A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

A levegőhajlító kölyök metálos tekintettel

Március folytatás

Haruki

Amikor Brooklynnal odaértek a bázisra és benyitottak a tegnapi csapatból már senki sem volt ott. Az alvadt vért feltörölték vagy valamilyen más eszközzel eltávolították, minden tiszta volt. Az emeletről hangok hallatszottak és Issac sietett le a lépcsőn. A gyerekek legnagyobb meglepetésére a tegnapi rejtélyes fiú követte, ott loholt a nyomában, de nem volt hozzászokva egy földhajlító gyorsaságához, majdnem kiköpte tüdőjét.

-Sziasztok! -köszönt és bevárta a nyomában loholó srácot. -Ő itt Axel. -mutatott rá. -Az anyja a történtek után megkért, hogy képezzem ki. Szóval mostantól veletek fog edzeni. -közölte az információkat kissé zaklatottan. Nem Axel tette ilyen zavartá, de ennek a személynek kiléte még ismeretlen maradt. -Legyetek kedvesek vele...-tette hozzá mert ezt még muszájnak tartotta leszögeznie. -tíz perc múlva a tatamin kezdünk. -fejezte be és visszament az emeletre egyedül hagyva a három gyereket.

Kissé kínos csend borult rájuk. Haruki végignézett a másik srácon és kelletlenül állapította meg, hogy még mindig ugyanolyan tökéletes, mint a tegnap esti forgatagban. Ugyan hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű arca? Már szinte természetellenesen helyes volt. Őt ez idegesítette.

Axel kissé zavartan integetett a lány felé aztán. -Szia Brooklyn. -nézett rá tisztán szürke szemeivel. Minden elemhasználónak valami ismertetőjele lesz miután felfedezi magában az erejét. Van, akinek bevörösödik a haja, vagy van, akinek a szeme színe változik meg. Nem egy vízhajlítót láttam, akinek a lábán és a kezein úszóhártyák voltak. -emlékeztette Yootó, testvérét Owen tanítására.

-Szia Axel. -Brooklyn vissza integetett neki. Haruki biztos volt benne, hogy látta, amint a lány alig láthatóan elpirul. Kicsit kellemetlenül érezte magát és ehhez hasonmása idegesítő és félreérthető megjegyzései is hozzájárultak.

Kelletlenül megforgatta szemeit. -Én Haruki vagyok amúgy. -jegyezte meg mellékesen, majd a lehető legkellemetlenebb módon átsétált kettejük között majd felugrott a szőnyegre. Most itt volt az ideje, hogy tisztázza a határokat és erőviszonyokat. Valahogy közölni akarta ezzel az ismeretlen kölyökkel, hogy a lány száz százalékosan az ő védelmét élvezi és akár, ha csak egy haja szála is meggörbül...! Brooklynnak éppen most törték ripityára a szívét, nem kellett újonnan bajt kevernie holmi vadidegen fiúnak. -Te hajlító vagy?

-Igen. -mintha megkönnyebbült volna. Talán ezt a kérdést barátkozás jelének vette? Micsoda bolond...-Levegőhajlító. -tette hozzá kapkodva.

-Hmpf...-morogta csak neki és elismerően bólintott. Brooklyn kételkedő és kérdő, meghökkent pillantásra méltatta, nem értette mi üthetett most barátjába.

