Két kis csík - TAEKOOK(BEFEJEZETT)

16.rész

Jungkook

Sose éltem át azt, hogy elveszítsem a gyerekemet, főleg nem sírtam miatta, de az éjjel, mintha átéreztem volna ezt. Amikor bejöttem a szobámba tanulás címszó alatt egyből a kezembe akadt Taehyung könyve és már nem is tudtam a tanulnivalóra koncentrálni. Egy gyermek elvesztése biztos fájdalmas és azt a könyvet csak még szomorúbbá tette az, hogy ez saját tapasztalatból írta. Egész éjjel azt olvasgattam, néha a lelkemet is kisírva a lapok fölött, így hullámos lett az adott lap, ami miatt biztos lebukok majd. A szememet dörzsölgetve léptem ki a szobámból a minimális alvasom után, hogy a hűtőben kutassak valami ehető után, de csak a szokásos banános tejen akadt meg a szemem. Ahogy elkezdtem vissza kullogni a szobámba feltűnt, hogy a melletem lévő szoba ajtaja résnyire nyitva volt. Ha jól emlékeztem ez volt az a szoba, amibe nem tehettem be a lábamat, sőt a másik elmondása alapján ő sem ment be már jó ideje. Érdeklődve löktem beljebb az ajtót, hogy meglessem mi történik bent.

-Tae, mit..

Elhallgattam, amint beléptem. Egy gyerekszoba volt. Bézs színű falakkal és fehér bútorokkal, Taehyung a kiságy mellett álldogált, látszólag a gondolataiba merülve, miközben a rácsokon simított végig. Talán lehetett egy gyerekük azzal a fickóval? Ez az egész kezdett egyre szomorúbb lenni, főleg úgy, hogy nyoma sem volt annak, hogy egykor egy baba feküdt volna ott, mindenhol csak a helye maradt meg.

-Ideje volt már, hogy kitegyem ezeket a bútorokat. Valakinek biztos szüksége lehet rá. - fordult felém vörös szemekkel, amik sírásról árulkodtak.

Hiába hitt egy igazi seggfejnek, mégsem tudtam megállni, hogy ne lépjek elé és öleljem meg. Kicsit úgy éreztem, mintha tudnám mit élt át, pedig csak az általa leírt szavakat olvastam el, az ahhoz képest semmi. Még az édes illata is keserűen lengte körbe, bár ez még így is jobb volt, mint amikor a mentával keveredett.

-Szóljak Namnak és kipakoljunk? - simogattam a hátát, hogy valamennyire nyugtassam.

-Nem kell, megleszek. - sóhajtotta. - Először úgyis a ruhák meg ilyesmik kerülnek ki. Csak egy kicsit elmerengtem.

-Segítsek? - toltam el magamtól gyengéden.

-Az jó lenne. - nézett fel rám csillogó szemekkel.

Tényleg nem voltam jó abban, hogy miképp vigasztaljam meg az embereket, szerencsére Taehyung bújt magától is, ahogy neki kényelmes volt, mást nem tudtam tenni, mint hagyni ezt neki. Bár egy ilyen helyzetben nem hiszem, hogy annyira vigasztalni lehetne bárkit is, egyszerűen csak ott kell lenni a másiknak támaszként és még én is jónak bizonyultam, bármennyire is idegesítettem fel tegnap őt. Ennyire én sem voltam szemét, még vele sem.

Szótlanul pakolgattuk el a könnyebb holmikat, én nem tudtam, hogy mit kéne mondanom, Taehyung meg felhetetőleg a saját gondolataiba mélyedt. Ahogy végig néztem rajta, azon gondolkodtam, hogy vajon mi történhetett velük, hiszen említette, hogy az előző kapcsolatában már gyereken is gondolkodtak, csak nem úgy sült el, ahogy várták. Nem tudtam, hogy vajon lett - e valaha gyermekük vagy nem. Elképzelni sem mertem, hogy melyik lehet rosszabb, bizonyára mind a kettő megterhelő lelkileg, s ez látszott is az omegán.

-Jungkook, köszi, hogy segítettél. - csukta be maga mögött az ajtót, amint úgy ítélte meg, hogy ma eleget tettünk bent.

-Semmiség. - néztem végig kissé meggyötört valóján. - Csináljak valami ennit? Vagy inni?

