After /L.S/ !Fordítás!

47. Fejezet

47. Fejezet

Pislogok néhányszor, hogy kitisztítsam zavaros elmémet. Megmondtam neki, hogy őszintén fogok válaszolni, de most túlságosan félek megtenni.

- Nos? – ismétli meg másodjára kérdése óta.

- Igen – motyogom, majd kezeimmel elrejtem az arcomat, csak hogy elhúzhassa őket. Már amikor a csuklómat érinti, az is lángra lobbantja a testemet.

- Igen mi? – hangja feszült, mintha kétségbeesett lenne a válaszomtól.

- Hiányoztál – nyelek egyet, a legrosszabbra várva. Amit nem vártam, az a megkönnyebbült sóhaja, és egy mosoly jelenik meg gyönyörű arcán. Meg akarom kérdezni, hogy neki is hiányoztam-e, de mielőtt meglenne rá az esélyem, hogy megszólaljak, ő kezd el beszélni újra.

- Tényleg? – kérdezi. Hányszor fogja még ezt megválaszoltatni velem? Bólintok válaszul, mire egy félénk mosollyal ajándékoz meg, Harry félénk? Elégedettnek tűnik kijelentésemmel, valószínűleg tudja, hogy az ujja köré csavart.

- Most már visszamehetek aludni? – nyafogom, tudom, hogy nem fogja viszonozni beismerésemet, és tényleg késő van.

- Csak ha beleegyezel, hogy velem alszol, ugyanabban az ágyban természetesen – mosolyog.

Sóhajtok, majd lefekszem Tristan ágyára, figyelve, hogy ne érintsem meg Harryt. Egy hirtelen rántást érzek a lábamon, amitől meglepetten felkiáltok, Harry felemel az ágyról és átdob a vállán. Figyelmen kívül hagyja a rúgásaimat és kéréseimet, hogy tegyen le, amíg el nem érjük az ágyamat. Egyik térdét az ágyra teszi, majd lefektet a fal melletti oldalra, aztán lefekszik mellém. Némán haragos pillantást vetek rá, félek, hogy ha veszekedek vele, akkor elmegy, és tudom, hogy azt nagyon nem akarom. Lenyúl és felveszi a párnát, amit nekidobtam korábban, majd kettőnk közé helyezi, mint egy falat.

- Na, most már aludhatsz – vigyorogja, mire önkéntelenül is visszamosolygok rá.

- Jó éjt – kuncogom félig.

- Éjt, Louis – nevet vissza, én pedig az oldalamra fordulok. A fáradtság közelében sem vagyok most, hogy tudom, ilyen közel van hozzám Harry, úgyhogy úgy döntök, a falat bámulom.

Néhány perccel később érzem, hogy a párna elmozdul közülünk, majd Harry karja átöleli a derekamat és a mellkasához húz. Nem mozdítom el vagy hívom fel a figyelmet cselekedeteire, mert élvezem azt az érzést, hogy ennyire nagyon közel vagyok a mellkasához.

- Te is hiányoztál – suttogja a hajamnak. Mosolygok, tudva, hogy nem láthat engem. Érzem ajkai enyhe nyomását a fejem hátulján, a gyomrom pedig bukfencezik. Amennyire szeretem ezt, még összezavarodottabb vagyok, mint valaha, ahogy álomba merülök.

Az ébresztőm túl korán szólal meg, én pedig átfordulok, hogy kikapcsoljam. Annak az emléke, hogy tegnap este Harry átjött a szobámba, átvillan az agyamon, és hirtelen kinyitom a szememet, megtalálva Harryt mellettem ülve, egy szórakozott vigyorral bámulva engem.

- Nagyon aranyos vagy, amikor alszol – ugrat, mire olyan gyorsan ülök fel, amennyire csak tudok.

- Minek az ébresztő? – kérdezi, és a kezembe adja a telefonomat. Kikapcsolom, majd kimászok az ágyból.

- Ma megyek és megpróbálok keresni egy autót, szóval elmehetsz, amikor csak akarsz – mondom neki, mire a homlokát ráncolja.

- Nyilvánvalóan nem vagy egy korán kelő típus.

- Én... én csak nem akarlak feltartani – egy kis bűntudatot érzek, amiért goromba voltam, de azt vártam, hogy ő is az lesz ugyanúgy.

- Nem tartasz fel. Jöhetek veled?

- Kocsit keresni? Miért akarnád ezt csinálni? – gyanúsak nekem a szándékai.

- Miért kell, hogy oka legyen? Úgy viselkedsz, mintha azt tervezném, hogy megöllek vagy valami – nevet fel, majd felborzolja a haját.

