A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Termosz, olvasás és kora hajnali órák

Előző nap Owen megkérte őket, hogy korán reggel legyenek már ott a bázison. Így hát, míg más kamaszok a téliszünetüket párjuk szájában és alvással töltik, Haruki már 7 órakkor Brooklynék ajtaján kopogtatott. Kint még sötét volt és nagyon hideg. Az a kevés járókelő furcsán nézett rá, hisz a fiú egy szál macipulcsiban és joggingnadrágban volt a mínusz 15 fokban.

-Olyan fáradt vagyooook...-köszönt Brooklyn, amikor kiért a szabadba. Haja egy -a fiú számára ismeretlen- eszközzel volt a helyén tartva és a lány a kezében hatalmas fém termoszt szorongatott.

-Látom konkurenciám van. -jegyezte meg Haruki a tárgyra meredve enyhén féltékeny pillantásokra méltatva.

-Ebben kávé van. -mutatta be neki a kulacsot. Nehezen emelte, ez furcsa volt, mintha fájt volna a keze valamitől. Haruki nem tudta hova tenni ezt az apró részletet, azt sem értette magában teljesen ugyan, hogy a fenébe vett észre ilyen apróságokat, de inkább nem kérdezett rá Brooklynnál erre az apróságra. Ha kapcsolatuk minden egyes részletére rákérdezett volna rettenetesen hosszú és unalmas beszélgetéseken mentek volna keresztül. -...Ha le tudnék csapolni rólad koffeint is, akkor nem kellene ezt cipelnem egész úton. -a fiúnak kellett egy kis idő, hogy újra felvegye a beszélgetés fonalát, de sikeresen felzárkózott, Brooklyn pedig megállás nélkül folytatta folyékonyan. -Milyen szép is lenne...-megemelgette a termoszt, majd belé karolt és elindultak. -Miért akarta Owen, hogy ilyen korán menjünk odaa? aaaaah...-utóbbi leginkább egy ősi viking vagy kelta csatakiáltásra hasonlított. -Tegnap még meg is dicsértem, hogy milyen jó fej.

-Ne hisztizz... -kérte halványan elmosolyodva egyébként a lány efféle reakcióin, bár ő is csak nehezen tudta nyitva tartani a szemét a háromórás alvás után. Átvágtak a fél városon, végig menve a tegnapi úton és megérkeztek a nagy épülethez. Benyitva már ott találták Owent a tegnapi matrac/szőnyegen törökülésben. Eddig nem látták a férfit nyújtott lábbal ülni, kérdéses volt hát, hogy egyáltalán fizikailag képes-e rá. Csak az bizonyította, hogy időközben felállt, hogy oda voltak helyezve füstölők és három gőzölgő tea elegáns kis csészékben. A férfi, amint meglátta a beérkező fiatalokat felpattant és odafutott eléjük. Lépteinek hangját egyáltalán nem lehetett hallani. Járásáról Harukinak egy őszi levél jutott eszébe, amit a szél ide oda fújdogál. Vagy egy macska.

-Sziasztok, jó reggelt! -köszöntötte őket vidáman, majd egy kicsit elfintorodott. Így inkább egy macska képét teremtette. -Uh...korán van még? -mire a két kamasz csak bólintott. -Hát igen...-kicsit mintha magába nézett volna, elszontyolodott, majd gyorsan megrázta fejét és felnézett rájuk. -de tudjátok, ilyenkor még fogékony az emberi agy, ezért szerettem volna, hogy most gyertek. Én nem aludtam egyáltalán az éjszaka. -várt egy kicsit, hátha reagálnak a mondandójára, de ez nem történt meg. Brooklyn csak azon gondolkozott, hogy a férfi hogyan hallhatta meg a szavakban fel nem tett kérdését. -Hát jó...akkor kezdjük is. Kövessetek! -mondta és elindult vissza a matrac irányába. Ott a gyerekek leültek, de Owen még talpon maradt. -Tudom, hogy ez úgy tűnhet, nem lesz megerőltetőbb, mint a tegnapi fizikális edzés, de ezt nem tudom megígérni. -járkált fel alá. Lába nyomására nem süppedt meg a szivacs. -Lássuk mit tudtok! -tapsolt egyet izgalmában. -Velem a saját magatok által uralt erővel fogtok mélyebben, spirituálisabban foglalkozni, mert így az idő múltával a testetek és lelketek edzettsége egy szintre kerül. Ez most úgy hangzott, mint valami tanár beszéde az első órán... -megborzongott, pedig igazából pontosan az történt, amit mondott.

Brooklyn eleinte még inkább Haruki apróbb rezdüléseire fókuszált, de barátja minden bizonnyal mindenével csak Owenre figyelt, ezért nem sokkal később abbahagyta a folyamatos idegeskedést és ő is elkezdte meghallani a levegőhajlító hangját. Nagyon furcsa ez az ember, teljesen bolond, de aranyos. -gondolta magában Brooklyn elmélázva, miközben hallgatta Owent és végig nézett rajta tetőtől talpig. Csinos volt, ahhoz kétség sem fért, tényleg nagyon szép férfi, igazi androgün szépség. Nemtelen és kortalan, nagyon fiatalnak tűnt, ha meg kellett volna tippelnie a korát talán a húszas évei végén járhatott kinézete alapján. Arca és kezei ápoltak és Holtsápadtak, haja aranybarna és tincsekben mégis olyan fakó, már szinte ősz. Ilyen fiatalon elkezdett volna őszülni? Régen hallotta, hogy stressz hatására az emberek elkezdhetnek korábban őszülni. A szemei nagyon szépek voltak, nem találkozott még ehhez hasonlóval sohasem. Olyan megmagyarázhatatlanul szép volt, örökösen csak bele akart nézni és el nem válni tőle, olyan volt, olyan...olyan mint egy galaxis. Folyamatosan csak örvénylett, végeláthatatlanul és magasztosan. Ég. Űr, Csillagok. Galaxisok. Apa. Anya. Biztonság. Szeretet. 
Owen aprócska emlékeket és képeket idézett fel benne. Szavakat. Szavakat, amikhez emberek és érzések társulnak és akarnának társulni mindenükkel ehhez a bolond férfihoz is. Owen. Ragyogó íriszek. Idő. Ég. Űr. Csillagok. Galaxisok...