After /L.S/ !Fordítás!

59. Fejezet

59. Fejezet

Elmagyarázom Liamnek, hogy Natalie és én szakítottunk, és hogy nem vagyok biztos benne, minek hívjam a kapcsolatomat Harryvel. Azt hiszem, járunk, de nem beszéltük meg pontosan ezt az egészet. Csendben marad magyarázkodásom nagy része alatt.

- Tudom, hogy már figyelmeztettelek, szóval nem fogom még egyszer megtenni. De kérlek, csak legyél óvatos vele. Be kell vallanom, úgy tűnik, hogy beléd habarodott, már amennyire ez lehetséges úgy, hogy önmaga is legyen – mondja nekem Liam, miközben elfoglaljuk a helyünket.

- Köszönöm – sokat jelent nekem, hogy annak ellenére, hogy nem kedveli Harryt, minden tőle telhetőt megtesz, hogy megértő és támogató legyen.

Ahogy besétálok a harmadik órámra, a szociológia tanárom int nekem az emelvényéről.

- Éppen kaptam egy hívást, hogy szóljak, a kancellár irodájába kell menned – mondja nekem. Mi? Miért? Egy pillanatra elfelejtettem, hogy Harry apja a kancellár. Megnyugszom egy kicsit, de aztán idegességem újra előjön. Mire lehet esetleg szüksége? Tudom, hogy a főiskola nem ugyanúgy működik, mint a gimnázium, de úgy érzem, mintha az igazgatói irodába hívtak volna, csak az igazgató történetesen az én... pasim? apja.

- Ó, rendben – válaszolom végül.

- Csak a szokásos dolgokon megyünk végig, biztos vagyok benne, hogy te már elvégezted a feladatot – mosolyodik el, mire bólintok. Szeretem, amikor a tanárok elismerik a kemény munkámat.

A vállamra veszem a táskámat, majd átmegyek a kampuszon, hogy az adminisztrációs épülethez jussak. Ez egy hosszú séta, és több mint fél órámba telik, hogy ideérjek. Tényleg szükségem van egy autóra, még ezen a héten. A kampusztól messzebbre kell majd mennem, hogy elkerüljem a lerobbanást, de nem telhet el még egy hét autó nélkül. Megadom a nevem a recepciónál ülő titkárnőnek, ő pedig gyorsan felkapja a telefont. Semmit nem hallok, kivéve, hogy „Dr. Styles". Hát persze, hogy Kennek van doktorija.

- Fogadja önt – mosolyogja, és az előtéren túl lévő faajtóra mutat. Mielőtt kopoghatnék, az ajtó nyikorogva kinyílik, Ken pedig egy mosollyal köszönt.

- Louis, köszönöm, hogy eljöttél – mondja, majd int, hogy üljek le. Ő helyet foglal a hatalmas forgószékben, egy túlméretezett cseresznyefa íróasztal mögött. Sokkal bizalmasabbnak érzem magam vele az irodájában, mint az otthonában valaha is.

- Sajnálom, hogy kihívattalak óráról, nem tudtam, hogy máshogy érhetlek el, és tudod, Harry... nehéz eset tud lenni – feleli, mire felnevetek.

- Semmi gond, tényleg. Valami baj van? – kérdezem idegesen.

- Nem, egyáltalán nem. Van néhány dolog, amit meg kell beszélnem veled. A gyakornoki állással kezdem, beszéltem egy barátommal a Vance-nál, és szívesen találkozna veled, minél előbb, annál jobb. Ha szabad vagy holnap, az lenne a legjobb – mondja.

- Tényleg?! – sikoltok fel, izgalmamban felállok. Rájövök, furcsa, hogy most állok, úgyhogy sietve visszaülök.

- Ez annyira nagyszerű, köszönöm szépen! Fogalma sincs, mennyire hálás vagyok érte! – mondom neki. Ez olyan nagyszerű hír, nem tudom elhinni, hogy ezt tette értem.

- Tényleg az én örömömre szolgál, Louis. Felhívjam, hogy elmész holnap? – kérdezi. Nem igazán akarok hiányozni egy óráról sem, de ez megéri, és amúgy is előrébb tartok.

- Igen, az remek lesz. Köszönöm még egyszer. Wow – felelem, mire felnevet.

- A másik dolgot illetően pedig, ha nemet mondasz, az is tökéletesen rendben van. Ez inkább egy személyes kérés, vagy szívesség, azt hiszem. A gyakornoki állásodat a Vance-nál semmilyen módon nem befolyásolja, ha visszautasítod – mondja, én pedig ideges leszek. Bólintok, aztán folytatja.