Kényelmi Házasság

28. Fejezet

Emma

Minden szem ránk szegeződik, amikor belépünk az irodába. Ideges vagyok, és megpróbálom kirántani a kezem Alexander kezéből, de ő inkább szorosabban szorít engem. Hozzám hajol, ajkai a fülemet súrolják.

- Ne idegeskedj te vagy  Mrs. Kennedy - suttogja.

Felnézek rá, ő pedig megragadja az állam, és finoman megcsípi, miközben lehajol egy csókra, pont az előcsarnok közepén. Elvigyorodik, amikor elhúzódik, és biztos vagyok benne, hogy az arcom skarlátvörös. Mostanában olyan gyakran csókol meg nyilvánosan, amilyen gyakran csak tud, így biztosítva, hogy minden héten a bulvársajtóban végezzük. Úgy tűnik, élvezi, ha elpirulok, ha látja, hogy izgatott vagyok. Azt hiszem, ez egy újabb játék számára.

Elfordítom a tekintetem, és azon kapom magam, hogy Luce a mosolya ellenére forgatja a szemét. Alexander átkarol, miközben a lift felé sétálunk.

- Emlékeztess, hogy miért vagy itt? - kérdezi Luciantól.

Látom a pánik felvillanását Lucian szemében, de másodperceken belül úrrá lesz rajta, és rámosolyog a bátyjára.

- Egy barátommal találkozom - mondja, és egy nálunk egyél lejjebb levő emeleten száll ki.

Rákacsintok, miközben elsétál.

- Jó szórakozást - mondom neki, és az arca csak kissé vörösödik, ahogy elsiet.

Alexander elkomorul, de szerencsére nem kérdez semmit. Megfogja a kezem, ahogy az irodája felé sétálunk, és Alice mintha meglepődne, hogy lát engem. A tekintete zavartan az összekulcsolt kezünkre esik, és néhány másodpercbe telik, mire rám mosolyog.

- A Willis-értekezleten kell részt vennem - mondja Alexander, és bevezet az irodájába. Alice követ minket, és biccent neki, miközben kihúzza nekem az íróasztali székét.

- Gondoskodjon róla, hogy a feleségemről jól gondoskodjanak. Hozzon neki néhány menüt is.

Alice bólint, de az arckifejezése hitetlenkedést mutat.

- És... az irodádban hagyod őt? Egyedül? -  kérdezi, láthatóan próbál kissé diszkréten viselkedni, de nem sikerül neki.

Alexander megigazítja a nyakkendőjét, és bólint.

- Ott voltál azon a napon, amikor elvettem, ugye? Ő a feleségem. Mit akar ellopni tőlem? Már minden az övé.

Megfeszülök. Alexander sosem említette, de Lucian azt mondta, hogy Jennifer céges titkokat lopott el, és átadta a bátyámnak, amivel Alexander elvesztette azt az üzletet, amin évek óta dolgozott. Fogadok, hogy nem lehetett könnyű megkísérelni megmagyarázni egy ilyen adatszivárgást, ráadásul a várható bevételkiesést. El sem tudom képzelni, hogyan reagálhatott a nagyapja és a részvényeseik, milyen keményen kellett dolgoznia, hogy kárpótolja.

Meglep, hogy hajlandó egyedül hagyni az irodájában. Az ő szemében mégiscsak egy Rousseau vagyok. De aztán megint csak igaza van. Az övé vagyok.

Alexander megfordul, hogy elsétáljon, de aztán megáll, és visszafordul. Felránt,  a székéből, a kezét a derekam köré fonja. Durván, gyorsan megcsókol, aztán elhúzódik, és otthagy kábultan, megdöbbenve állok. A hajamat a fülem mögé fésüli.

- Hamarosan visszajövök, bogárka - mondja. Odahajol még egy csókra, aztán elsétál, és otthagy, hogy utána bámuljak. Miért viselkedik így? Nincs szükség arra, hogy a titkárnője előtt mutogassa magát, ugye?

Nem én vagyok az egyetlen, aki kábult,  Alice is az ajtót bámulja, és ettől kényelmetlenül érzem magam. Láthatóan kell neki egy perc, hogy összeszedje magát, és amikor rám néz, nehezen tud találkozni a tekintetemmel. Visszaülök Alexander székébe, és az íróasztalára pillantok. Ugyanolyan rendezett, mint a hálószobánk mindig.