A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Szerény gyönyörűség

Másnap korán reggel Haruki kicsit késve érkezett meg a magánedzésre. Magánedzés? Ez nagyon nem tetszett neki, sokkal szívesebben nevezte volna magában fájdalmas harcművészetek fájdalmas elsajátításának illetve -reményei szerint- kérdések megválaszolásának.
Mielőtt keze a kilincshez ért volna az ajtó magától kinyitódott és a szőnyegen ott állt Isaac.

-Késtél. -állapította meg kelletlenül.

Ilyen embernek gondolta őt egyébként is. Pontosnak, rendezettnek, szűkszavúnak, közel tökéletesnek. -Elnézést...elindultam időben, de ritkábban járnak a metrók az ünnepek miatt és nagyon messze lakom...

-Lépj a szőnyegre! -hangzott el a parancs.

-Igenis...-suttogta Haruki és piros zokniját bámulva fellépett az emelvényre.

-Figyeltelek a múltkor és arra jutottam, hogy nem vagy teljesen analfabéta, de a kivitelezésed borzalmas. -kiemelte az utolsó szót, pedig eredetileg ezeket még kedves mondatoknak tervezte. -Mielőtt elmondanám, azt fontos megjegyezned, hogy ez egyszerű fizika. -tüzet hány a kezem, hogy lenne ez egyszerű fizika? -kérdezte közben szemrehányóan Yootó, de Haruki igyekezett valahogyan figyelmen kívül hagyni a hangját. -...Ha a víznek egy nagy átmérőjű csövön kell kifolynia, akkor az lassabb lesz, viszont, ha több tonna víz egy szívószálon folyik ki, mi történik?

-Tönkremegy a szívószál?

-Nem. Legyen már képzelőerőd! -gesztikulált rágalmazóan. -A nyomás iszonyatos erővel lövi ki a kis lyukon a vizet. Amikor saját magadból lövöd ki a tüzet, azt a tenyeredből teszed. Tett úgy az ujjaidat, mintha valami pisztolyt akarnál csinálni belőlük. -magyarázta lassan Isaac. -Próbáld ki. Gyerünk! Támadj meg!

Haruki két ujját összerakva megpróbált összpontosítani és rátámadott a szőnyeg szélén álló férfira. Egy kis láng csóva olyan sebességgel hagyta el az ujja hegyét, hogy még maga a fiú is megijedt tőle, de Isaac még csak meg sem mozdult úgy védte ki a támadást egy kis betonkéreg segítségével, amit a védés után visszairányított a helyére a szeme forgatásával, keze végig a háta mögött maradt. Haruki ámulva figyelte a férfit és újabb meg újabb csóvákat lőtt ki a kezeiből, nem adva fel.

Igazából ez egészen másfajta érzés volt, sokkal kevésbé megterhelő és erős, mégis gyors. Azon gondolkozott hogy ezt a technikát hol tudná alkalmazni és a távolharc maradt legérthetőbb opciója. Elhatározta, hogy amint lehetősége adódik rá kipróbálja a valóságban is. Természetesen Isaacet nem merészelte volna sosem kihívni egy tisztességes párbajra. Tudta, hogy a férfi egy csúnyább pillantásával képes lenne talán véget vetni kicsi szíve dobogásának.

Még 50 perc erőlködés után, amikor a fiú már emlékezetből csinálta az egészet Isaac hagyta, hogy egy kis parázs hozzáérjen a vállához. Haruki érezte, hogy találata célt ért.

-IGEN! -örömében beleboxolt a levegőbe, Yootó vele örült, hisz ez kettejük munkája volt. A két test egy másodpercre egyé vált, ahogy Owen mondta a minap. Háromsága egyensúlyba került és még csak nem is tudott róla. De csak egy pillanat erejéig. Isaac szemébe mintha elenyésző ideig ugyan, de felcsillant volna a meglepettség, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is tűnt el, ahogy Harukiék egyesülése is.

-Látok némi csiszolatlan tehetséget...-mondta ezt végül dicséretként, amikor Haruki felvette a cipőjét és indulni készült. -Nem is akarsz tudni semmit? -kérdezett a fiú után, mire az megtorpant.

-Az anyám. -fordult vissza Isaac irányába kis hallgatás után. -Ő jelent meg rémálmaimban. Kínzott. Semmi sem változott rajta a haján kívül csak a szeme. Mintha valami fekete méreg vagy fertőzés indult volna ki belőle. Nem tudom tudsz erről valamit, de ha igen, elmondhatnád mi történt az édesanyámmal.