A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Tű a szénakazalban, karácsony és a majdnem halál

Álmaiban lidércnyomás követett lidércnyomást. Mindig is utálta ezeket az utazásokat az álmok birodalmába. Mikor a szíve már úgy dobogott félelmében, hogy azt a valóságban is érezze, mégis képtelen kinyitnia szemeit.
Most éppenséggel azokkal a szörnyetegekkel harcolt álmában. Minden fekete fehér volt, ő pedig egy erdőben menekült a fóbuszok elől, rohant, futott, úgy, hogy szinte már tüdője is kilyukadt, de elesett az egyik szürke platánfa rücskös gyökerében a vadállatok tucatnyi tagot számláló falkája pedig utolérték őt. Mikor az egyik lény fölé hajolt, ki tudja mit akart már vele csinálni, de nem is jött rá, ugyanis pillanatokkal később megszólalt az ébresztő órája és felriadt a rémálomból.

Haruki félholt állapotban egy ideig csak meredt maga elé, miután szemei kipattantak, majd lustán felült az ágyában, miután sikeresen lecsillapította szívverését. Kibújt a takaró alól, teste lázban és verítékben égett a rémálmok után. Megdörzsölte szemeit, ki belőlük az álmot, majd az ablakához lépett és felhúzta redőnyét. Hajnalodott odakint, az ég alja vörös, teteje - csak ezt láthatta a felhőkarcolóknak köszönhetően - kék. Kellemes hűvös áramlott be a szobába, amit persze csak testének reakciójából ismert fel - karján égnek álltak a pihés szőrszálak. 

Törülközőt vett magához és elbattyogott zuhanyozni. A tükör elé lépett és megszokott szégyenkezését követően, rendbe szedve tűzvörös haját, magára húzta az első ruhadarabokat, amik a keze közé kerültek, mint mindig és kibotorkált a szobájából. Pirítóst készített magának, Atsushi számára pedig bekapcsolta a vízforralót és - kedvesség képpen - lágy tojással várta.

Amikor az apja felbukkant, meghökkenve köszöntötte és az ablakban tornyosuló növénykéket kezdte locsolni egyik kezében a bádog kannával, a másikban egy kis könyvecskével, kockás pizsamajában. Haruki innen tudta, hogy már hét óra is elmúlt, Atsushi mindig pontosan öntözte a virágokat. Hatkor kel annak az öreg ébresztőórájának a hangjára, ami a kis olvasószekrénye jobb sarkán van, majd összeszedi magát, fogat mos, megigazítja a csak később felvetendő ruháit, majd kicsoszog a konyhába. Fél hétkor elkezd olvasni, előtte a kávé elkészítésével foglalatoskodoik. Hétkor meglocsolja a növényeket az ablakban. Negyed nyolckor megjelenik fia a konyhában és neki készít reggelit. Hét harminckor kitessékeli a fiát az ajtón ráaggatva iskolatáskáját. Majd még mélázik egy keveset és pontban nyolckor elfordítja a kulcsot zárjukban, hogy ő is elindulhasson.
Haruki tudta mindezt. Néha hallotta is, ahogy apja járkál a lakásban, egyébként pedig Atsushi pontos napirendi rutinját leírta egy lapra a biztonság kedvéért. Az a szobája belső ajtaján volt megtekinthető.

Legszívesebben elmosolyodott volna azon, hogy milyenféle különös biztonságot ad számára az, hogy apja bizonyos értelmekben sosem lesz képes a változásra, de sajnálatos módon ahhoz még túlságosan is álmai hatása alatt volt. Lerogyott az apjával szembeni székre és kipiszkálta szemeiből a csipát, és már éppen folytatta is volna elkeseredett sóhajait és fáradtsága kimutatását, de ekkor Atsushi mindenféle kérdés nélkül elé lökött egy akkora tál cukros, undorító és elázott müslit, amibe talán még meg is tudott volna fürödni. Ezek szerint nem csak ő maga akart kedveskedni aznap reggel. 

-Egyél! -hangzott el a parancs japánul a kérdő és kissé értetlen pillantásra. -Azért vagy ilyen flegma és vézna, mert nem eszel semmit.

Most éppenséggel nem óhajtott semmiféle energiát avagy szénhidrátot a szervezetébe vinni, de nem volt más választása. Nem lehetett csak úgy ellentmondani egy ázsiai szülőnek, főleg nem akkor, ha az Atsushi személye volt. -Mit olvasol? -érdeklődött.

-Tű a szénakazalban a címe. -mondta szemét le sem véve a betűkről. 

Haruki felháborodást színészkedve eltátotta a száját. -Micsoda? De hát az egy ponyva! - azért viccelődött így, az asztalra csapva, mert tudta, hogy Atsushi életének legszórakoztatóbb olvasmánya a Bűn és bűnhődés kategóriájába esett.