A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Fénykép, lázmérő és bűntudat

Amikor hazaértek még csak délután volt, ezért elhatározták, hogy a fontosabb dolgokat kidobozolják a többit meg behányják az ágy alá. Ezt a költözéses módszert, ők ketten mindig is tökéletesen képesek voltak kivitelezni, szinte tökélyre is fejlesztették a kupleráj szó fogalmát.
Előkerültek többek között a tányérok és serpenyők, egy reggelizőasztal -minek összeszerelése oly sok gyötrelembe és keserves órába került, hogy miközben csavarokat és lyukakat ütöttek a fa anyagba besötétedett odakint-, tankönyvek és füzetek, poszterek -mert ugye azok elengedhetetlenül fontosok- egy szőnyeg és egy kép Atsushi szüleiről, akik már három éve meghaltak egy repülőgép katasztrófában. Amikor Atsushi kivette a dobozból a képet és odarakta az időközben összeszerelt fiókos komódra egy pár másodpercig elidézett keze a képkereten. Haruki éppen a sarokba összegyűlt port és törmelékmaradványokat söpörte össze, mikor meglátta apját így, csak rosszabbul érezte magát délelőtti kirohanása miatt. Úgy érezte bőre csak lángol, ahogy egyre jobban beleélte magát a bűntudatba. Nem lett volna szabad így rárivallnom...-korholta magát, miközben a lelkiismeret furdalástól gyakorlatilag már levegőt sem kapott rendesen. -hálásnak kéne lennem, hogy ilyen apám van...amíg van...-mellkasa szúrni kezdett, szemeiben könnyek gyűltek, de gyorsan elhessegette őket, ahogy a bosszantó gondolatokat is, több kevesebb sikerrel.

Fárasztó és nehéz napot tudhattak hátuk mögött, mikor besötétedett és felkapcsolták a lámpákat nagyjából viszont el is készültek. -Na...szerintem egyre jobb lesz. -lépett hátra pár lépést az apja így megállapodva ő mellette a nagyszoba közepén. Végignézett a lakáson. Kisebb nagyobb katasztrófák és kupleráj uralkodott mindenhol igazából. Por volt és félig kicsomagolatlan dobozok hevertek mindenütt. Időközben kiderült, hogy a lámpa búrák vagy összetörtek vagy elszakadtak útközben, mert pontatlanul csomagolták be őket, így most csillárok helyett csak magányos lámpakörték lógtak ki a falból, rideg fénnyel megvilágítva a teret. Ilyen helyszíneken szoktak horror filmeket is forgatni, bár ezt egyikőjük sem ismerte volna be szívesen. Vagy négy zacskónyi szemét gyűlt össze. -Ahhoz képest...-Atsushi is érezte, hogy mennyire reménytelen a helyzetük, de attól függetlenül még igyekezett szépíteni, szavai mégis elapadtak.

-El kéne menni még cuccokat venni. -fejezte be a gondolatmenetet a fiú. Atsushi ekkor felkapott a földről egy dobozt és mikor kiegyenesedett véletlenül válluk egymáshoz ért. Hirtelen bekapcsoltak a szülői ösztönei és mindenről megfeledkezett, leejtette a dobozt, ami zörögve ért földet és aggódva fia fejéhez tette kezét, pont úgy, ahogy csak egy apa tudja. Nem csak a védelmező szülő, hanem az aggodalmaskodó, kissé felháborodott japán énje is felbukkant, az sosem ment olyan messze egyébként sem. -Nehogy lebetegedj itt nekem, tűz forró a homlokod! -rémüldözött őszintén

-Pedig nem érzem rosszul magam. -mi tagadás kicsit lesokkolódott. Az emberi érintkezést sosem szerette annyira, sőt általában még kifejezetten gyűlölte is és ez alól apja sem volt kivétel, de most Atsushi teljesen átkapcsolt és nem tudott nagyon mit kezdeni ellene.

-Na gyere, megmérjük a lázad! -mondta és elkezdett egy másik kartonban turkálni, amit a konyhaszekrénybe helyeztek el, mint átmeneti elsősegélydobozt, majd visszatért egy lázmérővel. Miután Haruki kivette hóna alól, az meglepő számot mutatott. Először a fiú szemei kerekedtek ki, hisz ő láthatta először az eredményt, de pár pillanat múlva Atsushi kikapta a kezéből, hogy ő is szemügyre vehesse és arcára értetlen kifejezés ült ki. -...Én nem vagyok orvos, de szerintem ez a lázmérő elromlott. -hatvan fokot mutatott. -Ha igazat mondana belehalnál. -kis szünet tanakodás után újra megszólalt. -Tudod mit? Ülj le egy kicsit vagy állj be a hideg zuhany alá, nem tudom... ezt meg kidobom...

Aznap este az apja -lázmérő hiányában ugyan- úgy állapította meg, hogy Harukinak már nincs láza és holnap megkezdheti ,,szuper új tanulmányait" az iskolában (bár ezutóbbit a fiú kifejezetten ellenezte)