After /L.S/ !Fordítás!

1. Fejezet

1. Fejezet

- Louis! – hallom, ahogy anyukám hív a földszintről. Felnyögök, és kigördülök az apró, mégis ismerős ágyamból. A beágyazással csak elpocsékolom az időmet, bár úgyis ez az utolsó reggel, hogy figyelmet fordítok rá.

- Louis! – hív újra.

- Fent vagyok! – kiabálok vissza. A szekrények nyitódnak és zárulnak, biztosan a reggelimet készíti. Kis csomót érzek a gyomromban, ahogy elkezdek zuhanyozni. Az elmúlt néhány évet idegeskedéssel töltöttem, a főiskolára való felkészülésem miatt. A hétvégéimet tanulással töltöttem és készüléssel erre, amíg a velem egykorúak lerészegedtek és az idejüket vesztegették. Aznap, mikor a levél miszerint felvettek megjött a WSU-tól, izgatott voltam. Anyukám sírt, amit én óráknak éreztem, és el kellett ismernem, nagyon büszke voltam magamra. Minden kemény munkám kifizetődött. Már egyszer elhagytam Washingtont a főiskola miatt, de végül is meggondoltam magam. Szeretem a jártasságot.

A forró víz ellazítja feszült izmaimat, mióta vagyok már itt? Sietek, és megmosom a hajam, lustán dörzsölöm a szivacsot végig a testemen.

Ahogy a törülközőt a derekam köré tekerem, anya hív ismét. Figyelmen kívül hagyom, tudom, hogy ideges az érkezésem napja miatt a főiskolára, de én már elterveztem ezt a napot. A barátnőm, Natalie hamarosan itt lesz, hogy elkísérjen engem anyával együtt. Natalie egy évfolyammal lejjebb jár, de 18 éves, csak a szülei egy évvel később vitték óvodába. Natalie kitűnő tanuló, mint én, briliáns, és csatlakozni fog hozzám a WSU-n jövőre. Azt kívánom, bárcsak most jönne, különösen tekintettel arra, hogy senkit sem fogok ismerni a fősulin. Csak szükségem van egy rendes szobatársra, ez az egyetlen dolog, amit kérek.

- Louis William!

- Most jövök le, anya, kérlek, ne hívj még egyszer! – kiáltom, ahogy lesétálok a lépcsőn.

Natalie az asztalnál ül, szemben anyával, egy pink begombolt ingbe és egy terepszínű szoknyába öltözött, a megszokott öltözéke. Szőke haja hullámos és hátra van tűzve.

- Helló, főisulis fiú – ragyogóan elmosolyodik, tökéletesen húzott mosollyal, mielőtt feláll, így egy szoros ölelésbe tudom vonni.

- Szia – adok neki egy ugyanolyan ragyogó mosolyt, és átfuttatom ujjaimat rendetlen barna hajamon, amikor kiengedem őt szoros fogságomból.

- Várhatunk pár percet, amíg megcsinálod a hajad – mondja anya csendesen.

Utam a tükörhöz vezet, majd bólintok, igaza van. A hajamnak szalonképesnek kell lennie ma, és természetesen nem habozik, hogy emlékeztessen erre.

- Kivihetjük a csomagjaidat az autóba – ajánlja Natalie, és elveszi a kulcsokat anyától. Adok egy gyors csókot az arcára, mielőtt eltűnik a szobából.

A pillangók a gyomromban repkednek az idegességtől, ahogy az autóhoz sétálok, legalább van két órám, hogy ezt megszüntessem. Fogalmam sincs, milyen lesz a főiskola, fogok egyáltalán barátokat találni?