Két kis csík - TAEKOOK(BEFEJEZETT)

9.rész

Taehyung

Többet, többet, többet. Ezeket súgta, sőt ordította minden porcikám, a gonosz kis ördög a vállámon elégedetten mosolygott látva, hogy egyre bátrabban marcangoljuk egymás ajkát, szinte nem ismerve határokat, pedig kellett volna. Az ép eszem, amit még nem borított be az ösztön keltette köd, tiltakozott az ellen, hogy megcsókoljam Jungkookot, hiszen velem élt, ezután mindig kellemetlen lesz minden találkozás, s az pedig nagyon sűrűn be fog következni. Meg akartam mozdítani a kezemet, hogy eltoljam magamtól, de nem tudtam, mert az ágynak nyomta őket, akaraterőm meg nem volt annyi, hogy ki is szabadítsam őket. Édes csapda volt ez, amibe belevont engem. Vagy én őt, ezt nem tudtam volna megmondani. Egyszercsak egymás ajkára találtunk, mintha már ismertük volna egymást és most újra találkoztunk. Tökéletesen értettem a célzást, amikor az ajkaimon nyalt végig, még bele is borzongtam, hihetetlen intenzitással éltem meg csókjait, nyelvének játékát, s még azt is ahogy combjaim közé furakodott, miket önkéntelenül is felhúztam, több helyet biztosítva neki.Pillanatok alatt alakult ki a kis bizsergető érzés a hasamban, mi csak erősödött, ahogy Jungkook a számat elkezdte hanyagolni és helyette inkább a nyakamat vette célba. A lehellete csiklandozta bőrömet, egyre lejjebb és lejjebb, fogait néha a belém mélyesztve, aminek hangot is adtam. Tetszett az, amit csinál, s ezt testem is jelezte nekem, a hasamban lévő bizsergető érzés lassan egy kis csomóba keletkezett az ingerek hatására, györcsösen kapaszkodva a helyén és bármennyire is tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, az agyam és a testem két külön állásponot foglalt. Az alfa hajába túrva emeltem meg csípőmet az övének nyomva, elégedetten vettem tudomásul, hogy ő is annyira tud parancsolni a testének, mint én; semennyire. Saját önbizalmam növelése miatt meghagytam magam abban a tudatban, hogy miattam lett ilyen gyorsan merevedése és nem csak amiatt, mert az ösztönei miatt le kellett támadnia. Egyre jobban éreztem, hogy baj van, főleg amikor a görcsös érzés lejjebb kúszott, hogy utána szinte felrobbanva áztassa el egyszerre az alsómat, a nadrágomat és talán még Jungkook takaróját is. Már nem is volt kérdéses, hogy mennyire tetszett az, amit velem csinálnak, a saját nedvemben feküdtem, ha így is megkérdőjelezi kettőnk közül nem én vagyok a reménytelenebb. Kezét végre leszedte a csuklómról és felfedező útra küldte rajtam, amit hülye lettem volna nem hagyni neki, egészen addig ameddig a pólóm aljáig nem ért. Hirtelen kaptam a keze után, megállítva őt mindenbe, ez a mozdulata teljesen kiszakított abból az eufórikus állapotból, amibe belesodort.

-Ezt...csak ne. - néztem fel rá, nagyot nyelve.

Arra a hegre, ami a hasamon éktelenkedik még gondolni is rossz, nem még ilyen tettekkel a tudtomra adni, hogy létezik.

-Sajnálom. - suttogta, felkelve rólam. - Őszintén nem tudom, hogy ez hogyan történt.

-Semmi baj, nem történt semmi.

Ezt a kínos beszélgetést egy túl hangos kopogás zavarta meg, majd egy ismeretlen hang. Akkor jutott eszembe, hogy rajtunk kívül egy teljesen másik személy is tartózkodott itt, akiről azt sem tudtam, hogy ki az.

-A ti szagotoktól bűzlik a ház, ne most gyártsatok gyereket. - kiabálta be. - Jungkook, esküszöm letépem a tökeid, ha most álltál neki.

-Megyünk már. - válaszolta idegesen. - Féltem a tökeim, szóval menjünk. - kelt fel, majd az ajtó felé vette az irányt. - Nem jössz?

-Bizonyos okok miatt nem tudok felállni. - csavartam bele magam a takaróba.

-Az előbb éreztem, nagyon is álltál. - döntötte oldalra a fejét. - Most komolyan, nem jössz?

-Nem. - makacsoltam meg magamat. - Nekem a takaród is kell.

Vörösödve keltem fel, majd olyan gyorsan kirohantam, be a szobámba, ahogy a lábam csak engedte. Ledobva a padlóra a cuccokat szedegettem magamra valami szárazabb ruhadarabot. Tanácstalanul néztem a takaróra és az járt a fejemben, hogy mégis hogyan jutottunk el idáig egy napos ismeretséggel. Most a takarója a szobám padlóján hever az én nedveimmel bemocskolódva, ha ezt anyám látta volna biztos pofont ver.

-Taehyung, minden rendben? - kopogott be Jungkook az ajtón. - A takarómat azért vissza adod?

-Nem, soha. Ez itt marad örökre. - zártam be a falapot. - Legalábbis addig ameddig meg nem járta a mosógépet.

-Taehyung, ha amiatt vagy ilyen... Tényleg sajnálom. - kopogtatott halkan, hátha kinyitom. - Csak gyere ki és felejtsük el.

Mintha olyan könnyű lenne ezt kiverni a fejemből, még most ia tisztán érzem minden érintését. Sóhajtva nyitottam ki az ajtót, kipréselve magam rajta, hogy véletlenül se jöjjön be. Zakatoló szívvel néztem fel rá és nem tudtam nem megbámulni a száját, ami meg volt duzzadva a csókok miatt.

-Jól vagy?

-Persze. - szusszantottam. - Csak koptassuk le azt a valakit és menjünk a dolgunkra. - kerültem ki.

Talán csak engem csapott ennyire fejbe az előbbi de rettenetesen kellemetlenül éreztem Jungkook társaságában magamat. Ha egyszer megtettük, mi arra a garancia, hogy máskor nem fogjuk? Semmi. Abban biztos voltam, ha ennek a napnak vége az elkövetkezendő pár napban jobb lesz, ha elkerülöm őt. Miért van az, hogy mindig az olyan emberekhez vonzódom, akikhez a legkevésbé sem kéne....