Két kis csík - TAEKOOK(BEFEJEZETT)

39.rész

Jungkook

Unottan üldögéltem a könyvtárban, éppen az asztal fölött görnyedtem és a művészettörténetek könyvemre próbáltam koncentrálni, de valakinek a tekintetét folyamatosan magamon éreztem. Összevont szemöldökkel emeltem fel a fejemet, hogy megnézzem ki az, akinek ennyire tetszésére vagyok. Meglepődve fúrtam tekintetemet az omegáébe, igazából nem tudtam mit reagálni rá, főleg, amikor megindult felém. A figyelmemet újra a könyvre szenteltem, még mindig túlságosan is haragudtam rá, ahhoz, hogy érdekeljen mit akar.

-Bocs. - sóhajtotta. - Nem kellet volna olyanokat mondanom és most tényleg bocs. Féltékeny voltam, jó? Folyton Taehyunggal lógtál, reméltem, hogy pár hét és tovább fogsz lépni, erre bejelentitek, hogy gyereketek lesz. - vont vállat.

Nem válaszoltam semmit sem, nem igen hatott meg ez az egész. Nem csak engem, de Taehyungot is megbántotta.

-Tae hogy van? - csúszott közelebb hozzám.

-Megvan.

-Fiú vagy lány lesz a baba?

-Fiú. - pillanatottam rá egy halvány mosollyal.

-Alfa, béta, omega? - könyökölt fel az asztalra.

-Alfa. - vigyorogtam. - Először nehezen derült ki, de múlt héten már meg tudták mondani. Tae meg... Tényleg jól van. Látszik, hogy boldog.

A könyvem sarkát gyűrögettem, megfogadtam magamnak, hogy nem fogok neki mondani semmit sem, legalábbis egy ideig biztos, de ha egyszerűen ilyen kérdésekkel zaklatott nem tudtam ellánállni neki. Örültem neki, hogy nem távolságtartó, hanem elkezdett érdeklődni.

-Rajtad is. - hajolt közelebb hozzám. - Jungkookie, tényleg sajnálom. Már nagyon hiányoztál és nem a farkad, hanem te. Megígérem, hogy Taehyung felé is nyitni fogok. Hiába próbálom magamat áltatni, ez a suli nélküled egy fos.

-Nem haragszom. - ráztam a fejemet. - Vagy legalábbis már nem. Te is hiányoztál, mert valamit meg kell beszélnem veled és nincs kinek mondanom. - könyököltem fel én is az asztalra, majd a pólómat a nyakamnál elhúztam.

Kwang kikerekedett szemekkel nézett rám, végre nem az undor vagy az utálat tükröződött vissza rám, hanem egyfajta döbbenet, amit inkább jónak, mint rossznak tudtam be.

-Megjelölt? - suttogta döbbenten. - És... És te őt? Jézus, ez fáj? Most akkor úgy komoly a dolog? Egy... Ez... Igazi kötés?

-Igen, én is őt. - kezdtem el egyre jobban mosolyogva. - Fájt, de szerintem neki jobban. És igen, komoly a dolog, nem csak a baba miatt van, hiszen akkor nem hagyta volna és én sem. - vakargattam a tarkómat. - Ismét igen. Ez már tényleg egy igazi kötés. Ugyanúgy, ahogy ő, én is meghalnék, ha elhagyna. Szó szerint.

-Baszki. - suttogta halkabban. - Irigy vagyok.

-Figyu, majd még dumálunk, jó? - pattantam fel. - Sietnem kell haza, de holnap ráérek.

-Akkor holnap, drágám. - intett egyet.

Hatalmas vigyorral az arcomon hagytam el az épületet, sőt még haza felé is úgy mentem. A mosolyom csak kiszélesedett ahogy Taehyungot megláttam a tükör előtt pózolni. Két hét alatt akkorát nőtt a kicsi, hogy már pólón keresztül is boldogan mutogatta a pocakját.

-Alig várom már, hogy megszülessen. - sóhajtotta csillogó szemekkel. - Senki nem mondta, hogy ez ilyen hosszú idő.

-Már nem kell sok, kicsim. - sétáltam közelebb hozzá.

-Kook. - fordult felém hirtelen, majd a kezemre fogva tette a hasára. - Érzed? Mozog.

Mosolyogva néztem rá, miközben éreztem a baba mozgását. Zakatoló szívvel térdeltem le elé, hogy egy pusziban részesítsem. A nap további részében, egészen estig mindig azt néztem, hogy mikor fog újra mozogni.

-Képzeld, beszéltem vele. - mondtam, amikor már este elfoglaltuk a helyünket. - Meg szeretne ismerni téged.

-Kwang? - fordult felém. - Komoly? - kérdezte, mire bólintottam. - Jól van, nekem nem kifejezetten tetszik az ötlet, de én is megpróbálom.. Tudom, hogy fontos neked.

Mosolyogva húztam magamhoz közelebb, hogy aludhassak, ugyanis csak erre vártam egész áldott nap.

Valamikor az éjszaka közepén halk mocorgásra keltem fel, sőt inkább fájdalmas nyöszörögésre. Aggódva kapcsoltam fel az éjjeli lámpát, hogy megnézzem mi a baj, s az aggodalmam csak fokozódott. Taehyung mellé könyököltem, eltűrve izzadt tincseit a homlokából.

-Mi a baj? - töröltem le a könnyeit.

-Jungkook. - próbált felülni az ágyban. - Nagyon görcsölök, baszki. - nyelt egy hatalmasat, felhúzva lábait. - Nagyon nem stimmel valami. - takarta ki magát, majd egy kis terpeszbe rakta lábait. - Baszki, Jungkook, vérzek. Be kell mennünk a kórházba.

Ijedten pillantottam le az ágyra, min vöröslő foltok virítottak. Egyből felpattantam, segítettem Taehyungnak is felöltözni, hogy minél előbb kész legyünk. Miután felhívtam Namjoont, egyből a kocsiba pattantunk, hogy gyorsan a kórházban legyünk, ilyen gyorsan sem vezettem még, de rohadtul aggódtam mind a kettejükért.