A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Citromsav a léleknek

Brooklyn

Haruki már egy ideje elment és a csapat kezdte elveszteni fölényét. Brooklyn egyszerűen nem értette honnan jöhetnek ennyien. Isaac még nem ment be Owenhez, ő is kivette a részét a csatából. Hatalmas kődarabokat és földlemezeket küldött a fóbuszok felé, de kezei már kezdtek remegni és arcán megállt az izzadtság. Fehér egyszerű pólóját már beborította a lények és a saját vére is ahogy szinte mindenki mást is. Nem egy bajtársa feküdt a padlón. Vagy halottak voltak, vagy sérültek és Brooklyn megpillantotta Ákost, a furcsa akcentusú tűzhajlító férfit. Egy fóbusz éppen felé tornyosult, ijesztő és sötét valójában és a lány életének legrémisztőbb pillanatát élte meg. Egy kis világító gömb lebegett ki Ákos mellkasából, aki látszólag tehetetlen volt. Brooklyn újabb éles jégcsapot formálva futott a férfi megmentésére és lendületből levágta a lény gomolygó feketeséget alkotó fejét. A fóbusz „vére" belement a szemébe. Elképesztően rossz érzés volt úgy csípte, mint amikor citromsav ment az ujján lévő nyílt vágásba, kémia órán.

Hol vagy Haru? -kérdezte sokadszorra, de nem kapott választ.

Végig nézve a csatán a sötétségből egyre több lény jött elő és lassan már több halott volt, mint élő. Sípolás hallatszott mindenhonnan. A lány fájdalmat érzett és fáradtságot, elkeseredettséget. Olyan könnyűnek tűnt volna, ha egyszerűen csak átadja magát az erejét ostromló hangnak. Legalább a sötétségben, ájultan nem érezte ezt a földöntúli kínt. De aztán eszébe jutott, hogy mennyit szenvedett már életében, mint mentálisan, mint fizikálisan. Hogy mennyit bántották az iskolában mássága miatt, hogy Ivy kidobta a ruháit testnevelés óra után a szemétbe. Hogy amikor sikerült végre abban a testben ébrednie, amire mindig is vágyott és mégis milyen nehéz volt újra megtalálnia önmagát. És hogy a nemátalakító műtét is milyen elképesztően sok procedúrával járt. A galaxisok haláláról nem is beszélve. A fóbuszok erejét tudta volna leginkább hozzá hasonlítani, hisz mindent elvesztett.

Mindezeket végig gondolva arra jutott, hogy ezt a harcot sem adhatja fel, győzelem ide vagy oda. Brooklyn elhatározta, hogy az utolsó leheletéig küzdeni fog. Hősi halál. Sosem gondolta volna, hogy majd ilyen kétségbeesetten vágyik majd rá ekkor.
Azonban erre nem volt szükség. A fóbuszok szinte egyszerre hagyták abba az öldöklést és elszívást és mind egy irányba fordultak. Mintha ott sem lettek volna, hátra hagyták elesett és halott társaikat és elindultak a kijárat felé. Az elemhasználók túl kimerültek voltak hozzá, hogy kövessék őket. A csatatér pár másodpercen belül kiürült. Mindenki tanácstalanul nézett a másikra, majd feleszmélve ebből elkezdték ellátni társaik sebesüléseit.

Isaac amilyen gyorsan csak tudott, bebicegett, berontott az Owen börtönéül szolgáló kihallgatóterembe. Brooklyn még egyszer rákérdezett barátjára, majd nem bírta tovább a tétlenséget és elindult arrafelé, amerre Haruki kiszaladt. Amikor kiért az utcára már kezdett hajnalodni. Aggódva körülnézett, közben folyamatosan csak Haruki nevét kiáltotta, egészen addig, míg meg nem látta a rakodóparton sétáló fiút alakját. Magányosan szomorúan battyogott visszafelé, a felkelő Nappal maga után.
Ez olyan szép látvány volt.
Olyan magasztos. Hatalmas, megnyugtató. Mintha barátja egy egészen nagy dolog hírhozójaként húzta volna most maga után a Napot. A lány még sosem látott hozzá hasonlót sem.
Brooklynnak, hatalmas kő esett le a szívéről, úgy rohant oda Harukihoz. Amikor odaért a fiúnak nem volt ideje felkészülnie ölelésére és kis híján hátraestek. Haruki éppen időben vetette meg a lábát. Teste véres volt, nemkülönben Brooklynéval. Mindketten ragadtak az izzadságtól, a vértől és a megpróbáltatásoktól, de ez mind nem volt fontos. Haruki pulcsiját a lány még össze is könnyezte. Az ölelés után aztán Brooklyn hátralépett és olyan pofont adott a neki, hogy Haruki az arcához kapott és hátra hőkölt. Most nem volt elég megvetnie a lábát. A lány keze nagyot csattant és égette bőrét.