Két kis csík - TAEKOOK(BEFEJEZETT)

5.rész

Taehyung

Vágy. Az egyik legérdekesebb dolog és az egyik legszarabb is, főleg ha ez ösztönnel is párosul. Tisztán láttam Jungkookon, inkább éreztem az erőteljes vágyat, de nem is irántam, csupán csak a baba után hátrahagyott illatra, ami biztos, hogy nem lehetett erős, hiszen már jó ideje volt ez, mégis megbolondította az alfát. Próbált a közelemben lenni, legalább egy légtérben tartózkodni velem, sőt amikor nem figyeltem még közelebb merészkedett, élvezve az illatomat. Olyan volt, mint egy bújós kiscica, vággyal teli szemekkel, s hiába volt ennyire bájos, tudtam, ha közelebb engedem, mint kéne akkor kifejezetten bajok lennének. Az este fennmaradó részében már csak az volt a kérdés, hogy az ösztön irányította vágy vagy a józan eszünk győzedelmeskedik. Részemről nem volt kérdés, hogy melyikre hallgatok, csak azt nem tudtam, hogy Jungkook melyiket hagyja majd érvényesülni.

-Jungkook, nem vagyok illatpárna! - szóltam rá, amikor megelégeltem a folytonos közeledését.

-Bocs, de olyan jó. - sóhajtotta hatalmas szemekkel. - Zavar, hogy nem tudom mi ez, vonzol vagy az illat, nem tudom. Remélem ez a furcsa illat, mert te egy cseppet sem vagy az esetem. - nézett végig rajtam. - Mégis....

Ez volt életem legőszintébb megjegyzése amit kaptam, nem vettem a szívemre, sőt kifejezetten örültem neki, de azért megtarthatta volna magának. Bár nem mintha nem tudnám magamról, hogy csak egy egyszeri próbálkozásra vagyok jó, főleg Jungkooknak. Velem nem éri meg elkezdeni bármit is, hiszen egy idő után nyilván gyereket akarna, amit az én selejtes formámmal akkor se tudnék megadni neki, ha az ég ketté válna. Nem véletlenül kerültem ilyenkor az alfákat, hiszen ösztönlények voltunk, minden porcikámat vonzotta az illata, szívesen felvittem volna a szobámba, hogy ott is megmaradjon az illat, a takarón, a párnámon, őszintén bármit megtettem volna, amit kiejtett a száján és ezt utáltam. Gyűlöltem ezeket a gondolatokat, hiszen ezek csak ösztönök voltak, amik eléggé erősen dolgoztak mind a kettőnkben, de több okból sem használhatom a lakótársamat vigasz szexre.

-Menjünk aludni. - jelentettem ki, mire kérdőn nézett rám. - Mindenki a saját ágyába. - tettem hozzá.

Szélsebesen szedtem felfele a lépcsőfokokat, alaposan bezárva magam mögött az ajtót, hogy kint is maradjon az, akinek kint kell lenni és én bent is maradjak. Hálát adtam az égnek, hogy ez az állapot nem fog sokáig tartani, abban a kis időben meg gyerekjáték lesz elkerülni egymást, főleg úgy, hogy az egyikünk egyetemista. Halk kopogás szakított ki a gondolataimból, összerezzenve kaptam az ajtóra a tekintetemet, nincs az a pénz, hogy én kinyissam a falapot.

-Taehyung, a ház kulcsait megkapom? Nem igen tudok úgy be vagy kimenni innen így.

-Az egyiket elhagytam, holnap lemásoltatom és odaadom. - kiabáltam ki. - Most menj tanulni vagy aludni.

Nem tudtam eldönteni, hogy neki vagy nekem kell nagyobb erő ahhoz, hogy az az ajtó csukva is maradjon. Abban a pillanatban átkoztam el az összes teremtőt, hogy ide kellett küldeniük egy alfát. Évek óta nem akart ide költözni senki, és most tessék, itt is van az egyik nagy probléma kigyúrt karokkal.

Másnap teljesen kialvatlanul keltem fel, sőt még a tervemet sem akartam megvalósítani, miszerint leülök és írni is fogok legalább egy két mondatot, mert ha így haladok sose lesz meg a következő része. Nyúzott arccal néztem a kis cetlit, amin feltehetőleg Jungkook írása volt. Ahhoz, hogy minden reggel egy iromány várjon a hűtőmön, hogy bent a reggeli, könnyen és gyorsan hozzá tudnék szokni azt hiszem, főleg, ha még csak kérnem sem kell rá.

-Úgy érzem jóban lennénk mi. - dünnyögtem magamnak, miközben a reggelit pakoltam elő. - Csak ne akarnál megdugni.

-Amíg nem próbáltad, ne ítélkezz.

Ijedten fordultam vele szembe, s közben magamat jól elátkoztam amiért magamban beszéltem állandóan. Ez is egy olyan dolog, amiről le kell szoknom.

-Neked nem a suliban kéne lenned? - léptem tőle sokkal messzebb. - Miért vagy itt?

-Mire vannak a barátok? - vigyorgott az álmos fejével. - Reggeli után nem volt kedvem bemenni suliba, ezért visszaaludtam. - nézett végig rajtam. - Szép piszi.

Vörösödve léptem jobban a pult mögé, takarva magamat, több - kevesebb sikerrel. Kezdtem nagyon megunni, hogy folyamatosan nézeget és ahogy látom szeret is a tudtomra adni, és én még azt hittem csak az a hülye illat miatt. Jungkook egy idegesítő mosollyal lépett hozzám közelebb, kezeit derekam mellett támasztotta meg, kikerekedetr szemekkel néztem rá, hogy mégis mi ütött belé ilyen hirtelen. Arcáról gyorsan hervadt le a mosoly, ahogy mély levegőt vett, a gerincemen még a hideg is végig futott, olyan vészjósló módon, szemeit is elködösülve vetette rám, talán a fékezhetetlen vágyat láttam megcsillani bennük, legalábbis bennem az tombolt igen erősen és tudtam, ha nem hagynám akkor is könnyen ledominált volna, de nem is akartam ellenkezni vele.

-Taehyung, fékezd az illatod vagy tényleg olyat teszünk, amit egyikünk sem akar. - fúrta a tekintetét az enyémbe, lehajolva hozzám, kérlelően nézve rám. - Attól még, hogy tegnap nem törtem rád az ajtót, az nem azt jelenti, hogy ma sem teszem meg, ha nem kontrollálod magad valahogyan. - hajolt közelebb, szinte ajkaimra mormolva a szavakat. - Remélem ez az illat minél előbb eltűnik. - nyomta el magát tőlem.

Az eddig bent tartott levegőmet hirtelen fújtam ki, levegő után kapva, úgy nézve Jungkook után, aki az ő és az én érdekemben minél előbb távolabb akarta magát tudni tőlem. Mivel egyetlen barátom volt, az is az orvosom, szempillantás alatt írtam neki, hogy amint akad neki ideje, találkozunk kell. Szabályosan megremegtemna fiatalabb tette miatt, ezt valahogy sürgősen orvosolni kell.