After /L.S/ !Fordítás!

66. Fejezet

66. Fejezet

Mikor felébredek, kell egy pillanat, hogy emlékezzek, nem Harryvel fekszem az ágyban. A nap átsüt a redőnyön, én pedig gyorsan felülök. Ahogy a szemem hozzászokik a fényhez, meg vagyok győződve róla, hogy meg fogok őrülni.

- Harry? – mondom csendesen, és újra megtörlöm a szemeimet.

- Szia – mondja vissza. Tényleg itt van.

- Mi a fenét keresel te itt? – csattanok fel. A szívem máris fáj. A széken ül a térdein könyökölve.

- Louis, beszélnünk kell – mondja, a táskák a szemei alatt szembetűnőek.

- Éppen figyeltél, ahogy alszom? – kérdezem.

- Nem, persze, hogy nem. Csak pár perce jöttem be – feleli, kíváncsi vagyok, voltak-e rémálmai nélkülem az ágyban. Ha nem lettem volna a szemtanúja ezeknek, azt gondolnám, hogy azok is a játéka részei voltak, de emlékszem, ahogy kezeim között fogtam izzadt arcát és láttam a félelmet zöld szemeiben.

Csendben maradok. Nem akarok veszekedni vele, csak azt akarom, hogy elmenjen. Utálom, hogy valójában nem akarom, hogy elmenjen, de muszáj neki.

- Beszélhetnénk? – ismétli meg, mire megrázom a fejem. Mindkét kezével beletúr a hajába, aztán vesz egy mély levegőt.

- Órára kell mennem – mondom neki.

- Liam már elment, kikapcsoltam az ébresztődet. Már tizenegy óra.

- Hogy mi?!

- Sokáig fent voltál, és gondoltam... – kezdi el.

- Hogy merted egyáltalán... csak menj el – túlságosan mérges vagyok, amiért kikapcsolta az ébresztőmet, tudja, hogyan állok az órákról való hiányzással, de a fájdalom a tegnapi tetteitől még friss, és háttérbe szorítja a haragot, amiért kikapcsolta az ébresztőmet, de nem mutathatok ki semmilyen gyengeséget, vagy le fog rá csapni. Mindig ezt csinálja.

- Te vagy az én szobámban – mutat rá. Kimászom az ágyból, nem érdekel, hogy csak egy póló van rajtam, az ő pólója.

- Igazad van, én megyek el – felelem, a csomó a torkomban megnő, a könnyek pedig gyűlnek a szememben.

- Nem, úgy értettem... úgy értettem, az én szobámban vagy... miért? – hangja komor.

- Nem tudom... csak... nem tudtam aludni... – vallom be. Abba kell hagynom a beszédet.

- Ez amúgy sem igazán a te szobád, éppen annyiszor aludtam itt, mint te. Vagyis most már többször – mutatok rá én.

- A te pólód nem volt jó rád? – kérdezi, szemei a fehér pólóra összepontosítanak.

Természetesen gúnyt űz belőlem.

- Gyerünk, kötekedj csak velem – felelem, a szememben pedig egyre több könny gyűlik.

- Nem kötekedtem veled – áll fel a székről, majd tesz egy lépést felém. Én hátrálok, és felemelem a kezeimet, hogy meg állítsam őt.

- Csak hallgass meg, oké?

- Mi mást tudnál még esetleg mondani, Harry, mindig ezt csináljuk. Ugyanazon veszekszünk újra és újra, csak minden alkalommal rosszabb. Nem tudom ezt tovább csinálni, nem megy – lehelem.

- Mondtam, sajnálom, hogy megcsókoltam őt – védekezik.

- Nem erről van szó, vagyis erről is, de ez sokkal több. A tény, hogy nem érted, bizonyítja, hogy az időnket vesztegetjük. Te soha nem leszel az, akire nekem szükségem van, hogy legyél, én pedig nem vagyok az, akit te akarsz, hogy legyek – megtörlöm a szememet, miközben ő kinéz az ablakon.