hogy van még amit titkol. De nem érdekelt most csak fürdőztem az üde látványába szemrevételeztem a részleteket, és próbáltam rájönni, hogy erre mind, mikor volt ideje. Felsegítette a kabátomat én kiválasztottam azt a cipőmet amit a ruhához a legalkalmasabbnak ítéltem, aztán meglepetésemre taxiba ültünk és vagy negyven percbe tellett mire megérkeztünk. Út közben nem unatkoztunk, halkan sugdolóztunk beszélgettünk, nem fontos dolgokról, csak úgy ami éppen az eszünkbe jutott. Én próbáltam kideríteni hova megyünk illetve azt tudtam, Doylestownba, de az eltitkolt részek, most már izgatták a kíváncsiságomat. De Max csak nevetett az izgalmamon, és én is láttam rajta, hogy izgul, de meg volt az a fölénye, hogy engem bizonytalanságban tarthat.