A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

2. periódus: Limezöld kín

Az egész napja olyan volt, mint valamiféle érzelmi hullámvasút ezután, a délelőtti beszélgetés, találkozás avagy kínos csendben üldögélés felzaklatta lelkét. Egyre csak Joelen gondolkodott és a könnyein. Olyan csodálatosan szép lelkű fiú volt ő, számára tökéletesen érinthetetlen és felfoghatatlan, ugyan ki merészeli így megsiratni? Ezen gondolatokra csak ökölbe szorult a keze az igazságtalanságtól ezért ha tehette csak félrerakta őket.
Délután öt körül rá szeretett volna írni barátjára vagy felhívni telefonon, de végül elküldeni az üzenetet vagy megnyomni a zöld gombocskát mobilkészülékén már sosem volt elég bátorsága. Későre járhatott már mikor a történések igencsak izgalmas fordulatot véve ismét beindultak, mikor Haruki már ágyban volt és zenét hallgatott, közben kis lángokat táncoltatott ujjai között. Teljesen transszerű állapotba zuhant ilyenkor, egyszerűen függőjévé vált a lángok bámulásának, mióta megalakították az ajtót hasonmásával. Azelőtt ez az egész elemhasználás nem volt több égető és gyötrő, minden elsöprő kínnál, mégis most...az utóbbi időben minden sokkal jobbá változott. Mikor pedig hagyta, hogy a kis tűznyelvek beborítsák kezeit nem érzett mást csak kellemes zsibbadást, mintha folyékony, langyos vízbe mártotta volna végtagját.
A zene jó volt, a számok úgy követték egymást műsorlistáján, ahogy azt ő akarta, a Rolling in the deepet hallgatta és került teljesen a hatása alá, mikor telefonja megzörrent keskeny asztalán. Aztán még egyszer és még egyszer folyamatosan, mire már tudta is ki üzen neki ily elszánt módon, elmosolyodott halványan, majd felpattant és felnyitotta az üzenőfalat.

- Úristeeeen!!! -új zöld kockában újabb mondat jelent meg nem sokkal később.
Élsz méééég??? -Haruki meghökkent ezen a kérdésen és az azt követő mértéktelen mennyiségű kérdőjelen. Brooklyn általában így írt neki, de ilyesmi még rá sem volt jellemző. A fiú felhorkantott majd visszaírt.
- A hullám már vérbe fagyva hever egy sikátorban, nyugi

- szerintem teljesen beteg vagy, de imádlak -ezután még megillette őt egy lila ördög fejecskével is, majd nem sokkal később a gondolatbuborék ismét megjelent a képernyő bal oldalán és hamarosan szöveg jelent meg helyette:
kijössz? -Haruki erre egyelőre még nem is felelhetett semmit, mert ismét gondolatjel előzte meg
itt vagyok a házatok előtt
hallóóóó????

Harukiiiii????

Úgy sem foglak békén hagyni

Haru????

Haruki feladta a próbálkozást és a terveit, miket eddig a békés este címszó alatt képzelt el, gyorsan magára kapta tornacipőjét és kisurrant az ablakon. Mivel egy régi tűzlétrás házban laktak, nem volt probléma a lejutás. Brooklyn lent várta a járdán, csakúgy ahogy azt korábban megírta, mikor megpillantotta leereszkedő alakját tekintete felragyogott, aranyos volt így.

-Szia, kedvenc emberem! -köszöntötte őt örvendezve, minden jel arra utalt, hogy jó hangulatában lebeg aznap este, majd mikor barátja leügetett a házuk külső lépcsőjén meg is ölelte őt.

-Én vagyok a kedvenc embered? -kérdezte meghatódva, mintha egy kicsit szemei is könnybe lábadtak volna, mikor szétváltak, majd gyorsan összeszedte magát. -Gyere, menjünk. -kart karba öltve kezdtek egy sétálni. Az utcákon rajtuk kívül csak néhány szerelmes pár volt és kutyasétáltató. Olyan éjfél körül járhatott, nagyon késő volt már. Haruki befejezte az aznap történtekről szóló elkeseredett élménybeszámolóját.

-Szerintem pár nap és visszakönyörgi magát hozzád...-merengett Brooklyn és a fiú felkarjára fektette fejét, mire az kissé meghökkenve nézett le rá. Ő ezt a lehetőséget szinte lehetetlennek tartotta. A lány ezután kicsit elhallgatott, látszott rajta, hogy valamit nagyon el szeretne mondani neki, mégis tétovázik szavainak helyességén. Haruki nagyon sóhajtott, majd rákérdezett.