55. Fejezet
Az autóút kínos, ruháimat az ölemben tartom, és bámulok ki az ablakon, várva, hogy hátha Harry megtöri a csendet köztünk. Egy lépést sem tesz, hogy megszólaljon, így előveszem a telefonom a zsebemből. Ki van kapcsolva, biztosan lemerült tegnap este. Azért megpróbálom bekapcsolni, a képernyő pedig életre kel. Megkönnyebbülök, hogy nincs új hangüzenetem vagy üzenetem. Az egyetlen zaj az autóban az eső lágy szitálása és az ablaktörlők lassú csikorgása.
- Még mindig haragszol? – kérdezi meg végre, ahogy a kampuszhoz ér.
- Nem – hazudom. Nem pontosan mérges vagyok, csak megbántott.
- Eléggé úgy tűnik, hogy igen. Ne viselkedj úgy, mint egy gyerek.
- Nos, nem haragszom. Nem is érdekel, ha csak ki akarsz tenni, hogy mehess Mollyval kavarni – a szavak kiesnek a számból, mielőtt megállíthatnám őket. Utálom, ahogy iránta és Molly iránt érzek. Rosszul vagyok, ha rájuk gondolok. Amúgy is, mi van benne? A rózsaszín haja? A tetoválásai?
- Nem ezt csinálom. Nem mintha ez a te dolgod lenne egyébként – gúnyolódik.
- Ja, csak ugrottál, hogy felvedd a telefonodat, amikor azon voltam, hogy... nos, tudod – motyogom. Csak csendben kellett volna maradnom. Nem akarok most veszekedni Harryvel. Főleg, amikor nem tudom, hogy mikor látom őt újra. Bárcsak ne adta volna le az irodalmat. Feszegeti a határaimat, mindet.
- Ez nem így van, Lewis – védekezik. Szóval visszatérünk a Lewis-hoz?
- Tényleg, Harry? Nekem úgy tűnik, hogy igen. Egyébként sem érdekel. Tudtam, hogy nem fog sokáig tartani – vallom be végre neki és magamnak is. Az ok, amiért nem akartam elhagyni az apja házát az, hogy tudtam, amint nem csak Harry és én vagyunk, visszatér ehhez. Mint mindig.
- Mi nem fog sokáig tartani?
- Ez... mi. Hogy most az egyszer rendes vagy hozzám – nem merek ránézni, ez az, ahogy mindig magához láncol.
- És akkor mi van? Megint elkerülsz még egy hétig? Mindketten tudjuk, hogy hétvégére már az ágyamban leszel – csattan fel. Leesik az állam. Biztosan nem ezt mondta?
- Tessék? – kiáltom. Nem találok szavakat. Soha senki nem beszélt még így hozzám, ahogy ő, soha senki nem volt még ilyen tiszteletlen. Könnyek csordulnak ki a szememből, ahogy az autó lelassul. Mielőtt válaszolhatna, kinyitom az ajtót, megfogom a dolgaimat, majd a szobám felé rohanok. Átvágok az átázott füvön, és átkozom magam, amiért nem a járdát választottam, csak olyan messze kell jutnom Harrytől, amennyire lehetséges. Amikor azt mondta, akar engem, szexuálisan értette, tudtam ezt, de fáj szembesülni vele.
- Louis! – hallom, ahogy szólongat, követve a kocsiajtajának becsukódásának hangjával. Én folyamatosan futok, remélve, hogy feladja, beszáll az autójába és elhajt.
- A fenébe is, Louis. Állj meg! – ordítja ismét. Nem vártam tőle, hogy követ. Még gyorsabban futok, végre elérem az épületemet, majd végigszáguldok a folyosón. Mire elérem a kollégiumi szobámat, teljesen zokogok, kirántom az ajtót, becsapva azt magam után. A könnyeim összekeverednek az esővel, és dühösen letörlöm az arcomat.
Lefagyok egy helyben, amikor meglátom Natalie-t az ágyamon ülni. Ó, Istenem, ne most. Harry bármelyik pillanatban be fogja törni az ajtót.
- Louis, mi a baj? Hol voltál? – kel fel, és felém rohan. Kezével megpróbálja megsimítani az arcomat, de elfordítom a fejem. Fájdalom villan fel a szemeiben, minta azt kérdezné, miért fordulok el az érintésétől.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
After /L.S/ !Fordítás!
ФанфикLouis Tomlinson egy 18 éves egyetemista, egyszerű élettel, kiváló jegyekkel és egy kedves barátnővel. Mindig minden lépését megtervezi előre, amíg nem találkozik egy Harry nevű bunkó sráccal, akinek túl sok tetoválása és piercingje van. !Az After(Mi...