-Egy... Egy teát kaphatok? - virult fel egy kicsit az arca. - Azt szeretem.

Némán bólintva vettem az irányt a konyhába és nyilván a gyümölcsös teák közül az epreset választottam, már csak azért is, mert tényleg tetszett ez az illat. Amíg a teát készítettem megfogalmaztam egy kérdést magamban, amit talán pofátlanság lenne megkérdezni, de nagyon piszkálta a kíváncsiságomat. Lehet talán megértem ezzel együtt, hogy miért utálja annyira azt a heget. Megmosolyogtató látvány volt az, amikor felcsillanó szemekkel és egy nagy vigyorral méregette a kezemben lévő bögrét meg a mellé rakott néhány kekszet, hátha ez is valamennyire dob a hangulatán.

-Köszönöm. - vette el mosolyogva. - Emiatt elfelejtem, hogy tegnap köcsög voltál.

-Sajnálom. - húztam meg magam a kanapén. - Valóban seggfej voltam, nincs mentségem rá. Ha erős az illatod, megőrjít. Nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy izgató. Még így is, hogy nem érzem azt a másikat.

Rég nem volt már érezhető az a kellemes, édes illat, de ez az eper akkor is elvette az eszemet, ha kicsit is erősebben terjengett a levegőben. És néha az a tekintet, amivel nézni tud csak ráadás. Úgy látszik ez azt eredményezi, hogy seggfej legyek, főleg, ha más illatot is érzek rajta. Talán csak túlságosan is szeretném azt védelmezni, ami nem is az enyém  vagy csak sok mindent megtennék azért, hogy magamhoz édesgessem. Csupán csak elég rossz módot választok erre.

-Ezentúl már úgyis jobban tudom magam kontrollálni, más gyógyszereket is fogok íratni, csak ezek elfogynak. Még ennyire sem fogod érezni a lázamat.

-Pedig nem annyira zavart. - mosolyogtam. - De az jogos, hogy nem tudtam volna visszafogni magam, ha erősebb lett volna az illat.

-Észrevettem.

-Taehyung... Kérdezhetek valamit?

-Mondd csak.

-Múltkor említetted, hogy amikor rátaláltok a könyvedre, elolvashatom. Nos, megtaláltam a polcon. - mutattam magam mögé az említett tárgyra. - Bele is olvastam. Mondtad, hogy ez inkább saját érzések és amikor pakoltuk ki a szobát elgondolkodtam. Az a műtét az...

-Aha. - válaszolt halkan. - Jinnel nagyon régóta szerettünk volna már egy gyereket, sokat próbálkoztunk, mire összejött. Nagyon boldog voltam, amikor a teszt pozitív volt az olyan sok negatív után. - nyelt egy nagyot. - Az első hónapok jók is voltak, amikor elkezdtem iszonyatosan görcsölni. Műteni kellett, mondták, hogy lehet nem éli túl a kisbabám. Tényleg nem sikerült, szóval nekem csak ez a heg maradt. Nehéz volt, de már megemésztettem.

-Biztos nem lehetett könnyű. - húztam magamhoz.

-Kurva nehéz volt. - nevetett fel. - De ennél nagyobb pofont úgysem kaphatok, szóval szerintem az élet nehezén túl vagyok. Többet annyira nem is próbálkoztunk már.

Egy puszit nyomtam a hajába, miközben elfeküdtem vele a kanapén.

-Taehyung, megértem, hogy miért nem szereted azt a heget, viszont... Ne gondold azt magadról, hogy ez rontana valamit rajtad. Gyönyörű vagy. Hidd el.

-Nincs más választásom, mint elhinni. Ugye? - fordította felém a fejét, mire megráztam a fejemet. - Akkor elhiszem.

Ezután csak hagytam, hogy rajtam élje ki a szomorúságát. Lehet hülyeség volt, de úgy éreztem, hogy valamilyen határt átléptünk a kapcsolatunkban, ami csak alig kezdődött el. Megnyugtató volt az illatát érezni, ami kezdte vissza nyerni az édeskés illatot. Csak becsuktam a szememet és élvezkedtem az illat felhőben. Talán, ha így állok hozzá, lehet még esélyem nála. Tisztán éreztem rajta, hogy nem vagyok annyira közömbös a számára, csak egy kis iránymutatás kell neki, aminek biztos, hogy meg fogom találni a módját.