Két kis csík - TAEKOOK(BEFEJEZETT)

26.rész

Jungkook

Igazából tényleg mindent megterveztem, tudtam, hogy hogyan szeretném, hogy tovább lépjünk, s az, hogy Taehyung ki is jelentett, hogy ő is szeretné, csak izgatottabbá tett. Alig vártam, hogy annak a hétnek vége legyen, kész voltam még a munkájában is segíteni neki, bármit megtettem volna azért, hogy minél előbb végezzen. Sose voltam az a türelmes típus, a cél nagyon közel volt hozzám, ha tudtam volna az időben utazni, biztos, hogy megtettem volna. Bár az nem volt nyugtató, hogy minden egyes nappal Taehyung egyre rosszabbul érezte magát, vagy aludt vagy hányt, a kettő között meg látástól-vakulásig hajtotta magát. Nyöszörögve keltem ki az ágyból, amikor nem találtam magam mellet az omegát. Egyre többször aludt itt, vagy én nála, amihez kezdtem nagyon hozzá szokni és, ha már nem éreztem azt, hogy mellettem lenne, nem tudtam úgy aludni, mint vele. Ehhez főleg a bódító illata tett hozzá, ami csak erősebb lett, nem akartam elhinni neki, hogy használnak azok a gyógyszerek. Álmosan nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját, majd egyből a földön ülőre néztem.

-Mi a baj, Tae? - guggoltam elé. - Olyan vagy, mint én, amikor nagyon bebaszok.

-Nem is ittam, hagyj. - nyöszörögte fájdalmasan. - Már vagy fél órája itt vagyok és próbálok nem ide hányni, de őszintén nehezemre esik.

-Szeretnél valamit? Ide hozom. - simítottam hajába. - Muszáj lesz így is elmenned?

-Csak segíts felkelni. - nyújtotta fel karjait.

Aggódva segítettem fel a földrőp, s hagytam, hogy rám boruljon. Sóhajtva vettem fel az ölembe, hogy felcipeljem a szobájába, mert sok választásom nem volt, úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlna rajta.

-Képzeld, nagyjából visszajött az étvágyam. - közölte boldogan, amikor letettem. - Csak az a baj, hogy amint eszem az ki is jön belőlem.

-Akkor csinálok valami kaját, hogy ne éhesen menj el itthonról. - nyomta a hajába egy puszit.

Épp csak leértem az emeletről, már hallottam, ahogy Taehyung utánam trappol. Kíváncsian lestem fel az emeletre, a lépcső előtt Taehyung állt a világ legszomorúbb arckifejezésével, szerintem már a sírás határán is állt azzal a nadrággal a kezében.

-Nem jön fel rám. - dobta a földre a ruhát. - Mégis mitől hízott a seggem, amikor épp csak annyit tudtam enni, hogy ne haljak éhen. - ült le a földre.

Mivel láttam rajta, hogy a teljes összeomlás szélén van, visszatartva a nevetésemet sétáltam fel hozzá. Szóval így viselkedik, ha nyűgös.

-Most miért sírsz? - töröltem le a könnyeit, amik folyamatosan potyogtak.

-Mert.... - szipogta. - Ma végre nem keltem fel teljesen fáradtan, sőt étvágyam is volt, erre fél órán keresztül próbáltam nem hányni. Még a nadrág is alig jön fel rám. Szóval meghíztam és akkor csúnyább leszek. Meg izgulok a mai nap miatt, ahol jó lenne, ha nem úgy néznek ki, mint egy csöves. De az a felső csak ehhez a nadrághoz jó, a felső meg az ilyen ügyekre jó. Ingerült vagyok.

Folyamatosan rázkódó vállal ültem én is mellé, hagyva, hogy a vállamnak döntse a fejét.

-Szóval a nadrág a baj?

-Nem. - nyöszörögte. - Vagy de... Már nem tudom. - kezdett el újra szipogni. - Inkább megyek öltözni. - kezdett el visszamászmi a szobájába.

Bárhogy néztem nem találtam meg, hogy hova hízott volna, meg ha igen, akkor az csak az előnyére vált. A mai napig meg tudtam volna veszni a hátsójáért, akárhogy is néztem.

-Tae. - sétáltam be hozzá. - Gyönyörű vagy. - nyomtam egy puszit az arcára.

Valamivel jobb kedvvel kezdett el kutakodni a szekrényében. Én addig újra a konyhába vettem az irányt, hogy végre elkezdjem a reggeliket megcsinálni. Örültem, hogy végre újra volt étvágya, már csak azt kéne megoldani, hogy benne is maradjon és ne adja ki magából a reggelek többségében.

-Szerinted ez így nagyon gáz? - rohant be a konyhába.

-Menj vissza és öltözz át, túl jól nézel ki. - néztem végig rajta. - Jobb lenne egy koszos póló meg valami nadrág, így mindenki téged fog nézni. Magamból kiindulva a seggedet, ez eddig is ilyen jó volt? Féltékeny leszek, ha mindenki téged néz.

-Bámuljanak csak, te majd leveszed. - nevette el magát. - Oké?

-Hogy mondjak erre nemet?

-Kook, nem tudom, hogy mennyire lesz időd délután, de csinálsz nekem majd vacsit, ha előbb érsz haza?

-Ha rendelek jó lesz? Este nem leszek itthon, találtam munkát. Csak mondd mit szeretnél.

Elgondolkodva nézett maga elé, majd felcsillantak a szemei, ahogy közölte velem mit szeretne.

-Csak sültkrumplit kérek, fagyit veszek hozzá én. Nagyon megenném azt, rohadt finom és ke nézz így rám.

-Így is hánysz. - emlékeztettem, mire újra a sírás felé kezdtem el sodorni. - Jó, veszek. - adtam neki egy csókot, hogy el tudjon indulni.

Ezután nagyon sietnem kellett volna, ha be akartam érni az első órám előtt még időben, de jobban lekötött az, hogy Taehyungot elkísérjem legalább oda, így lehetőségem volt arra, hogy lecsapjam azokat, akik túl sokáig bámulják meg őt. Büszké voltam arra, hogy egy ilyen omega mellet kötöttem ki és sajnáltam azt, hogy nem lehetettem este mellette, főleg akkor, amikor minden miatt képes volt sírni. Nem volt kedvem egy irodába rohadni estig, csak Taehyung mellett akartam lenni, mondjuk ez nem volt újdonság. És, ahogy erősödik az az édes illat, csak nagyobb lett az igényem rá. Hivatalosan is kijelenthettem, hogy Taehyung elveszi az eszemet.

Nem tudom, hogy miért hagyja le a rész végét folyamatosan 😭