After /L.S/ !Fordítás!

35. Fejezet

35. Fejezet

Szemeim hozzászoknak a sötétséghez, de az egyetlen fény a holdfény kis csíkja, ami a ablakok redőnyén keresztül szűrődik be.

- Harry? – suttogom. Hallom őt átkozódni, ahogy megbotlik valamiben, én pedig megpróbálok nem nevetni.

- Itt vagyok – mondja, majd felkapcsol egy lámpát az íróasztalon. Körbenézek a szobában, ami úgy néz ki, mint egy hotelszoba.

Hatalmas, és van egy baldachinos ágy sötét ágyneművel középen a szemközti falnál, úgy néz ki, mintha kétszemélyes ágy lenne, legalább húsz párnával a tetején. Az íróasztal egy túlméretezett cseresznyefa asztal, a számítógép pedig rajta van, aminek nagyobb képernyője van, mint a tévé a kollégiumi szobámban. A ablaknak beépített ülőrésze van a fal mentén, kevesebb függönnyel, a többi ablakon a szobában vastag sötétkék függöny van, amik nem engedik, hogy a hold átsüssön rajta.

- Ez a... szobám – mondja, majd megdörzsöli a tarkóját a kezével. Majdnem úgy néz ki, mintha zavarban lenne.

- Van egy szobád itt? – kérdezem. Persze hogy van neki, ez az apja háza, és Liam nyilvánvalóan itt él. Liam említette már, hogy Harry sosem jön ide, így talán ezért olyan, mint egy múzeum, érintetlen és személytelen.

- Igen... Valójában még sosem aludtam itt... ma estig – leül az ágy végénél lévő ládára, és kiköti a bakancsát. Lehúzza a zokniját, és visszateszi őket a cipőkbe. Dagad a szívem a gondolatra, hogy Harry egy dolog velem csinál először.

- Ó. Miért? – kihasználom ittas őszinteségét.

- Mert nem akarok. Utálok itt lenni – válaszol gyorsan, majd kigombolja fekete nadrágját és lehúzza a lábán.

- Mit csinálsz?

- Levetkőzöm? – állapítja meg a nyilvánvalót.

- Úgy értem, miért? – remélem, nem gondolja, hogy szexelni fogok vele. Még ha egy részem haldoklik is azért, hogy ismét érezzem a kezeit magamon.

- Nos, nem alszom skinny jeans-ben és bakancsban – nevet fel félig. Keze elsöpri a haját a homlokából, miközben felegyenesedik. Minden, amit tesz, ezt a meleg érzést váltja ki belőlem.

- Ó – áthúzza a pólóját a fején, én pedig nem tudok elnézni. Tetovált hasa hibátlan. Nekem dobja a pólót, de nem mozdulok, hogy elkapjam, így leesik a földre. Felemelem rá a szemöldökömet, mire elmosolyodik.

- Aludhatsz benne, feltételezem, nem akarsz a bokszeredben aludni. De természetesen nekem tökéletesen megfelel, ha mégis – kacsint, én pedig felkuncogok. Miért kuncogok? Nem aludhatok a pólójában, túl meztelennek érezném magam. Lehajolok és felveszem a fekete anyagot, majd előre nyújtom, hogy visszaadjam neki.

- Megleszek, ebben alszom – mondom neki, szemei pedig levándorolnak a ruhámra. Egyetlen durva megjegyzést sem tett a bő nadrágomra vagy a bő kék pólómra.

- Rendben. Ahogy gondolod, ha kényelmetlenül akarod érezni magad, rajta – mosolyog, majd elveszi tőlem a pólót, és lerakja az ruhás ládára. Kíváncsi vagyok, vannak-e benne ruhák. Csak a bokszerében indul az ágy felé, és elkezdi ledobálni róla a párnákat a padlóra. Odasétálok, kinyitom a ládát, ahogy gondoltam, üres.

- A párnák idemennek – tájékoztatom, mire felnevet, és még egyet a padlóra dob.

Felnyögök, majd felveszem őket, hogy a ládába helyezzem. Ő nevet rajtam, felhúzza a paplant, mielőtt lehuppan rá. Összekulcsolja kezeit a feje mögött, aztán a lábait is keresztbe teszi, és rám mosolyog. A tetovált szavak a bordáin megnyúltak, mivel kezét a feje mögé emelte. Hosszú, vékony teste tökéletesen néz ki elterülve az ágyon.