A lángokban állt lélek tánca -Tűz könyve 1. rész

Kondenzcsík és sárga kordonszalag

Április

Axel

Az ég itt meglepően tiszta volt és kék. Vakítóan fényes. Az ablakon bámult ki, miközben az anyja beszélt hozzá valami roppant érdekfeszítő dologról, szabad lelkét nem kötötte le a társalgás, így hát tüntetni kezdett. Christina egyébként is az iskoláról akart vele beszélgetni. Az iskoláról, ahova semmi kedve sem volt visszatérni.
Helyette a felhőket hajkurászta az égen. Puha vattapamacsokként lebegtek odafent és nem kellett a hölgy elhaló szavaival foglalkozniuk. A repülőgép kondenzcsíkjai is nagyon érdekesek voltak. Milyen gyönyörű gondolat is ez valójában...-legszívesebben elmosolyodott volna. Az apró fehér vonalak, mint eltűnő félben lévő parányi hegek, szántották keresztül a tiszta eget, haldokló valójukban születve, hogy aztán tova is tűnhessenek. Csacska kérdés merült most fel a fiúban is. Talán az ő hegei is lehetnek ilyen gyönyörűek, mégis eltűnőek?

Mielőtt még jobban elkalandozhatott volna az anyja, Christina pontosabban csettintett az irányába párat.
-...figyelsz rám? -Axel pislogott párat, ahogy száműzetett belőle minden költőiség érdeklődést színlelve pillantott az asszonyra.

-Tökéletesen. -hazudta. Már ott elvesztette a fonalat, amikor Christina lejött a konyhába azzal a hírrel, hogy talált egy iskolát, ahova beiratkozhatna. Tehát már az elején. De komolyan, ezekben a szavakban nem volt semmi túlzás, színtiszta igazság. Nem érdekelte az iskola, nem is akarta elvégezni, okos volt, amit pedig tudnia kellett megtanulta otthon, a szobájában, egyedül, ahol nem zavarta senki és az átlaghoz mérten csönd is uralkodott. Az elemi világba született, így tökéletesen megadathatott neki egy választási lehetőség, két világ közti választási lehetőség, és ha már harcolni hibátlanul tudott, az utolsó, amiért aggódni fog a másodfokú egyenletek megoldókulcsa lesz.
-Be akarsz skatujázni egy gyerekbörtönbe. -ironikusan elmosolyodott. Olyan ritkán volt, hogy gonoszabb énje tanácsait fogadja meg. Ez most egy ilyen alkalom volt. Bűntudata egyelőre még nem jelentkezett, így kedvére marcangolhatta a témát. Közben unva szénakazal hajába túrt.

-Meglátod, hogy ez a te érdekeidet szolgálja majd. -próbálkozott fáradtan. -Fontos, hogy a korosztályodban legyél.

-Itt van Brooklyn és Haruki.

-Mármint úgy értem a normális korosztályoddal. -jegyezte meg kellemetlenül, ellenszenvvel a szemében.

-Miért hoztál ide, ha megvan a véleményed az elemhasználókról? Én is az vagyok. -emlékeztette.

-Tudod, hogy nem így értettem...

-Félsz tőlük! -csattant fel. -Félsz Isaactől, holott segített állást szerezni 2 napon belül és befogadott minket, félsz Brooklynéktól, mert attól tartasz, ha megtanulom megvédeni magam, majd nem lesz rád szükségem! Miért vagyunk itt, ha mindezt nem akartad?! -kirohanása befejeztével a papírjegyzetek és szalvéták is visszaszállingóztak a helyükre a kis tornádó pedig kifulladt. Christina barna haja összekócolódott. Rémülten nézett saját fiára, majd zaklatottan felrohant az emeletre. Axel nem ment utána. A kondenzcsíkok pedig eltűntek az égről.
Axel átengedte Aziznek az irányítást és fáradtan rogyott le az egyik bárszékre. Aziz sem rohant fel a nő után, Christina még koránt sem áll készen az igazság felfedésére. A világ sem elég felkészült ahhoz, hogy megoszthassa velük az igazságát, az ő életének igazságát, Christina pedig egyébként is legalább olyan sérült és szomorú, mint amilyen ő maga.

Előkapta és bekapcsolta telefonját. Az első hír az volt, hogy „robbanás rázta meg Brooklyn belvárosát, még tartanak az ideiglenes nyomozások. A lakókat a hatóságok fokozottan kérik: ne hagyják el lakásaikat. A rendőrség eddig arra jutott, hogy az esemény összefügghet a héten történt három másik katasztrófával"