Két kis csík - TAEKOOK(BEFEJEZETT)

34.rész

Taehyung

Erősen szorongattam mellkasomnál a képet, hogy még csak véletlenül se ejtsem el vagy meg ne lássa. Nem kicsit nehezményeztem azt, hogy Kwang ott terpesztett a fotelunkban, de már elővezettem Jungkooknak, szóval nem futamodhattam meg, csak azért, mert egyesek nem érzékelték azt, hogy mikor kell elhúzniuk. Mondjuk eleve be sem akartam engedni, de nem tehettem ki az utcára csak úgy, minden szó nélkül. Sóhajtva huppantam le a párom mellé, majd a szokásos kis pokrócomba csavartam magamat.

-Annyira komoly, hogy kell a pokróc? - kérdezte Jungkook.

Olyan aranyos volt, hogy így tudta, csak akkor csomagolom bele magam ebbe, ha valami fontos dologról szeretnék beszélni. Vagy egyszerűen csak szomorú vagyok, de mivel jelenleg inkább izgatott, s kissé feszült voltam, ezt az eshetőséget ki lehetett zárni.

-Igen. Kell a pokróc. - húztam jobban magamra. - Tessék, ez a tiéd. - nyújtottam át neki.

Mikorra már a kezében forgatta a botot, végén a tipikus kis csillaggal, jobban a takaró alá bújtam, sőt még a fejemre is ráhúztam. Nem kicsit féltem, sőt talán még rettegtem is ettől az egész beszélgetéstől, bem tudhattam, hogy mit fog rá reagálni, hiszen még csak nem is volt tervezett gyerek. Titkon még arra is felkészítettem magamat, hogy egyedül kell felnevelnem a csöppséget, amennyiben sikerült odáig eljutnom addig. Tudtam, hogy Jungkook nem hülye, csak alfa, így előbb - utóbb rájött volna a dologra, még mielőtt látható lenne rajtam, ami csak még rosszabb lett volna.

-Ez valami furcsa szerepjáték lesz? - szólalt meg Kwang.

-Ez egy varázspálca. - hagytam figyelnem kívül a másikat.

-Mit csináljak vele? - értetlenkedett az alfa. - Varázsoljak vagy mi? - nevetett fel.

-Hát... - sóhajtottam. - Már igazából megtetted. Egy teljesen másik pálcával.

Bár nem láttam, de valahogy magam elé tudtam képzelni Jungkook értetlen fejét.

-Tae, még mindig nem értem, hogy mit szeretnél ezzel.

Annyira izgultam a takaró alatt, hogy el tudtam volna magamat sírni és kirohanni a házból, majd addig futni ameddig úgy nem érzem, hogy jó helyen vagyok. De igazából már tökéletes helyem volt Jungkook mellett, nem is értettem, hogy miért tartottam neki ezt elmondani. Az ujjaimat tördelve vettem egy mély levegőt, valamennyire megnyugodtam, ahogy éreztem Jungkook kezét a hátamon.

-Már mondtam, hogy bármit elmondhatsz. - mondta aggódva. - Szóval...

-Terhes vagyok. - böktem ki félve.

-Jó vicc, egyszer már eljátszottad ezt velem és akkor is majdnem a sir...

Nem vártam meg, hogy befejezze, pont annyi rést hagytam, hogy a kezem kiférjen és oda adjam az ultrahang képét, majd újra a pokrócom mélyébe csomagoltam magamat.

-És te meg is akarod szülni? - kérdezte Kwang, bár nem értettem, hogy mi egyáltalán miért van itt még mindig.

-Amennyiben képes leszek rá, igen. Egy percig nem gondoltam ezt máshogy.

-Taehyung.

Egy ütemet biztos kihagyott a szívem, amint meghallottam Jungkook hangját. Utáltam, hogy nem tudtam kivenni, hogy most örül neki vagy nem.

-Kijönnél onnan?

Félve dugtam ki a fejemet, majd hatalmas szemekkel néztem Jungkookra, aki időt sem hagyott arra, hogy felfogjam mi történik, egyből az ajkaimra hajolt. A szívem még mindig eszméletlen gyorsaságban ment, főleg amikor az alfa még a hasamra is simított. Pontosan eddig a pontig tudtam visszatartani a könnyeimet, nagyon megkönnyebbültem a pozitív visazajelzés miatt.

-És te még örülsz ennek, Kook?

-Persze. - vágta rá, majd a barátja felé nézett. - Senki sem érhet a babámhoz.

-Tök kevés ideje vagytok együtt és már gyereketek lesz?

-És? Nem érdekel, hogy mennyi ideje vagyunk együtt. Szeretem mind a kettejüket, természetes dolog, hogy támogatni fogom őket, még akkor is, ha valami miatt nem tudunk majd együtt lenni Taehyunggal.

Hatalmas mosoly terült el az arcomon azt a bizonyos mondatot követően, na meg azért is, mert a másik olyan fájdalmas arcot vágott, hogy öröm volt azt nézni is. Csöndben néztem végig, ahogy Jungkook elkíséri végre az ajtóig a büdöskét, majd én is követtem őket. Amint becsukódott a bejárati ajtó Jungkook újra az ajkaimra hajolt, majd derekamra simítva húzott magához közelebb.

-Kiscsöpség. - térdelt le elém. - Az apád vagyok, úgyhogy én előbb votlam ott bent, és én még vissza térhetek oda, te már kevésbé. Szóval ne nagyon rendezkedj be. Beszéljük meg, hogy minél előbb kijössz onnan, mert már nagyon várlak. - nyomott egy puszit a hasamra. - Tényleg ilyen kis pici? - nézett újra rá az ultrahangos képre.

-Aha.

-Szóval.. Hogy is volt az, hogy nem leszel terhes? - vonta fel a szemöldökét, majd újra felkelt, így fel kellett néznem rá.

-Ne nézz így rám, belőled jött ki. - emeltem fel a kezemet védekezően, majd hátrálni kezdtem.

Vigyorogva foglaltam vissza a helyemet a kanapén, ahova Jungkook is követett engem.

-Taehyung. - fogta két keze közé arcomat. - Szeretlek. - adott egy puszit az orromra.

-Én is szeretlek, Jungkook.

Ezt a felemelő érzést még csak meg sem lehetett volna fogalmazni. Nagyon örültem annak, hogy ennyire jól fogadta a nem várt hírt. Még csak el sem mélyült a kapcsolatunk rendesen, de már akadt egy olyan szentély mind a kettőnk életében, aki mindennél fontosabb lett. Mosolyogva hagytam Jungkooknak, hogy pihenjen a hasamon, élvezve a számára tökéletes illatot, irigyeltem amiért én nem tudtam ennyire átélni azt, amit ő érzett. Remélem minden jól fog menni és nem lesz semmi baj, biztos votlam benne, hogy sokkal könnyebb lesz Jungkookkal az oldalamon.