A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

óceánkék

Minden bátorságát összeszedve lezakatolt az iskola bejáratánál épült lépcsőkön, egyenesen hozzá, kinek most ébenfekete, félhosszú és enyhén hullámos hajtincsei közé egészen besütött az őszi napfény.
-Szia Joel! -köszönt, amikor odaért a kapuhoz, ahol a másik fiú már várta, mire az azonnal kikapta fülesét és elmosolyodott, mikor tekintetük találkozott. Természetesen köszönhetett volna neki egyszerű sziával vagy fejbólintással, de miért tenne ilyet, amikor a fiúnak olyan szépen csengő neve van. Nagyon tetszett neki ez a név. Joel. Idegenül csengett kissé a Dzs szó elején, de ez csak még különlegesebbé tette, ez a név felejthetetlen volt, mint egy első szerelem. 

-Szia! -felpattant a törökülésből, olyan energikusan, mintha nem is vonatkoznának rá a fizika és gravitáció törvényei, majd intett Harukinak, hogy indulhatnak. Persze, hogy nem vonatkoznak rá a fizika törvényei - gondolta magában ő szórakozottan, jó hogy nem növeszt menten angyalszárnyakat és repül vissza oda ahonnan valósi volt.
-Milyen volt a napod? -kérdezte érdeklődően, mikor már egymás mellett sétálgattak a járdán. Békés volt ez az utca, kevésbé volt tömve emberekkel. néha-néha elment mellettük egy autó, de ezt leszámítva szinte egyedül voltak.

-Olyan helyeken is laktam, ahol az iskolában esett le a vakolat és babakádakat raktak a plafon alá. Magyarországon nem a legjobb minőségű az oktatás csak, hogy értsd miről beszélek pontosan. Ahhoz képest ez a hely a felszerelt tantermekkel és a korszerű számítógépekkel maga a Kánaán. -fejezte be kissé túl lelkesen. Ezután lesütötte a szemét és a járdát bámulva ment tovább. -Miért jár még mindig a szám?

-Én személy szerint jobban szeretem azokat az embereket, akik inkább kimondják a gondolataikat minthogy üljenek kukán. Jó, hogy elmondod a véleményed, beszélj csak nyugodtan. -Harukiban most tudatosult, hogy az utolsó mondatot is kimondta hangosan. -Én aztán biztosan nem fogok megharagudni rád. - rá villantotta minimum ezer wattos mosolyát, amitől ő kis híján megvakult. Éppen az utca árnyékos oldalán bandukoltak, a fiú kék szemei szépen csillogtak ebben a szürkés semmiségben.
Hamarosan Joel folytatta a beszédet, magának eleget téve. - Ezért kedvelem annyira Brooklynt is. Amúgy láttam milyen jóban lettetek. Örülök neki, szegénynek nehéz volt mióta ebbe a suliba került. -különösen gyengéd hangon beszélt most, ami Harukiban kifejezetten szomorú gondolatokat ébresztett.

-Kivételes lány az biztos... - szeretettel gondolt vissza a nap azon szakaszaira, amiknek főszereplője volt a szóban forgó. Aztán rögtön el is komolyodott, mikor leértek benne a korábban elhangzottak. - nem tudom...-összeszedve minden bátorságát rákérdezett arra, ennek pedig több oka is volt. Egytől egyig megmagyarázhatatlanok és bonyolultak természetesen. -ti ketten jártok, vagy mi?

-Nem. - rázta a fejét elnyújtva a feleletet. - Mármint, bárcsak, de közben meg isten ments... -tiltakozva megrázta a fejét és védekezően felemelte kezeit, mintha ez a felvetés még csak viccnek is rossz volna. -Csak régóta ismerem. Gyermekkori barátság a miénk, amit nem restelltem tönkre tenni számtalanszor a hülye fejemmel- folytatta szégyenkezve. -Maradjunk annyiban, hogy mi hárman Ő, Ivy és én nagyon jóban voltunk. -emlékezett vissza nosztalgikusan elmosolyodva. Szinte ellenállhatatlanul szép volt így, de hamar elkomorult. -de miután ők ketten összevesztek én ostoba módon nem tudtam választani. -hibáztatta önmagát szégyenkezve, lopva felnézve az égre. -Vagy inkább nem akartam. Mindig is éreztem valamit Ivy iránt -Haruki úgy érezte vesén rúgták ezzel a mondattal. De így sorozatosan, viszont eredetileg is ezért kérdezett rá a fiú Brooklynnal folytatott kapcsolatára is. -de Charlie pedig a legjobb barátom volt. -folytatta eközben Joel észre sem véve a csalódást szemeiben. -Valahogy eltávolodtunk egymástól. Az sem volt biztos, hogy ugyanott tanulunk tovább általános után. Mostanában viszont Ivy nagyon megváltozott így vele megpróbálom leépíteni a kapcsolatot és Brooklynnal pedig újra jóban lenni. -ez viszont nehezebb küldetésnek bizonyult, mint ahogy azt eredetileg gondolta. Bár nem számíthatott azonnali javulásra, nem ringatta magát álomba azzal a képpel, hogy a lány azonnal megbocsát majd neki. Tényleg rettenetesen viselkedett ugyanis vele akkoriban. Tényleg magára hagyta őt. Brooklynnak pedig minden oka megvolt rá, hogy haragudjon rá. -Bár nem csodálom, hogy ő még mindig tartja a távolságot. -vonta le a következtetést ezúttal hangosan is. -Ott kellett volna lennem vele, amikor otthon hivatalosan is előlép, vagy amikor elkezdődik ez az egész procedúra. Ez egy nehéz procedúra...Helyette inkább elhagytam egy olyan párkapcsolatért, ami a kezdetétől fogva halálra volt ítélve. Ivyről beszélek...-nézett kék szemével Harukira.