Kényelmi Házasság

61. Fejezet

Alexander

Felbámulok Emma házára, és hátradőlök a kocsimnak, tekintetemet az ablakán tartom.

- Fogsz valaha is beszélni vele?

Meglepetésemben felpattanok, a szemeim tágra nyílnak, amikor Sarah mögém lép.

- Már két hete minden este ide jársz, ez kezd hátborzongató lenni, Alex.

Idegesen elmosolyodom.

- Sajnálom. Nem tudtam, hogy tudsz a jelenlétemről, nem akartalak zavarni.

Azt sem tudom, mit keresek itt, folyton azt mondogatom magamnak, hogy azt kéne tegyem, ami a legjobb neki, hogy elengedem. Amikor hozzám jött feleségül, nem volt más választása. Azt akarom, hogy megtalálja a saját boldogságát, nem akarom visszatartani és magamhoz láncolni. Mégsem tudom rávenni magam, hogy aláírjam a papírokat, mégsem tudom elengedni, pedig az lenne a legjobb neki.

Sarah elmosolyodik, és hátradől a kocsimnak dőlve mellém áll. Ugyanúgy néz fel Emma ablakán, ahogy én az előbb, és megrázza a fejét.

- Szóval ahelyett, hogy felhívnád, csak állsz itt órákig, abban a reményben, hogy megpillantod?

Elfordítom a tekintetem, és megrázom a fejem.

- Nem... én... nem akartam idejönni, mégis valahogy minden este itt kötök ki. Nem szándékosan, csak... nem is tudom.

Nevet fel.

- Alexander Kennedy, soha nem gondoltam volna, hogy meglátom ezt a napot, hogy végre rájössz mit is érzel, bár nem hittem volna, hogy ilyen későn jössz rá. - mondja kicsit ironikus hangnemben.

Lenézek a cipőmre, képtelen vagyok még egy mosolyt is kierőszakolni.

- Holnap randira megy, tudod? Továbblép, már épp ideje volt. Már egy hónapja, hogy elváltatok.

Megdermedek, a tekintetem megtalálja Sarahét. Rosszul érzem magam, olyan érzések kavarognak bennem, amiket le sem tudok írni. Erőszakos düh, erős félelem... és megbánás. Kibaszott intenzív megbánás. Soha nem hittem volna, hogy ez az egy mondat ennyire fog fájni.

Sarah megsimogatja a karomat.

- Így lesz a legjobb - mondja.

- Emmának eddig kemény élete volt, megérdemli, hogy szeressék, hogy elkényeztessék. Megérdemli, hogy levegyék a lábáról. És te... te nem tudod megadni neki, amire szüksége van, ugye?

Elmosolyodik, miközben elsétál, én pedig utána bámulok. Emma... egy randin. Az agyam elszabadul, és olyan képeket mutat nekem, amelyeken ő van valakivel, aki nem én vagyok. Ha elmegy arra a randira, vajon úgy fog csókolózni vele, ahogy velem csókolózott? Rámosolyog majd? Megkérdezi majd három jó dologról, ami aznap történhetett vele? Mindazokat a dolgokat, amiket korábban nekem tartogatott, vajon mindezt másnak fogja adni?

Nem hiszem el, hogy ezt csináltam elvesztettem azt a nőt akit a legjobban szeretek, és mint egy bolond minden egyes este itt vagyok és várok hátha csak egy pillanatra is de láthatom, félek őt elengedni.

Soha nem gondoltam volna, hogy szerelmes leszek belé, de megtörtént és nem tehetek róla, szeretem és bánom, hogy nem előbb jöttem rá és nyílt fel a szemem.