A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Az iskolarádió termének ismerős illata

Másnap Haruki mindenkit is elátkozva csapta le az ébresztőóráját éjjeliszekrényéről. Reményt vesztve kapott magára ruhákat, amik elsőre kezébe akadtak, kávét ivott, majd felvette cipőjét és még félálomban indult el az iskolába. Régen használt fejhallgatója is előkerült, most nem akart több lenni egy kimerült kamasz fiúnál, legszívesebben az összes őszi szüneti napiját kidobta volna a szemetesbe, hogy legalább csak egy kicsit is normálisnak érezze magát.
Az úton azon gondolkozott, hogy hogyan is kell viselkedni egy letűnt kapcsolatban, de inkább nem keresett rá az interneten. Keresési előzményei nagyon kellemetlenül néztek volna ki és csak még inkább alátámasztották volna Yootó gondolatait, miszerint egy szociopata.

Az osztályterembe beérve lerogyott megszokott helyére és beszélgetésbe elegyedett pár osztálytársával. Nem volt olyan kedvében, hogy most bárkihez is beszéljen, így leginkább csak mosolyt erőltetve arcára hallgatta végig a beszámolókat a Yellow Stone Nemzeti Parktól kezdve, Mexicón keresztül, a rokonokkal együtt töltött időig. Nem mintha lett volna lehetősége rá, de egyébként sem akarta elmondani újdonsült ismerőseinek, hogy majdnem meghalt és a műtét után szakítottak Joellel.
A csengő előtt pár perccel megjelent az ajtóban Brooklyn és pirospozsgás arccal, kifogásolatlanul stílusos ruhákban és egy új francia sapkában megjelenve, majd leült mellé. Hasonló állásponton lehetett mint ő az iskolakezdéssel kapcsolatban, ugyanis amint ledobta táskáját a pad mellé rögtön és a lehető leglemondóbb módon az asztal lapjának döntve fejét kezdett bele a nyafogásba.

-Ah...-ezt a nyögést biztos valamiféle elnagyzolt viking csatakiáltásnak vagy halálhörgésnek tervezte, de őt csak megmosolyogtatta. -Nem akarok itt lenni...

-Jó is, hogy mondod, mert magamtól ki nem találtam volna...-jegyezte meg ironikusan mégis együtt érzően vigyorogva, majd vigasztalóan megsimogatta a lány fejét. Brooklyn haja ismét más formákat öltött, mint pár nappal korábbi találkozásukkor. Most a lány ébenfekete, csodaszép haja kemény vékony fonatokban, hullott le egészen háta közepéig, néhol rikítórózsaszín fonalak is megmutatták magukat a bámészkodók számára. Haruki ezt nagyon szépnek találta, meg is akarta dicsérni, megfogni a lány pár tincsét, hogy megvizsgálja a tapintását, de aztán rá kellett szólnia magára. Talán ez aztán mégis csak illetlenség volna, nem igaz? A gondolatait elsöpörte a csengő visszataszító és idegen hangja, hamarosan Mr. Lewis is belépett a terembe.

Nem változott sokat, csak szemei alatt éktelenkedtek feltünőbben a karikák. Mikor végignézett az osztályon, arra abban a szent minutumban kínos, félő hallgatás költözött. -Remélem mindenkinek jól telt a szünet, nekem borzalmas volt aranyosak vagytok, hogy kérdeztétek. -kicsapódott az ajtó és rajta vörös szemekkel viharzott be az egyetlen, aki most Haruki életéből és az osztályteremből egyaránt hiányzott. Joel. -És még valaki megérkezett. Nem mindenki ébred könnyen...-ezt a mondatot inkább magára értette. Eközben Joel végig ment az osztályon és leült a helyére. Mindenki figyelemmel követte néma és szégyentől süllyedni látszó mozdulatait, ugyanakkor senki sem merészelt hozzászólni. Mikor levette kabátját tekintete csak egy pillanatra ugyan, de találkozott Harukiéval, a fiú szíve nagyot dobbant, ahogy zavart érzései ostromolni kezdték őt. Először arra gyanakodott, hogy lemaradt valamiről, Joellel rossz dolgok történtek, amibe minden osztálytársukat be is avatta őt kivéve -ugyan mi más magyarázat szolgálhatott volna a seregletnyi gyerek kísérteties hallgatására? -, de végül ezen sem maradt sok ideje elmélkednie.
A kis jelenet után mintha nem történt volna semmi említésre méltó elkezdődött az óra, de a fiú gondolatai nem a félévzáró nagydolgozat, hanem Joel könnyes szemei körül forogtak. Kék szemek mögött háborgó óceán és zavart hullámok zajongtak egyre csak rejtetten ugyanis. A legszomorúbb látvány volt, amit valaha látott, pedig rémálmainak köszönhetően szénné égett gyermeki hullákat is láthatott korábban. Mi történhetett? -kérdezte magában.