Kényelmi Házasság

12.Fejezet

Alexander

- Gyere ide - mondom, a hangom kemény.

Emma engedelmeskedik. Feláll, és lassan felém sétál, amíg a szétvetett lábaim közé nem áll. Az a dühítően dacos tekintet van az arcán, és szinte észre sem vettem, ahogy a kezei enyhén remegnek.

Megrántom a kezét, és ő térdre rogy a kemény márványpadlómra, arca bizonytalanul közel a farkamhoz. A puszta közelsége is kőkeményre merevít.

- Hajlandó voltál ezt megtenni Johnért Vaughannál, ugye? Ha nem léptem volna be a szobába, amikor bejöttem, akkor is térdre estél volna érte?- Az arcához emelem a kezem, hüvelykujjam végigsimít az ajkán.

-Kinyitottad volna érte a csinos kis szádat?

A szemeiben undor villan fel a forgatókönyv láttán, amellyel szembesítem. A valóság sokkal rosszabb lenne - fogalma sincs, mennyivel rosszabb.

- Az apád köréből származó férfiak gyakran járnak a Vaughan's-ba. Tudod te, hány olyan férfit ismersz, akivel le kellene feküdnöd?  Felfogod, hogy megaláznának téged? Minden haragot, amit apáddal szemben éreznek, rajtad töltenék ki.

A félelem elolvasztja az eddig magabiztos arckifejezését, és elfordítja a tekintetét. Mindketten tudjuk, hogy a mi körünkben a férfiak nem jutnak el oda, ahol mi vagyunk, anélkül, hogy bepiszkolnánk a kezünket. Világos, hogy valójában nem gondolt semmire az anyján kívül.

Nem is veszi észre, hogy egyenesen csapdába sétált. Vaughan azt mondta, valaki telefonált, hogy Noel Rousseau húga beugrik. Megengedte volna, hogy felajánlja a testét, hogy megbosszulja mindazt a szart, amin Noel miatt keresztülmentem, és Emmának fogalma sincs róla. Fogalma sincs, milyen rosszul alakultak volna a dolgok számára.

Felnéz rám, a csalódottság könnyeket csal a szemébe.

- Mi az, amit felajánlasz nekem, Alexander? - kérdezi.

- Azt akarod, hogy leszopjalak? Megteszem. Ha ez segít megmenteni az anyám életét, nincs olyan, amit ne tennék meg. Ha felcserélődnének a szerepeink, és az anyád élete forogna kockán, őszintén mondod, hogy nem mennél a pokolba is, hogy megmentsd?

A kezét arra a kézre helyezi, amellyel az erekciómat tapogatom, és megszorítja. Felnéz rám a szempilláin keresztül, arckifejezése a vágy a kétségbeesés a és a remegő bizalom kusza összevisszasága.

Eltolom a kezét, és újra beigazítom magam, mielőtt nyugodtan felhúznám a nadrágom cipzárját és becsatolnám az övemet. Végigsimítok a hajamon, és kinézek az ablakon, hogy rendezőjenek a dolgok minden egyes alkalommal, amikor egyedül vagyok vele? Amikor feljöttem ide vele, egyáltalán nem ez volt a célom.

- Kelj fel! - csattanok ki, és inkább magamra haragszom, mint rá.

Feláll, és leül mellém. Hátradőlök a székemben, és sóhajtva bámulom a plafont.

- Ez egyáltalán nem úgy megy, ahogy elterveztem - mondom, és ugyanolyan legyőzöttnek hangzik, mint amilyennek
érzem magam.

- Őszintén szólva alig ismerlek meg, Emma.

Elfordítja a tekintetét, de ahogyan kihúzza magát, mint egy megsebzett állat, az elárulja, hogy fájnak neki a szavaim. Sóhajtok, és tanácstalanul bámulok ki az ablakon.

- Miért nem mondtad el nekem, hogy ki voltál aznap este? - Kérdezem végül.

Nehezen bírja tartani a tekintetemet, és bűntudatosan elfordul. Kíváncsi vagyok, mit szólna, ha megtudná, hogy azt terveztem, minden hétvégén visszamegyek a Pokolba, amíg újra össze nem futok vele.