Két kis csík - TAEKOOK(BEFEJEZETT)

25.rész

Taehyung

Halkan keltem ki Jungkook mellől, ilyen is ritkán fordult elő, főleg velem. Miután összeszedtem a szükséges papírokat a szobámból a konyhába vonultam, hogy ott folytassam a dolgomat, ugyan a mai napon azt mondtam, hogy pihenek, de egy délutáni meló sose árt, főleg, ha a kiadóm azzal fenyeget, hogy nem biztos, hogy a további munkáimat is kiadják. Ha egyáltalán lesznek további munkáim. Mivel Jungkook már kisebb regényt adott elő nekem arról, hogy milyen fontos az, hogy én egyek is valamit, megpróbáltam magamba erőszakolni néhány falatot, ami bőven elégnek bizonyult, mert így sem voltam a legjobb állapotokban.

-Nem azt mondtad, hogy ma pihensz? - halottam meg Jungkook hangját mögülem, mire azonnal felé fordultam. - Legalább eszel valamit. - nyomott egy puszit a homlokomra.

-Ezt is nehéz. - nyöszörögtem. - Ma tényleg nagyon rosszul vagyok. Vissza fog jönni, ha tovább erőltetem. Nekem nem kajára van szükségem mostanság, hanem rengeteg mennyiségű alvásra és rád, mert ingerült leszek meg hisztis és te megnyugtatsz. - magyaráztam teljes beleéléssel. - Szóval törődj velem.

-Mást nem is mernék. - nevetett fel.

Túlságosan is sok stressz volt ez a rengeteg papírmunka, sírni tudtam volna, ahogy ránéztem a mögöttem lévő kupacra, főleg, hogy még a fáradtság és a rosszullét is társult ehhez. Ha nem lett volna itthon Jungkook, ha nem éreztem volna a jelenlétét, biztos is, hogy valamelyik sarokban sírtam volna egy pokrócba csavarva.

-Nem tudok mást tenni, mint törődni veled. Leginkább azért, mert ez az illat nem hagyja, hogy mást csináljak, rémisztő mennyire felkelti a védelmező ösztöneimet.

-Illat? - ráncoltam a homlokomat. - Mit érzel te? Három hete együtt sem voltunk.

-Jó, akkor láz közelében vagy.

-Lehetetlen, erőssebb gyógyszereket kaptam Namjoontól. Lehet azért is vagyok ilyen furán.

-Terhes vagy és azt érzem! - jelentette ki határozottan.

-Kook, attól még, hogy csodákra képes, nem varázspálca van a farkad helyén.

Jungkook összehúzott szemöldökkel ült le mellém, karba téve a kezeit, úgy méregetve engem.

-Mintha annyira tudnád, egyszer feküdtünk le. - mutatta az ujján. - Amin jó lenne változtatni és megtudod, hogy milyen varázspálcám van. Igaz, kilenc hónapig kell várni a csodára.

Hangosan felnevetve ültem az ölébe, majd egy csókban részesítettem őt. Szerintem ő volt a messze legtürelmesebb személy, akivel valaha találkoztam, tudtam én, hogy nem kell ahhoz párban lennünk, hogy alá feküdjek, valójában csak túlságosan is fáradt voltam ehhez vagy éppen nem voltam túl jó állapotban. Nagyon örültem neki, hogy nem erőltetett rám semmit sem, megértette, hogy lassítani szeretnék.

-És ma mennyire vagy fáradt? - hajolt el tőlem a kérdésig, majd újra felém hajolt.

Valahol mélyen kívántam őt, az érintéseit és azt az érzést, amit okozni tud, de ezt legyőzte az émelygés. Bármennyire is akartam, azt azért elkerültem volna, hogy szex közben behányjak, azt sem tudtam mit adtam volna ki magamból, főleg úgy, hogy egy fél szendvicsen kívül semmi mást nem tudtam leerőltetni.

-Attól függ, hogy mennyire gondolod szexinek azt, hogyha behányok. - toltam el magamtól.

-Beteg leszel? - tette homlokomra tenyerét, majd a száját is oda nyomta. - Picit meleg vagy. Oké, most jössz és pihensz. - kelt fel velem együtt, hogy a nappaliba cipeljen.

Miután kellően betakargatott, úgy ahogy azt ő jónak gondolta, közölte velem, hogy ennem kell, sőt elém is rakott némi kaját, aminek már csak a szagától is rosszul tudtam volna lenni.

-Legalább a teát idd meg. - nyomta a kezembe a bögrémet. - Kérlek szépen, ne hajszold ennyire magad, tisztára beteg leszel tőle. Nem fognak elutasítani téged, hülyék lennének. Ha egy napot kihagysz, nem dől össze a világ, jó? Itt leszek, ha kell valami. - ült ő is mellém. - A betegséget sajnos nem tudom elvarázsolni.

-Te nagyon rá vagy erre a dologra kattanva.

-Én csak rád vagyok kattanva. - feküdt el ölembe. - De, ha neked a lassan haladás jó, én várok.

-Tudom. - túrtam a hajba, mire lehunyta szemeit. - De igazából ennyire lassan nem is kéne haladni.

-Nem? - ült fel hirtelen. - Mármint neked jó lenne, ha tovább mennénk?

-Persze. - bólintottam határozottan. - Már három, sőt már négy hete, hogy kerülgetjük egymást. Te sem, én sem találkozunk másokkal, szóval engem nem zavarna. Ha neked is jó.

Hirtelen fogta két keze közé arcomat, majd gyorsan megcsókolt. Muszáj voltam megmosolyogni azt a csillogást a szemeiben, amivel rám nézett, automatikusan is egy jó fajta bizsergés öntött el.

-Elterveztem valamit, kicsit későbbre, úgyhogy, amint lement nálad ez az időszak, megkérdezem.

-És, ha én teszem meg a lépést?

-Nem engedem. - vonta össze a szemöldökét. - Már elterveztem, hogy hogyan kérem meg, hogy legyél a párom, ebből nem engedek.

Mosolyogva ráztam meg a fejemet. Már csak egy hét és nem leszek stresszes többé, sőt ezek a rosszullétek is elmúlnak majd és végre egy lépést előre is fogunk tenni Jungkookkal. Csak bírjam ki ezt az egy hetet.