A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Rémálmok, macskaléptek és tegeződés

Március 

Axel Satre

Mindig is érzett valami bizonytalanságot magában. Ha el kellett volna képzelnie létezett benne egy gonosz és egy jó. Két hang, amióta csak az eszét tudta. Folyamatosan a saját igazukat próbálták bizonyítani és ez leginkább azt eredményezte, hogy zsongott a feje mindentől. A legapróbb gondolatok is elbizonytalanították, szorongott, depressziós volt és a testképével is rengeteg nyomasztó érzése volt. Nem volt boldog és ezen a helyzeten az apja halála sem segített. Nem is rontott, mert teljes szívéből ki nem állhatta azt a bántalmazó alkoholistát, aki az apjának hivatta magát, csak összezavarta. Senkinek sem beszélt még erről. Sosem tudott egyszerűen dönteni a fontos kérdésekben és most itt van ez az egész haccacáré. Pillanatok alatt kellett megválnia a régi életétől. Az édesanyja összecsomagolta az egész otthonukat és gyakorlatilag őt is betette egy bőröndbe, majd elhagyták Queenst. Christina most elvárta tőle, hogy az otthonának nevezze ezt a teljesen vadidegen és hatalmas helyet. A fejében teljes volt a káosz.

Anyjával egy szobába kerültek, miért is ne tették volna? Egy család voltak elméletben, habár megcsonkított. Csak egy rövid időre mentek haza, összepakolni a legfontosabb holmikat. Axel egyik pillanatról a másikra, már nem járt iskolába, azt a kevés barátját is ami volt, hátra kellett hagynia, ahogy régi életét is és egy vadidegen helyre költöztek. Beszélni sem beszéltek a történtekről. Ahogy az apjáról sem. Semelyikőjük sem szerette a férfit, Christina félt tőle és a függője volt rossz szavakkal élve ezért nem merte elhagyni sosem. Családi modelljük kíválóbb példa nem is lehetett volna a bántalmazásra. Olyanok voltak, akiknek az esetét tankönyvekbe lehetett volna kiadni intő példaként, de most komolyan. Gyűlölte. Élete eddigi összes percét gyűlölte. De persze erről a témáról sem szólt olyan sok társalgásuk.

Aznap nem csinált sok mindent. Mármint olyasmiket, amikre még emlékezett is volna. Gyakran elsötétült előtte a kép majd egy teljesen más szituációban tért magához ismét, rosszabbik esetben például egy beszélgetés közben. Nem volt kontrollja a teste és a lelke felett. Csütörtök volt, de az anyja kérésére nem pakolta ki sem a kartonokat, se nem rakott rendet „lakosztályukban". Csak feküdt az ágyában és zenét hallgatott. Meg edzett a másik két korabelivel, Brooklynnal és Harukival. Ők jófejek voltak. Brooklyn pedig nagyon szép...ezt mindenképpen feljegyezte magának. Érdemi időt töltött el velük, az egyetlen jó dolog volt egész napjában az a röpke másfél óra, amit együtt töltöttek.
Aztán amikor Christina visszaért a bázisra vörös szemekkel együtt vacsoráztak. Isaac-el. Isaac igazán kedves volt. A férfi jelenléte mintha valamennyire pótolta volna az apja hiányát, de erről sem beszélt senkinek. Éppen elég problémájuk van így is és nem esett nehezére magába fojtani gondolatait. Isaac megpróbált segíteni a bázis két új lakójának a beköltözésben és a fiú az egész napját vele töltötte. Beszélgettek, de a földhajlító nem nézett rá sajnálattal, mint mindenki más. Teljesen hétköznapi témákat tárgyaltak ki. Az apjával sosem beszélgethetett semmiről. Ő csak folyamatosan a dolgozó szobájában volt és a családjával alig foglalkozott. Axelnek szomorúan, de be kellett ismernie, hogy mélyebb kapcsolatot alakított ki Isaaccel három nap alatt, mint az apjával egész életében.

Már éjfél körül járhatott, amikor a fiú felriadt rémálmából. Még hallotta hangjainak tompa kacagását, de nem érdekelte már. Fáradtan dörzsölte ki szeméből az álmot és végig nézett szobán. A másik ágyon ott aludt békésen az édesanyja, a két bútor végében pedig ott voltak a ki nem csomagolt bőröndök. A szobát a Hold fénye világította meg. Még szép is lett volna, ha a hely nem lett volna ennyire idegen a számára. Úgy gondolta már nem fog aludni aznap. Felkelt és papucsába belebújva könnyed lépteivel kiosont a szobából. Az egész bázison nem égett egy villany sem, a számítógépek kijelzője nem világított kékesen. Lebotorkált a lépcsőn és kivett magának egy bögrét a konyhában. Megtöltötte a vacsorából megmaradt édes teával és a nagy ablakokra emelve a tekintetét merengett az álma jelentésén. Gondolatai közül valahogy felbukkant Brooklyn mosolya. Biztos a tea kiöntéséről jutott eszébe...Hirtelen felkapcsolódott a lámpa és ez kis híján megvakította.