Kényelmi Házasság

25. Fejezet

Alexander

Megállok az üzlet bejáratánál, és az ujjammal elhallgattatom az eladót. Rögtön felismerem a feleségemet, de sajnos a mellette álló nőt is. Hátrébb állok, és a a figyelmem teljes mértékben Emmára irányul.

Hallgatom, ahogy Elise azzal vádolja őt, hogy cukrosbácsija van, ahogy Emma anyjának kórházi számláit vágja az arcába. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy szándékosan egyértelművé teszi, hogy a táskák, amelyeket Alaric Rousseau vett neki, ugyanolyan értékűek, mint a kórházi számlák.

Folyton arra várok, hogy Emma kiálljon magáért, de nem teszi. Semmi sincs meg abból a magabiztosságból, amivel akkor rendelkezik, amikor ellenáll nekem. Sokkal bátrabb, amikor arra emlékeztet, hogy csak a teste az enyém, mint most.

Remegni kezd, és én felé megyek. Elise szemei kitágulnak, amikor meglát, de én továbbra is Emmára figyelek.

- Elkéstem, bogárka - mondom, és átkarolom.

- De most már itt vagyok.

Emma ellazul a karjaimban, és
megkönnyebbülten néz fel rám. A bizalom a szemében... furcsa dolgokat művel a szívemmel. Elszakítom róla a tekintetem, és felhúzott szemöldökkel az eladó felé fordulok.

- Nem hallotta a barátnőmet? Azt kérdezte, hogy tudsz-e neki egy ugyanolyan táskát készíteni.

Az eladónő szeme tágra nyílik, és elmormol egy bocsánatkérést, mielőtt a számítógéphez siet, hogy feldolgozza Emma rendelését. Fel kell világosítanom a feleségemet, hogy milyen bánásmódot kell követelnie. Ő egy Kennedy, a fenébe is!

Sóhajtok, és felkapom a telefonomat.

- Bébi - mondom neki.

- Soha nem kell beszélned a puszta személyzettel. Főleg nem egy olyan bevásárlóközpontban, ami a miénk. Csak hívd fel a márka cégének vezérigazgatóját, hallod? Szeretném látni, ahogy elutasítja bármelyik kérésedet. Gyorsabban kirúgatja az üzleteit minden Kennedy Mallból, minthogy pislogni tudna.

Emma bólint, a tekintete rólam Elise-re vándorol. A szemem sarkából látom, ahogy Elise pózol, és ez undorít. Megőrült, ha azt hiszi, hogy valaha is elkaphatja a tekintetemet.

Elfordulok, és látom, hogy Emma a sáljával babrál. Ráncolom a homlokom, és összeszűkült szemmel nézek rá.

- Próbálod elrejteni a kárt, amit okoztam? -  Kérdezem.

- Kinek?

Meghúzom a sálat, kibontom, hogy megcsodálhassam a munkámat. Emma elpirul, amikor a sálját a zsebembe teszem.

- Alexander - motyogja, élénkpiros arccal, és én nem tehetek mást, mint hogy elmosolyodom. Imádom, ha elpirul. Olyan édesnek tűnik, amikor ezt teszi, olyan lefegyverzettnek tűnik. Közelebb hajolok hozzá, és hosszan tartó csókot nyomok az ajkaira.

- Ezt nem mondhatod komolyan - mondja Elise.

- Ez... ez az egész csak pletyka volt, nem igaz? Ti ketten... nem lehet...

Elise tekintete Emma nyakán vándorol, és látom a szemében a bosszúságot. Tekintve, hogy épp most vallotta be, hogy ő az oka annak, hogy a feleségem a Vaughan's-ban kötött ki, a napjai meg vannak számlálva.

- Egyáltalán ki vagy te? - Kérdezem Elise- jól tudva, hogy ki ő.

Hitetlenkedve néz rám.

- Elise Rousseau, Emma húga vagyok.

A feleségemre pillantok, düh villan a szemében.

- Neked vannak testvéreid, kicsim?

Emma megrázza a fejét, én pedig bólintok.

- Nem is gondoltam volna - mondom, mielőtt visszafordulnék Elise felé.

- Hova jutott a világ, hogy egy ilyen lány ilyet jelentsen ki? Biztos elment az eszed.

Az eladó visszatér az idézettel, én pedig megrázom a fejem.

- Ne fáradj azzal, hogy megnézd - mondom Emmának.

- Csak tedd le a névjegykártyádat, bogárka. Ez a táska nyilvánvalóan jelent neked valamit. Bármilyen árat megér. -  Ő most egy Kennedy - az árak nem számítanak.

Elise elmosolyodik.

- Ó, Alexander. Ugye tudod, hogy apa kitagadta Emmát? Le van égve. - A szavai bántani akarják Emmát, és elmosolyodom magamban, amikor Emma előveszi a pénztárcáját. Ugyanolyan kopott, mint a táskája, és gondoskodnom kell róla, hogy válasszunk neki egy újat, mielőtt elhagyjuk ezt a boltot.

Emma a szemembe néz, én pedig rákacsintok. Beleharap az ajkába, miközben előveszi a fekete kártyáját, és Elise elvörösödik.

Emma kiegyenlíti a számlát, és Elise végig őt bámulja.

- Ha nálad volt az a kártya, miért jöttél el pénzt kérni apától?

Emma megdermed, és látom az idegességet és a szégyent a szemében. Közelebb húzom magamhoz, és csókot nyomok a feje búbjára.

- Mert az én drága barátnőm makacs- mondom Elise-nek.

- Mert valamilyen oknál fogva azt hitte, hogy az apjának van szíve, és mert adni akart neki egy utolsó esélyt. A leghosszabb ideig egyenesen elutasította a segítségemet.

Biccentek az ajtó melletti biztonsági őrnek, aki odasiet hozzám.

- Vigyék ki innen. Végeztem a szórakoztatásával. Soha többé nem akarom látni a bevásárlóközpontjaimban.

Látom rajta, hogy szeretne felhajtást csinálni, de tudja, hogy csak saját magát hozná zavarba.

- Jó, hogy megszabadultam tőle - mondom sóhajtva.

- Hol a fenében van a biztonsági csapatod, bogárka? Az ilyen kis gyümölcslegyeknek, mint ő, nem szabadna a közeledbe férkőzniük. Elég ebből a baromságból.

Lábujjhegyre emelkedik, és átkarol, mielőtt egy csókot nyomna az arcomra.

- Köszönöm - suttogja.

- Mindent. Tudom, hogy igazából csak azért szórakoztattad őt, hogy egy kicsit visszavághassak. Kicsinyes dolog, de szükségem volt rá. Én... köszönöm, Alexander.

A hajába temetem a kezem, és megrázom a fejem.

- Emma, te a feleségem vagy. Bármilyen sértést, amit feléd intéznek, személyesen veszem. Különben is, nem szeretem, ha az emberek szórakoznak a tulajdonommal.

A szavaim ellenére Emma rám mosolyog, mintha egyenesen átlátna rajtam.