Haruki hiányolta Owent, eddig mindig ott volt a közelben. Rosszul érezte magát attól, hogy most ne láthatja. Az edzés egyébként fájdalmas volt. Gondolatai ezer meg egy felé hevertek szerte széjjel, vagy Joel csókján gondolkodott éppen, vagy azon, hogy melyik kreatív módon gyújthatná fel Noaht. Még az is eszébe jutott, hogy semmit sem jegyzetelt közgazdaságtanon és most egy bukás is potenciálissá változott. Nem tudott koncentrálni a harcra, pedig nagyon is kellett volna neki.
Az edzés csak arra adott tanúbizonyságot, hogy Axel ijesztően erős és semmi joga nem lenne hozzá, hogy felsőbbrendűségét fitogtassa előtte, ugyanis mint kiderült a fiú tehetségesebb nála. Micsoda szégyen... eddigi életében nem nagyon akadt versenytársa. Haruki többször is feltette magának a kérdést, hogy mit keres ez a gyerek itt egyáltalán? Axel eleme a levegő volt, de teljesen eltérő harcstílusban küzdött, mint Owen. Gyors volt, erőteljes és kifejezetten durva mozdulatokat tett, így végeredményben csak azt lehetett róla elmondani, hogy veszélyes. De nem csak a környezetére, hanem magára is. Brooklyn és Haruki csak nehezen győzték le. Axelből ordított az elveszettség. Látszott, hogy elemhasználók között nőtt fel, de még így is rengeteg gyakorlásra és tanításra volt szüksége.
Owen a külvilág számára kiszámíthatatlan volt mégis mozdulatai előtt már saját maga a következő lépésen gondolkozott. Halálos békesség és ravaszság áradt a technikájából, legyőzhetetlen energiák és magasztosság, tiszta gyönyörűség, a fiú viszont csak össze vissza, megfigyelés nélkül dolgozott. Hamar kifáradt és így sebezhetővé vált. Isaac csak nézte a párbajt. A győzelem után mind a hárman egyszerre rogytak le a kimerültségtől. A férfi fáradtan megdörzsölte szemeit.

-Még nagyon hosszú út áll előttetek... -ismerte el. -Axel, megleptél. -fordult oda a fiúhoz, mire annak szemei kikerekedtek a megtiszteltetéstől. Meglepni egy olyan hatalmas mestert, mint Isaac Harrison? Micsoda? A földhajlító azonban ennyivel le is tudta őt, helyette a két régebbi diákjára nézett. -Haruki, Brooklyn ti jók voltatok, de a tegnapihoz képest lószart sem csináltatok. -ezek szerint már jóval magasabb elvárásokat állított fel velük szemben. A tűzhajlító fiú rengeteg álmatlan, végig gyakorolt éjszakájának jövőképét látta csak ezekben a szavakban és elborzadt. -A jó már nem elég az esetetekben, fejlődnetek kell. Azért edzünk, hogy éles helyzetekben meg tudjátok védeni magatokat. Ne fogjátok vissza magatokat. Ha elfajulna a dolog úgyis közbe lépek. -legyintett egykedvűen. -ezután végzett kritikájával és kinézett az ablakon. Időközben kint besötétedett. -Menjetek, az edzésnek vége! -ezzel lezárta a napot és ismételten visszament az emeletre. A három gyerek ismét egyedül maradt. Kifulladtak, fáradtak voltak.

-És te hol laksz? -próbálta Brooklyn hétköznapibb témák felé terelni az együttlétet.

-Itt. Az apám meghalt tegnap éjjel szóval anyám úgy gondolta nem biztonságos otthon. -tökéletesen ridegen hangzottak ezek a szavak. Még csak a hangja sem remegett meg. Ez elég tragikusan hangzik...

-És ő itt lakik veled? -kérdezte szomorúan a lány tőle visszaráncigálva magát a valóságba a szörnyülködésből.

-Igen. -forgatta meg szemét kelletlenül. -Most dolgozik, de mindketten ideköltöztünk. Azt mondja ez csak átmeneti, de nem hiszek neki. -vonta meg vállát egykedvűen.

Harukit elöntötte a mindent elsöprő bűntudat és önnön maga érzett szégyen. Hogy a picsába viselkedhetett eddig így? Nem is ilyen volt egyáltalán. Rémesen elszégyellte magát, majd Axelhez fordult, bűnbánóan.
-Részvétem az apukád miatt. -mondta neki most először nem barátságtalanul hozzászólva, amikor felvette cipőjét.

-Kösz. -elmosolyodott, de csak röviden. -Sajnálom az anyukádat...elég rossz lehet ezzel szembesülni.

-Na gyere Haru, induljunk. -szakította félbe őket Brooklyn, bár a fiúk még szívesen beszélgettek volna. Axelt otthagyták a matracon, amint becsukódott mögöttük az ajtó, a fiú fáradtan hanyatt dőlt és letörölte homlokáról az izzadtságot.