66. Fejezet
Mikor felébredek, kell egy pillanat, hogy emlékezzek, nem Harryvel fekszem az ágyban. A nap átsüt a redőnyön, én pedig gyorsan felülök. Ahogy a szemem hozzászokik a fényhez, meg vagyok győződve róla, hogy meg fogok őrülni.
- Harry? – mondom csendesen, és újra megtörlöm a szemeimet.
- Szia – mondja vissza. Tényleg itt van.
- Mi a fenét keresel te itt? – csattanok fel. A szívem máris fáj. A széken ül a térdein könyökölve.
- Louis, beszélnünk kell – mondja, a táskák a szemei alatt szembetűnőek.
- Éppen figyeltél, ahogy alszom? – kérdezem.
- Nem, persze, hogy nem. Csak pár perce jöttem be – feleli, kíváncsi vagyok, voltak-e rémálmai nélkülem az ágyban. Ha nem lettem volna a szemtanúja ezeknek, azt gondolnám, hogy azok is a játéka részei voltak, de emlékszem, ahogy kezeim között fogtam izzadt arcát és láttam a félelmet zöld szemeiben.
Csendben maradok. Nem akarok veszekedni vele, csak azt akarom, hogy elmenjen. Utálom, hogy valójában nem akarom, hogy elmenjen, de muszáj neki.
- Beszélhetnénk? – ismétli meg, mire megrázom a fejem. Mindkét kezével beletúr a hajába, aztán vesz egy mély levegőt.
- Órára kell mennem – mondom neki.
- Liam már elment, kikapcsoltam az ébresztődet. Már tizenegy óra.
- Hogy mi?!
- Sokáig fent voltál, és gondoltam... – kezdi el.
- Hogy merted egyáltalán... csak menj el – túlságosan mérges vagyok, amiért kikapcsolta az ébresztőmet, tudja, hogyan állok az órákról való hiányzással, de a fájdalom a tegnapi tetteitől még friss, és háttérbe szorítja a haragot, amiért kikapcsolta az ébresztőmet, de nem mutathatok ki semmilyen gyengeséget, vagy le fog rá csapni. Mindig ezt csinálja.
- Te vagy az én szobámban – mutat rá. Kimászom az ágyból, nem érdekel, hogy csak egy póló van rajtam, az ő pólója.
- Igazad van, én megyek el – felelem, a csomó a torkomban megnő, a könnyek pedig gyűlnek a szememben.
- Nem, úgy értettem... úgy értettem, az én szobámban vagy... miért? – hangja komor.
- Nem tudom... csak... nem tudtam aludni... – vallom be. Abba kell hagynom a beszédet.
- Ez amúgy sem igazán a te szobád, éppen annyiszor aludtam itt, mint te. Vagyis most már többször – mutatok rá én.
- A te pólód nem volt jó rád? – kérdezi, szemei a fehér pólóra összepontosítanak.
Természetesen gúnyt űz belőlem.
- Gyerünk, kötekedj csak velem – felelem, a szememben pedig egyre több könny gyűlik.
- Nem kötekedtem veled – áll fel a székről, majd tesz egy lépést felém. Én hátrálok, és felemelem a kezeimet, hogy meg állítsam őt.
- Csak hallgass meg, oké?
- Mi mást tudnál még esetleg mondani, Harry, mindig ezt csináljuk. Ugyanazon veszekszünk újra és újra, csak minden alkalommal rosszabb. Nem tudom ezt tovább csinálni, nem megy – lehelem.
- Mondtam, sajnálom, hogy megcsókoltam őt – védekezik.
- Nem erről van szó, vagyis erről is, de ez sokkal több. A tény, hogy nem érted, bizonyítja, hogy az időnket vesztegetjük. Te soha nem leszel az, akire nekem szükségem van, hogy legyél, én pedig nem vagyok az, akit te akarsz, hogy legyek – megtörlöm a szememet, miközben ő kinéz az ablakon.
VOCÊ ESTÁ LENDO
After /L.S/ !Fordítás!
FanficLouis Tomlinson egy 18 éves egyetemista, egyszerű élettel, kiváló jegyekkel és egy kedves barátnővel. Mindig minden lépését megtervezi előre, amíg nem találkozik egy Harry nevű bunkó sráccal, akinek túl sok tetoválása és piercingje van. !Az After(Mi...