A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

1. periódus: Spektrum

Egy kis autó szelte át az amerikai végtelen rétek és hegyek között kiépített utat. Bármely ember lélegzetelállítónak találta volna azonban az autó hátsó ülésén utazó Fukushima Haruki idegennek, nagynak és leginkább félelmetesnek tartotta. Már több, mint egy hete utaztak. Az apa nem volt hajlandó repülőre ülni mióta szülei egy olyanon haltak szörnyet. Kocsival szelték hát át a világot. Kompokkal utaztak át a nagy óceánon és sokat aludtak útszéli motelokban vagy akár a kocsiban. Amikor a nagy utasszállító hajó áthozta őket az amerikai kontinensre Torontóban kötöttek ki. Hajókürtök, sirályok, emberek hangja sértette füleit, idegen hangok. Idegen hangok voltak ezek, bizonytalanságot és félelmet szültek benne. Akkor a Nap vakító volt és a levegő csípősen tiszta. Csak pár órára pihentek meg egy halas étteremben ettek és ismét útra keltek, sosem maradtak sokáig egy helyen.

A kis rozoga FIAT már végig ment Európán, Kanadán és számos amerikai államon. Hideg volt kint, lehelete meglátszott az ablaküvegen. Egy házikót rajzolt a párafoltba. Alán az otthon szót írta japánul. Nem fázott, ez igazán nem volt jellemző rá. Még sosem érzett hideget, a teste valamely furcsa rendellenességének tudta be, mint ahogy azt is, hogy betegséggel sem küzdött olyan sokat. Egyszerűen nem ilyen fajta ember volt, erős immunrendszerrel vagy mivel. Szerette az északi országokat, mert sosem kellett kabátot húznia télen. Most ahogy kinézett az ablakon a hatalmas hegységekkel és mezőkkel, erdőkkel borított tájra már félhomály borult. A fák ekkor egy kis időre, csupán pár pillanatra megszűntek az út mellett így pedig ő maga bepillantást nyerhetett egy szántóföldre. Ősz volt már, az aratás véget ért, az egykor csodaszép arany búzakalászok által borított területet most szúrós maradványok népesítették be. Valamint egy szarvas csorda is kiment legelni. Haruki elgondolkozott rajta, vajon milyen érzés lehet tartozni valahová, mint az a kis gida ott az egyik nagyobbik példány mellett. Biztonságérzetet adhat, ha van otthonod? Vagy családod? Mikor az édesanyja elhagyta őket még túl kicsi volt ahhoz, hogy mindez kérdésre választ kaphasson, ez a tudatlanság pedig néha úgy tartotta, hogy még lelkét is szétszakítja. Folyamatos szúrós érzést kapott a mellkasában édesanyjától és remek döntéseitől. Ez is furcsa tulajdonsága volt...hogy ilyenek egyáltalán eszébe jutottak. A kortársai, a többi tizenhat éves fiú figyelmét lekötötték a videójátékok, a sport, a mellek és a szex, de ő ezek helyett inkább mindig is csak olvasgatott egy sarokban. Sportolni nem szeretett. És még barátnője sem volt soha. Néha hatalmába kerítette a kérdés, milyen lehet úgy élni, ahogy a kortársai. Milyen lehet normálisnak lenni. Milyen lehet, ha vannak haverjaid. De ezekre sem talált még választ. Úgy érezte az egész élete is csak egy könyv lenne. A külvilág, az emberek, a történések pedig csak egy történet része, semmi több. Csakhogy ebben a történetben sosem szerepelt igazán, csak olvasta.
Túl gyakran költöztek egyik városból a másikba, egyik országból a másikba ahhoz, hogy sikeresen ki tudjon alakítani emberi kötelékeket. Néha hiányoztak is neki. Az autó lámpájának fénye most lehetővé tette, hogy tükörbenézzen. Kedvenc pulóverét viselte, mit már annyira régóta hordott, hogy ujjai foszlani kezdtek. Nagyon szerette, a kedvenc ruhadarabja volt egyszer egy turkálóban szerezte, mikor még Szlovákiában éltek. Pamutból készült, kényelmes volt és ha akarta annyira összehúzta magát, hogy még el is tűnt benne. Szürke volt, egykor pedig valamiféle karate szenszei ruhatárában foglalhatott el előkelő helyet, mert mellkasára nagy betűkkel a KARATE szót nyomták rá -minek nagy része már szintén lekopott a sok mosástól. Ami persze saját kinézetét illette sápadt volt és vékonyka, haja kócosan és ápolatlanul tapadt itt-ott össze, illetve homlokára. Jóképűnek tartották általában, titkon valamiféle egzotikus szépségnek, de ő leginkább csak undorodott magától. Nem érezte magát biztonságban saját testében, evési zavarai voltak és egyenesen ki nem állhatott tükörbe nézni. Nem élt őszinte életet és valaminek még az égető hiányát is érezte, de nem tudott mit tenni.