After /L.S/ !Fordítás!

76. Fejezet

76. Fejezet

Harry becsapja a hálószobaajtaját, ahogy elérem a lépcső tetejét. Lenyomom a kilincset, félig arra számítva, hogy zárva van, de kinyílik.

- Harry, jól vagy? – kérdezem, bizonytalan vagyok, hogy mit mondhatnék még. Azzal válaszol nekem, hogy megragadja a lámpát az éjjeliszekrényről, majd a falnak vágja. Az üveg darabokra törik a becsapódástól. Hátraugrom és egy kis sikoly jön ki a számon akaratom ellenére.

Átlép az asztalhoz, megfogja a kis billentyűzetet, aztán kirántja az asztali számítógépből, maga mögé dobva.

- Harry, kérlek, hagyd abba! – kiáltom. Nem néz rám.

- Miért? Miért, Louis? Nem mintha nem engedhetné meg magának, hogy vegyen egy új, kibaszott számítógépet! – ordítja, és a földhöz vágja a monitort.

- Igazad van – felelem, majd a billentyűzetre lépek, tovább törve azt.

- Mi? Mit csinálsz? – kérdezi, miközben felveszem, és újra visszadobom a földre. Nem igazán vagyok biztos benne, hogy mit csinálok, de a billentyűzet már törött, és pillanatnyilag ez tűnik a legjobb ötletnek.

- Segítek neked – mondom neki, zavartság villan fel mérges szemeiben, mielőtt humor veszi át a helyét. Felveszem a monitort, majd a padlónak vágom. Elindul felém egy kis mosollyal az ajkain, ahogy újra felveszem, kezei megállítják az enyémeket, kiveszi a monitort a kezemből, aztán az asztalra teszi.

- Nem haragszol rám, amiért úgy az apámra kiabáltam? – kérdezi, és kezei közé veszi az arcomat, nagyujjai lágyan simogatnak, miközben zöld szemei az enyémbe kapcsolódnak.

- Nem, minden jogod megvan, hogy kifejezd magad. Soha nem lennék mérges rád ezért – éppen az apjával veszekedett, de azon aggódik, hogy én dühös vagyok rá?

- Kivéve persze, ha ok nélkül vagy szemét, ami ebben az esetben nem voltál.

- Wow – feleli.

A kis rés az ajkaink között túl csábító. Előrehajolok és az enyémeket az övéihez nyomom, azonnal kinyitja a száját, elmélyítve a csókot. Ujjaim a hajába fonódnak, ő meg felnyög, ahogy több erőt teszek bele. Haragja szökőárként gördül le róla, egy kicsit hátra tolom őt, ő pedig megfordít, így hátamat az asztalnak nyomva. Kezei a csípőmhöz tapadnak, majd felemel az asztalra. Az ő figyelemelterelése vagyok. Attól a gondolattól, hogy az vagyok, amire Harrynek szüksége van, remeg a gyomrom, és a fejem hátra dől, miközben folytatja, nyelvét az enyémnek nyomja, a lábaim között állva, ahogy én az asztalon ülök.

- Közelebb – nyögi a számba, kezei megfogják a térdhajlataimat, és a széléhez húz. Kezeim a farmerját rángatják le, mire elhúzza száját az enyémtől.

- Mi... ? – emeli fel rám egyik szemöldökét.

Biztosan azt gondolja, hogy őrült vagyok, idejövök segíteni neki összetörni dolgokat, most meg megpróbálom levetkőztetni őt. Talán őrült vagyok? Nem érdekel ebben a pillanatban. Minden, ami érdekel az az, ahogy Harry kulcscsontjának az íve árnyékolt az ablak redőnyén átjövő holdfénytől, ahogy az egyik keze az arcomat tartja, mintha törékeny lennék, annak ellenére, hogy percekkel ezelőtt mindent megpróbált összetörni a szobában.
Szavak nélkül válaszolok neki azzal, hogy lábaimmal körülölelem, közelebb húzva őt.

- Tényleg azt hittem, hogy beviharzol ide és rám kiabálsz – mosolyodik el, majd homlokát az enyémnek nyomja.

- Tévedtél – emlékeztetem őt egy önelégült mosollyal.