A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Félelem és féltés

Másnap reggel Haruki a napsütésre ébredt. A szobában sehol senki, csak az ágytámlára dobált ruhák. Joel nem aludt mellette, ahogy azt remélte. Nagyon fájt a feje, teste bizsergett, elméje tömve volt gondolatokkal és érzésekkel. Először idegesség suhant végig testén majd a szorongás, de az ott is maradt benne. Nem értett semmit. Az este pár részlete maradt csak meg benne, de azok nem voltak rosszak. Annyira legalábbis semmiképpen sem, hogy Joel felkeljen reggel és otthagyja. Tudta, hogy neki ez volt az első alkalma, mert figyelmeztette rá, de mindennek ellenére otthagyta volna? Csomó keletkezett torkában ennek a gondolatnak latolgatására.

Ami azt illeti kicsit elveszve érezte magát. Hirtelen megbánta azt is, hogy nem beszélt Atsushival a kínos témáról, amit szeretkezésnek hívtak az emberek. Hirtelen megbánta, hogy ilyen elhamarkodottan és tapasztalatlanul állt hozzá ehhez az egészhez, mindenhez, ami tegnap történt közöttük, attól tartott Joel megutálta és kitörölte telefonszámát a kontaktjai közül.

Kicsit csalódottan, kételyekkel kelt ki az ágyból és húzott magára pár ruhát. Nem sok sikerrel megpróbálta kicsit rendbe szedni magát, de haja ugyanolyan kócos maradt, arckifejezése pedig elkeseredett, majd kiment az ajtón.
Legnagyobb meglepetésére, mikor kiérkezett a konyhába Joelt pillantotta meg, aki éppen öngyilkos küldetést hajtott végre a serpenyőkkel. Akkor ezek szerint nem ment messzire, csak ki a szobájából. Harukit elöntötte a boldogság, és már elveszve sem érezte magát annyira. Szája mosolyra húzódott. Joelnek arcába lógtak fekete hajtincsei, mindegyikre rávetült a reggeli napfény, miközben a vízforraló már annyira bugyborékolt a kis felületen, hogy majdnem le is esett.

-Oh...-vette észre a másik fiú, miközben megpróbálta fél kézzel leállítani a forralót. Végül ezzel az egyel sikerrel járt, a kezében tartott serpenyővel viszont még mindig nem tudott mit kezdeni. -Jó reggelt...-fülig elpirult, mikor letette a forró edényt, vissza az indukciós főzőlapra. Mikor mindezzel végzett visszafordult az ő irányába. Igyekezett figyelmen kívül hagyni a tényt, miszerint közvetlen a háta mögött egy kisebb ökoszisztéma ég le. -Reméltem, hogy nem ez a látvány fog fogadni...-dörzsölte meg tarkóját zavartan. Ezt is szokta csinálni. -Azt hiszem tönkretettem a konyhátokat...

-Ez már eleve ilyen volt. -mosolyodott el és átvette az előbb említett háborús állapotokban hagyott serpenyőt, amiben már feketére sült a tojás. Kihajította a kukába és leállította a főzőlapot. -Mondjuk azt inkább nem kérdezem meg, hogyan sikerült ez itt...-mutatott a padlón díszelgő törött tojásra és a már inkább szénné égett gyújtósra emlékeztető baconra.

Joel zavartan elnevette magát a konyhapultra dőlve, majd így szólt. -Eddig nem nagyon volt lehetőségem kibontakoztatni a gasztronómiai tehetségem...de ha hagysz lehetőséget olyan palacsintát csinálok neked legközelebb, hogy másra már nézni sem tudsz majd. -feltörölte a maradványokat a földről és a zsebkendőt kidobta a szénné égett tojás után.

Haruki már egy ideje nem figyelt rá teljesen csak úgy nézte őt, szemei haloványan ragyogtak, ahogy az érzelmek cikáztak bennük céltalanul táncolva. Joel egy ismerős khakizöld és itt ott molyrágta pizsamapólót hordott, eltűnt benne, sokkal nagyobb volt mint eredeti mérete. -Ez az én pólóm? -teljesen álomszerűnek érezte ezt az egészet.

-Ja, igen...-csak még jobban elpirult. Nagyon lágy és gyengéd oldalát mutatta most a fiú felé, bár ez nem is volt annyira meglepő. -gondoltam nem veszem vissza a tegnapit, itt hagyni téged meg nem akartalak...-minden bizonnyal nagyon sok minden mást is mondott volna még, de Haruki megakadályozta ebben, keresztül vágva a kis helységen megölelte őt. Csak ölelte, nem csinált más, de Joel számára ez az ölelés mégis a legkülönlegesebb dolog volt, amit csak el tudott képzelni. Felébredve a sokkból visszaölelte őt és megpuszilta feje búbját. Sokkal magasabb volt nála, legalább egy fél fejjel, így ez nem esett nehezére.