After /L.S/ !Fordítás!

37. Fejezet

37. Fejezet

Harry kimászik az ágyból és az öltözőszekrényhez megy. Kinyitja a felső fiókot, megfog egy kék-fehér kockás bokszert, majd feltartja a levegőbe egy undorodó kifejezéssel az arcán.

- Mi az? – kérdezem, és megtámasztom a fejem a könyökömön, hogy ránézzek.

- Ez förtelmes – mondja, mire felnevetek.
Korábbi kérdésem, hogy vajon vannak-e ruhák az öltözőszekrényben vagy nem, most meg van válaszolva. Biztosan Liam anyja vagy Harry apja vásárolta a szobában lévő összes ruhát Harrynek. Ez tényleg szomorú, hogy vesznek ruhákat és feltöltik a szekrényt és reménykednek benne, hogy Harry néha erre jár.

- Nem olyan rossz – válaszolom neki, ő pedig szemet forgat. Kétlem, hogy bármi olyan jól nézne ki Harryn, mint a szokásos fekete bokszer alsónadrágja, de nem igazán tudom elképzelni, hogy bármi rosszul állna neki.

- Nos, ajándék lónak ne nézd a fogát, így szerintem egy perc és itt leszek – mondja, majd kisétál a szobából, csak a nedves bokszerét viselve.

Ó, istenem, mi van, ha Liam meglátja? Megalázó lesz. Reggel az lesz az első dolgom, hogy meg kell találnom Liamet és elmagyarázni neki az eseményeket. Mégis mit fogok mondani neki? „Ez nem az, aminek látszik, csak beszélgettünk, aztán beleegyeztem, hogy itt töltöm az éjszakát, és valahogy csak a bokszeremben kötöttem ki, és adtam neki egy kézimunkához lévő legközelebbi dolgot, amiről tudok?" Ez szörnyen hangzik. Reggel ki fogok találni valamit. Fejemet a párnára hajtom, és a plafont bámulom.

Fontolóra veszem, hogy felkelek és megnézem a telefonomat, amíg Harry a fürdőszobában van, de úgy döntök, hogy nem. Az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy Natalie üzeneteit olvassam most. Valószínűleg pánikol, de őszintén, amíg nem mondja el anyának, addig nem érdekel annyira, amennyire kellene. Ha teljesen őszinte vagyok magamhoz, nem érzek ugyanúgy Natalie iránt, mióta először megcsókoltam Harryt.

Tudom, hogy szeretem Natalie-t, mindig is szerettem őt, de kezdem megkérdőjelezni, vajon tényleg szeretem-e őt, mint barátnőt, és mint valakit, akivel le tudom élni az életem, vagy azért szeretem, mert olyan stabil ember volt az életemben. Mindig ott volt nekem, és papíron tökéletesek vagyunk egymásnak, de nem tudom figyelmen kívül hagyni azt, ahogyan érzek, amikor Harryvel vagyok. Soha nem voltak ilyenfajta érzéseim ezelőtt. Nem csak szexuálisan, ahogy pillangók vannak a hasamban csak attól, hogy rám néz, ahogy azon találom magam, hogy kétségbeesetten látni akarom őt, még akkor is, amikor füstölgök, annyira haragszom rá, és őszintén, ahogy mindig elárasztja a gondolataimat, még akkor is, amikor próbálom meggyőzni magamat arról, hogy utálom őt.

Harry a bőröm alá férkőzött, nem számít, milyen erősen próbálom tagadni. Az ágyában vagyok, talán még soha nem aludt itt ezelőtt, de itt vagyok vele, ahelyett, hogy Natalie-val lennék. Végszóra az ajtó kinyílik, én pedig kikerülök a gondolataimból. Felnézek és meglátom Harryt a tiszta, kockás bokszerben, amitől felkuncogok. Egy kicsit túl nagy és sokkal hosszabb, mint az ő alsónadrágjai, de még mindig jól néz ki rajta.

- Nekem tetszik – mosolygok, mire egy haragos pillantást vet rám, mielőtt lekapcsolja a villanyt és bekapcsolja a tévét. Visszamászik az ágyba, és közelebb fekszik hozzám, mint vártam, nos, sosem tudom, mit várok tőle.

- Szóval mit is fogsz nekem elmondani? – kérdezi, amitől megborzongok, azt reméltem, nem fogja felhozni még egyszer, miután megtisztította magát.

- Ne legyél szégyenlős éppen most mentem el miattad a bokszerembe – mondja, majd közelebb húz magához. A párnába temetem a fejem, amin felnevet.