- Nos, egy kicsit meg vagyok döbbenve a ma reggeli vidám hangulatodon... és hogy valóban el akarsz menni valahova velem – vallom be.

- Csak azt akarom, hogy... nincs más dolgom.

- Szerintem megszámolni a csempéket a mennyezeten is szórakoztatóbb lenne, mint
velem jönni – több időt akarok tölteni vele, de a józan eszem már így is ködös miatta. Túlságosan összezavar, túl sok az oda-vissza köztünk.

- Nézd, ha nem akarod, hogy menjek, csak mondd ki, és elmegyek – bosszúsága nyilvánvaló.

- Akarom, én csak...

- Te csak mi?

- Félek, hogy... bántó leszel velem egész idő alatt – elfordulok tőle, majd összegyűjtöm a ruháimat. Le kell zuhanyoznom, mielőtt bárhová is megyek.

- Nem leszek. Ígérem, csak engedd meg nekem, hogy megmutassam, hogy mi tudunk... hogy én tudok kedves is lenni – mosolyog. Úgy érzem, állandóan barátok próbálunk lenni, aztán nem, távol maradunk egymástól, aztán egymással töltjük az éjszakát, és olyan sok energiát vesz el ez a valami, ami köztünk van. Natalie biztosan szakítani fog velem és soha többet nem fog hozzám szólni, ha megtudja, hogy Harry velem töltötte az éjszakát, az ágyamban, engem ölelve, ahogy aludtunk. Míg elmerülök a gondolataimban, végre úgy tűnik, elfogadom magamban, hogy bevalljam, Harry egyenletes légzését hallani a fülemben, amíg alszik, megéri, hogy soha többet ne beszéljek Natalie-val.

Nem tudom mi ez, amiért állandóan attól félek, hogy elveszítem Natalie-t, talán az anyám reakciójától való félelem ez, ha szakítunk, vagy talán a régi énem annyira kötődik Natalie-hoz, mindig itt volt nekem, úgy érzem, tartozom magamnak és neki azzal, hogy folytatom a kapcsolatunkat. De azt hiszem, a legnagyobb ok az, hogy tudom, Harry nem tudja és nem is fogja megadni nekem azt a fajta kapcsolatot, amire szükségem van, és amit őszintén akarok tőle.

- Föld hívja Louis-t! – szól Harry a szoba másik végéből. Annyira elfoglalt voltam itt állva, magammal vitatkozva mentálisan, hogy elfelejtettem, Harry még a szobámban van.

- Valami baj van? – kérdezi, majd felém lép.
Ó, semmi, csak végre bevallom magamnak, hogy érzéseim vannak irántad, és hogy többet akarok tőled, de tudom, hogy te senkivel nem fogsz törődni, főleg nem velem.

- Nem, csak azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel – hazudom. Szemei lemozdulnak a kezemben lévő ruhákra és elbillenti a fejét, de nem szól egy szót sem.

- Szóval jöhetek? Egyébként is, könnyebb lesz neked, így nem kell buszoznod. Ezt csináltad volna, ugye? – igaza van, könnyebb lenne.

- Igen.

- Igen mi? Megengeded, hogy elvigyelek, vagy hogy buszozni terveztél?

- Mindkettő – az ajtó felé sétálok, ő pedig követ engem.

- Mit csinálsz? – kérdezem tőle.

- Jövök veled.

- Ummm... Zuhanyozni megyek – lóbálom meg előtte a neszeszeremet, mire elveszi tőlem.

- Én is – mosolyogja. Elsétál mellettem, és kinyitja az ajtót anélkül, hogy visszanézne. Rohanok, hogy utolérjem őt, majd megragadom a pólóját.

- Kedves, hogy csatlakozol hozzám – viccel, mire a szememet forgatom.

- Még el sem kezdtük a napot, de már is idegesítesz – mondom neki, ő pedig felnevet.

Egy csapat lány sétál el mellettünk és megy be a fürdőszobába, nem is próbálják tagadni, hogy Harryt bámulják. Nem a tetoválásai és a piercingjei miatt bámulják meg őt, hanem azért, mert dögös.

- Hölgyeim – mosolyog rájuk Harry, mire felkuncognak, mint az iskolás lányok. Nos, technikailag iskolás lányok, de felnőttek, szóval úgy is kellene viselkedniük. Leszidom magam, amiért ilyen mérges vagyok minden emberre, akivel Harry kapcsolatba lép, szingli, azt tehet, amit csak akar, csak azt szeretném, ha az velem lenne.