Két kis csík - TAEKOOK(BEFEJEZETT)

2.rész

Jungkook

Nyugodtan sétáltam a folyó partján, minden egyes percet kiélveztem ennek a jó időnek, utáltam a hideget, egyszerűen sose tudtam úgy felöltözni, hogy ne fázzak, mások pedig képesek voltak vékony kabátba üldögélni a legnagyobb hóban is. Az első dolgom volt az, hogy kiszabaduljak a napsütésbe, kiélvezve a naplementét, ami szépen csillogott a vízen. Nagyon sokáig csak én élveztem a tájat, néztem a túlparton lévő kis faházat, próbálva kitalálni az emberek történetét, egészen addig amíg meg nem csapta az orromat egy enyhe eperillat, kifejezetten imádom az epret, bármit megtudnák enni, ami epres, így azonnal felkaptam a fejemet és a forrást kerestem. Oldalra biccentettem a fejemet, ahogy az omegát néztem, aki nem festett valami jól. Pontosabban nagyon is jól nézett ki, bár nem volt annyira az esetem, mégis csodálatra méltó teremtés volt, inkább csak nem állt olyan biztos lábakon, mint kellett volna neki, felkeltem a helyemről és felé vettem az irányt, mindenféleképp meg szerettem volna tőle kérdezni, hogy minden rendben van - e, bár erre a kérdésre nem volt szükség, magamtól is rájöttem abban a pillanatban, hogy én tartottam meg őt. S bármennyire is győzködött arról, hogy vele minden rendben, nem hittem el neki, mert másodjára is a karjaimba kötött ki és nagyon nem normális ez a jelenség, még akkor sem, ha ennyire jól nézek ki.

Egyből hívtam egy taxit és a kórházba vittem, életemben nem aggódtam még ennyire egy idegen miatt, bár eddig nem esett össze senki a karjaimba. Valamennyire megnyugodtam, amikor közölték velem, hogy csak a fáradság viselte meg ennyire, amíg ő nyugodtan szunyókált a kényelmetlennek tűnő ágyon, azon agyaltam, hogy mégis milyen munkája lehet, ami ennyire kikészíti az idegeit. Ahogy ránéztem megsajnáltam, magam sem tudtam miért, de éreztem, hogy sajnálnom kell, valahogy az illata ezt sugallta nekem. A büfében vettem egy szendvicset, majd leültem az ágya mellett lévő székre és vártam, bőven volt időm, az új és eddig ismeretlen lakótársam nem volt otthon, amikor megérkeztem, a cuccomat ott is hagytam a kocsimban, nem fogok szobrozni az ajtó előtt és várni valakit. A csávó még csak egy kulcsot sem hagyott sehol, sőt még egy papírfecnit sem, hogy tudjam mikorra várható az érkezése. Már majdnem elaludtam a székben, már sötét is volt kint, amikor végre elkezdett felébredni, majd fel is ült az ágyban. Kék hajkoronája össze - vissza állt a fején, ami egészen mulatságos látvány volt, de nem illik kinevetni olyat, aki rosszul van.

-Nem halálos betegség, csak a fáradtság. - szólaltam meg végül. - Ha jobban van, haza is mehet.

-Talán maga orvos? - vonta fel a szemöldökét kómásan. - Vagy miért van itt?

Oh, ez a kedves olyanokat tudott kérdezni, amire én sem tudtam volna válaszolni.

-Csak aggódtam, elvégre a karjaimba zuhant.

Láttam rajta, hogy még nehezen rakja össze a képet, talán azt sem tudta hirtelen, hogy milyen ágyban fekszik. Aranyos volt, látszatra tipikus olyan omega, akit mindenki ölelgetni akar vagy éppen cuki plüssnek használni, túl cuki volt ahhoz, hogy az eseteim közé tartozzon. Legalábbis ezt akartam nagyon bebizonyítani.

-Köszönöm, hogy nem hagyta, hogy az arcom a földdel találkozzon. - kelt fel az ágyból, vele együtt pedig én is, hátha megint lesz olyan szerencsém és a karjaimba köt ki.

-Vétek lett volna kihagyni, túl csinos ahhoz.

Bezzeg pofázni azt tudtam. Valami felkeltette a kíváncsiságomat vele kapcsolatban, talán csak az eper illatú segge vonzott annyira, bár egy másik, édesebb illatot is éreztem, talán van valakije, mondjuk nem lettem volna meglepve. Szemét forgatva került ki, ügyelve arra, hogy véletlenül se kerüljön hozzám közelebb, mint azt kéne, mosolyogva követtem őt, ki az épületből, amint arra engedélyt is adtak.

-Meddig fog követni?

-Ameddig meg nem hálája a megmentését. - vágtam rá gondolkodás nélkül. Szerettem az emberek határait a végsőkig feszegetni, akkor derül ki milyen is a felszín alatt. - Mondjuk egy kávé.

-Nem szeretem. - válaszolt túl gyorsan.

-Akkor egy tea, egy üdítő, süti, szendvics, pizza, fagyi, gyümölcsöstál. - vontam vállat elolvasva a gyümölcsöket hirdető táblát, ami mellet sebesen haladtunk el.

-Gyümölcsöstál? - torpant meg egy kicsit, bár nem mosolygott, a szemén láttam, hogy erősen visszafogja mosolyát. - Ha nem magáz, elmegyek bármire.

Majdnem rávágtam az első gondolatot, ami eszembe jutott, bár talán kissé perverz lett volna, emiatt inkább megtartottam magamnak.

-Én sem vagyok olyan öreg.

-Te kezdted. - mutatott rám. - Hova akarsz menni? Van időm.

-Mit szeretnél a felsoroltak közül?

-Talán a gyümölcsöstálat. - gondolkodott hangosan. - De fagyit is ennék.

-Legyen a gyümölcs, ennék egy kis epret.

Ártatlan. Még csak fel sem tűnt neki a célzásom, ha meg igen, nagyon jól leplezi. Abból kiindulva, hogy nem rázott le valami furcsa indokkal, az jött le, hogy én sem vagyok számára közömbös. Szóval nem volt senkije sem, szabad volt az út és már csak kíváncsiságból is meg akartam próbálni, hogy mennyire teszi majd járhatóvá ezt az utat.