Kényelmi Házasság

45. Fejezet

Emma

Reggel nyugtalanul kelek fel, alig várom, hogy láthassam anyámat. Lucian, Sofia és Alex ugyan olyan fáradtnak tűnnek, mint én.

 - Anya látni akarja apát, ugye? Hogyan magyarázzam meg, hogy nincs itt?

Megsemmisítené, ha megtudná, hogy nemcsak elhagyta, de már hozzá is ment valaki máshoz.

- Ó, Istenem, hogyan magyarázzam meg neki, hogy még csak haza sem vihetem.

A szívem hevesen ver, a pusztulás és a tehetetlenség összeszorítja a légzésemet. Alec odalép hozzám, és megsimogatja az arcom, a tekintetemet az övére szegezem.

- Bébi lélegez - mondja

- Jól van, most már ébren van, és csak ez számít, a többit majd megoldjuk, lépésről lépésre.

Lucian gyengéden megsimogatja a hátamat, az arckifejezése ugyanolyan szakadt, mint Alexé, egyikünk sem tudja, mi lenne a helyes.

- Tájékoztatni kell - mondja Sofia

- De nem most drágám.

Bólintok neki, a szívem fáj az anyámért, már olyan régóta szeretném, ha felébredne, de nem sokat gondolkodtam azon, hogy mire ébredne fel. Minden amije volt már nincs meg, mert az autóbaleset után mindent elvettek tőle. A férje az otthon, amit felépített és sok minden, még a fia is.

- Fel kell hívnom a bátyámat. - mondom a kezemben a telefonommal.

Ellentmondásos érzésem van, olyan keményen dolgozott azért, hogy elengedjem őt, nem is tudom, hogyan fog reagálni erre a hírre.

- Emma ne - mondja Lucian, éles hangon.

Megfordulok, hogy ránézek a szemöldökömet felhúzva. Kínosnak tűnik, ahogy megragadja a vállamat, ahogy küszködik, hogy találkozzon a tekintetemmel, a szívem elszorul.

- Van valami, amit el titkoltam előled - mondja lágy hangon.

- Elliot képes volt lenyomozni anyád autojának digitális nyomát, sikerült megtalálnia a hackert, aki miatt anyád elvesztette az irányítást a kocsija felett és nos, a kifizetéseket is le tudta nyomozni, abból amit elmondott nekem, úgy tűnik Jade vette fel a kapcsolatot a hackerrel, de a kifizetések Noeltól érkeztek, mindent megtett, hogy a lehető legtöbb országon keresztül irányítsa őket, de Elliot mindent beleadott, hogy lenyomozza őket, és ő volt az Emma, Noel volt az.

Rosszul vagyok, úgy érzem mindjárt összeesek, becsukom a szemem, hogy uralkodjak az érzelmeimen, de a testem nem hagyja abba a remegést.

- Noel?

- Ez nem lehet igaz, ő egy seggfej, de nem... nem gyilkos. Nem tenne ilyet a saját anyjával.

Alex átkarolja a derekamat, és közelebb húz magához, neki dőlők az arcom a mellkasába temetem.

- Mióta tudod? - Alex kérdezi, miközben ujjai a hajamat simogatják.

Lucian habozik, mielőtt válaszolna.

- Néhány hete - monja óvatosan.

- Olyan boldogok voltatok együtt, egyszerűen nem láttam egyikőtöket sem ilyen boldognak már olyan régóta és én ezt akartam nektek. Tudtam, hogy ez a hír letaglózná Emmát, és ezzel együtt téged is.

Forró könnyek csordulnak végig az arcomon, átáztatva Alec ingét, remegve lélegzem be, és Alex szorosabbra húzza a karját, szoros ölelésbe zárva engem.

Sofia a vállamra teszi a kezét én pedig kissé elhúzódóm Alextől.

- Emma - mondja.

- Majd a kellő időben megbirkózunk ezzel, rendben? Egyelőre szárítsd fel a könnyeidet, és játszd meg magad az édesanyád előtt. Amire most szüksége van az a szeretet és a figyelemre. - mondja Alexre és Lucianra pillantva.

- Minden másról gondoskodni lehet, és gondoskodni is fog.

Bólintok, Alex pedig a hüvelykujjával letörli a könnyeimet. Igyekszem összeszedni magam, de csak Noel-re tudok gondolni. Miért tenne ilyet? Az apám is benne volt ebben?

Évekig csak azt hittem, hogy az életem alakulása szerencsétlen, hogy részben biztosan én vagyok a hibás, amiért elvesztettem az összes barátomat, a kapcsolataimat, hogy összevesztem mindenkivel, aki fontos volt nekem, beleértve az apámat is, most azon tűnődöm, vajon nem volt-e ez megrendezett.

Még mindig ezen gondolkodom, amikor belépek anyám szobájába, Alex pedig mellettem, megragadja a kezemet, és megszorítja, és pedig rámosolygok. Hol lennék nélküle? Ha ő nem lenne, már rég elvesztettem volna az anyámat.

- Szia anya - mondom, még mindig megdöbbenve, hogy nyitva van a szeme, olyan sokáig úgy tűnt, mintha mélyen aludna.

Odasétálok hozzá, és a tekintete követ engem, az ajkai széle felfelé húzódik, és amikor megszorítom a kezét, az ujjai megmozdulnak.

Az érzelmek elöntenek, és önkéntelenül könnyekben török ki, homlokomat a vállára hajtom, és mindent megteszek, hogy ne sírjak, de nem sikerül.

Megérzem a kezét a hátamon, és igyekszem összeszedni magam.

- Sajnálom - motyogom.

- Annyira hiányoztál anya, hogy itt látlak, ahogy rám nézel, fogalmad sincs, mennyit jelent ez nekem.

Felülök, és letörlöm a könnyeimet, a szívem megszakad, amikor észreveszem, hogy egy könnycsepp csorog le anyám arcán.

- Köszön anya, köszönöm, hogy felébredtél.

Elmosolyodik, az ajkai szétnyílnak.

- E... - mondja, a hangja remeg.

Megragadom a kezét és az arcomra helyezem, a kezét az enyémbe simítva.

Anya Alexre pillant, és én nem tudom megállni, hogy ne piruljak el.

- Én... emlékszel Alexanderre? - kérdezem.

Anya bólint, én pedig majdnem megint sírva fakadok, el sem hiszem, hogy tényleg beszélget velem.

- Asszonyom - mondja, és megragadja a kezét, az ajkához emeli, és egy édes csókot nyom a kézfejére, és a szívem kihagy egy ütemet.

- Én... ööö, Alex az én... ő a vőlegényem - mondom végül, Alex rám néz és a szemei csillognak.

Anya tekintete kettőnk között vándorol, és megmelengeti szívemet, hogy ennyi kifejezést találok benne.

- E.. Em... Emma - mondja, a hangja érdes, a szemeim tágra nyílnak és döbbenten nézek rá.

- Én..én szeretlek téged.

- Órák óta gyakorolja, hogy ezt mondja neked - mondja Dr. Taylor a hátam mögül

Újra összeomlik, és Alex mosolyogva megveregeti a hátamat.

- Ó anya - mondom visszafojtva a zokogást.

- Én is szeretlek téged, nagyon anya.

A könnyeimen keresztül anyámat bámulom, a szívem nehéz, bármit megteszek, hogy megvédjem őt.