A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Galaxisok halála

Brooklyn karácsonya

Brooklyn szeretett otthon lenni. Szerette a szüleit, szerette a családját, mindannyiójukat, akik abban a zsúfolt lakásban éltek, mert ebben a zsúfolt lakásban találta meg a saját kis világát. Tudta, hogy ebbe a zsúfolt kis lakásba hazaérve, megmenekülhet, elmenekülhet a saját kis világába. Együtt élt a testvéreivel, pedig a legtöbbjük már nagykorú volt. Talán ők is bázisukként tekintették ezt a zsúfolt kis lakást. Vagy csak annyira szerették az anyjuk fősztjét, hogy nem tudtak elszakadni tőle, talán nem is szántották őket olyan mélyreható gondolatok. Neki viszont kifejezetten szüksége volt rájuk. A gondolatokra. Mint az oxigénre. Valamivel le kellett kötnie magát ahhoz, hogy túlélje ugyanis a karácsonyi szünetet. Egy pattogós labdát nyomogatott egyre csak kezében. Most a szobájában volt, a tárgyat folyton a falhoz vágva várva, hogy az visszatérjen mellé ült a földön, szabadon maradt kezével szőnyege fehér és rojtos anyagába túrva. Kint éjszaka volt már, vagy este tíz is elmúlt, de őt mindez nem zavarta.

Szóval tehát labdázott, miközben olyan mélyenszántó gondolatokat dédelgetett magában, mint amilyen az az érzés volt. Owen szemein gondolkozott. Annak a bolond, mégis szinte addiktívan megnyugtató ember szemeinek ragyogásán elmélkedett. Galaxisok. Béke. Owen. Eddig a békét csak ezzel a házzal, ezzel a szobával és a családjával kötötte össze, mióta csak az eszét tudta, ugyan min lenne képes változtatni Owen egymaga? Ráadásul ilyen gyorsan. Hisz olyan gyenge volt. Olyan törékenynek tűnt, mintha az első szél képes lenne elfújni. Arról nem is beszélve, amit mondott korábban. Vajon mennyi szenvedésen kellett keresztül mennie? Beőszült a haja. -ez a részlet is felettébb elbizonytalanította őt, pont úgy, mint ahogy minden, amit mondott magáról. Kúszónövényekről meg egy fáról beszélt. Hogy az ereje a borostyán, ő maga pedig a fa...innen a lány azonnal megválaszolta magának a kérdését, miszerint Owennek vajon mennyi fájdalmon is kellett keresztül mennie.
Elgondolkozott rajta vajon milyen érzés lehet fának lenni. Hogy milyen érzés lenne számára az, ha hasonmása, a vízből álló ikre egyszer csak ellene fordulna. Ugyan hogy lenne képes bárki elviselni ilyesfajta földöntúli rontást? Ugyan hogy volt képes elviselni ennyi fájdalmat annak a bolond levegőhajlítónak vékony teste? Máris nyomást érzett mellkasában, gyorsan elkergette ezeket a rossz gondolatokat.

Zenét hallgatott. Rappet. Nem is szerette a rappet, de a kultúrájához tartozott, így muszáj volt néha hallgatnia. Így is eléggé kitűnt már a sorból. Így is eléggé kitűnt már a sorból azzal, hogy...

Talán nem hallgatta eléggé hangosan azt a rettenetes szöveget. Eleinte a segítségével csak a konyhából felszűrődő veszekedés hangjait akarta semlegesíteni. Ilyenkor egyenesen gyűlölt itthon lenni, holott ezek a viták szinte már mindennapossá váltak. Mikor a szülei és nővére egymással veszekedtek. Naominak hívták a nővérét. Brooklyn bálványozta őt, imádta és tisztelte. Talán hozzá állt a legközelebb ezen a világon. És nem érezte jól magát a bőrében. -mikor ő legalábbis még fiatalabb volt, az anyukája és apukája mindig ezt mondták neki, mikor Naomi napokon keresztül nem jött ki a szobájából. Akkor még nem értette az otthoni helyzetet. Akkor még nem tudta mi az a depresszió. És akkor még nem tudta, hogy Naomi egy egészen másfajta világba kényszerül élni, mint amit ő magáénak nevez.

A nővére azóta egyszer már a zárt osztályra is került. A napot, amikor elment élete legrosszabb napjának könyvelte el magában, egy olyan napnak, aminek emlékét még a sírba is magával viszi. Nehéz nap volt. Egy szombati nap. Egy esős délelőtt. Naomi pedig beszállt az édesapjuk mellé abba az ezerével toyota autóba, amit a családjuk tulajdonolt már ősidők óta és elhajtottak. Három hónapig nem látta a nővérét és azt hitte már soha többé nem ölelhetik meg egymást. Nem beszélgethetnek majd mélyenszántó gondolatokról, galaxisokról és vagy a napi magazinok modelljeinek szépségéről. Nem rég érkezett haza, talán pár hónappal korábban és azóta minden visszazökkent a rendes kerékvágásba. Azóta minden jó volt. Egészen addig, amíg Naomi el nem kezdett újra veszekedni a szüleikkel.