Kényelmi Házasság

54.Fejezet

Emma

Ránézek a mellettem fekvő Alec-re, mélyen alszik, szempillái enyhén rebbennek, közelebb hajolok hozzá és átkarolom, sóhajt és elfordul.

Mostanában máshogy viselkedik, nem önmaga, mióta az anyja válást kért, most olyan nagy a távolság köztünk, és nem tudom hogyan hozhatnám helyre.

Soha nem láttam még Alexet ennyire feldúltnak, látni ahogy az anyja szétesik, ahogy a sajtó üldözi.... vele együtt ő is szenved, és így egyre jobban eltávolodik tőlem is.

Végig simítok az ujjammal a karján, ami enyhe borzongást vált ki belőle, hiányzik nekem, itt van, de hiányzik, már nem ugyanúgy néz rá, amikor rám mosolyog, olyan, mintha csak egy másik lány lennék, már hetek óta nem is ért hozzám.

Közelebb megyek hozzá, magamhoz szorítom, szükségem van arra, hogy a bőre az enyémhez érjen. Megesküdtem magamnak, hogy nem leszek olyan, mint az anyám vagy, mint Sofia, de ez lehetetlen, azt akarom, hogy Alex máshogy nézzen rám, hogy szeressen úgy, ahogy azt kell egy házasságban. Még a józan eszem ellenére is csak őt akarom, annyira küzdök az érzéseim ellen, de a szívemnek vagyok kiszolgáltatva, ahogy megcsókolom, minden félelem elszökik belőlem.

Alex felsóhajt, szempillái megrebbenek, lassan pislog, a szemei megtalálják az enyémet.

- Mit csinálsz? - kérdezi, reszelős hangon.

Rá pillantok, és csókot nyomok a homlokára. Alex átkarol és közelebb von magához, a fejemet a mellkasára hajtja, a hajamba temeti a kezét, és erősen szorít, mintha attól félne, hogy elmegyek.

- Mi a baj? - suttogja, én pedig csak megrázom a fejem.

- Semmi, csak nem tudok aludni.

Alex elhúzódik picit, hogy rám tudjon nézni, tekintete kutató.

- Aggódsz az anyukád miatt? Egész jól felépült.

Bólintok, részben aggódom az anyám miatt, de ennél többről van szó.

- Igen aggódom az anyámért, de a tiédért is, a média tele van a válásával, nagyon megviselte és mi nem tudjuk megvédeni.

Alex bólint.

- Tudom, de itt vagyunk neki mi, nincs egyedül, az édesanyád is bebizonyította, hogy ő az erőnk oszlopa. Már az is megkönnyítette anya dolgát, hogy itt van mellette, őket kettőjüket... mindkettőjüket sok mindenben ugyanúgy bántották.

Sóhajtok.

- Csak fáradt vagyok Alex, belefáradtam az összes fájdalomban, ami körülvesz minket, az összes szívfájdalomban.

- Tudom bogárka. - megsimitja az arcom, és gyengéd csókot nyom az arcomra.

- De ilyen az élet, mindkettőnk anyja a szerelmet választotta, és megfízették az árát, ez a kockázat annak, ha valakinek oda adod a szíved, bíznod kell benne, hogy nem töri össze, hogy nem tör össze téged, és ez a világ amiben élünk... sekélyes, opportunista és hiábavaló. - a hajamat a fülem mögé fésüli, és felsóhajt.

- A múltat nem lehet visszacsinálni, de tanulhatunk belőle.

Bólintok, igaza van, tudom, hogy igaza van, de vajon megkeményithetem-e a szívemet, ahogy ő tette? Mindazok ellenére, ami anyámmal és Sofiával történt, a szívem még mindig vágyik arra, amiről tudom, hogy nem kaphatom meg. Egy kis részem még mindig vágyik arra, amit sosem ismertem, egy saját szerető családra, ez tudom, hogy ostobaság,de nem tudom irányítani a szívemet.

- Tényleg azt hiszed, hogy lehet szeretet nélkül élni?

Alex bólint miközben a hajammal játszik.

- Nekünk eddig is jól ment, nem igaz?

A szavai fájnak, mégis mosolygok a fájdalom ellenére is, fogalmam sincs róla, hogy minden nap egy kicsit messzebbre zuhanok.

- Szeretsz engem Alex? Még, ha csak egy kicsit is?

Tágra nyílt szemmel bámul rám, és felül a takaró a dereka körül összegömbölyödik, Alec végig simit a haján és mélyeket lélegez.

- Emma miért kérdezed ezt tőlem?

Felülök a térdemre, és a szemében nézek.

- Alex.. én csak.. te és én.. mi nem vagyunk olyanok, mint a szüleink. Tudod, hogy sosem árulnálak el, és szerintem te sem csalnál meg, nem vagyunk olyanok, mint ők.

Bólint, de az arckifejezése óvatos.

- Nem vagyunk azok, mert vannak megállapodásaink, mert a házasságunk tranzakció jellegű. Nekünk nem kell szerelemre hagyatkoznunk, hogy együtt maradjunk, ennél sokkal több van bennünk.

- Megértem.- mondom neki.

- Igen Alex, de miért kell, hogy ez legyen mindenünk?

Alex felsóhajt és rám néz. az arckifejezése ingerült.

- Emma miért beszélünk egyáltalán erről? Adtam neked egy kiutat, amikor megkértem a kezed, megmondtam, ha hozzám jössz feleségül, beleegyezel egy szerelem nélküli életben. Akkor miért akarsz hirtelen többet? - hátradől a párnának, döbbent arckifejezéssel az arcán.

- Azok után, aminek az imént tanúja voltál, még mindig szerelmet akarsz? Végignézted, ahogy több élet is tönkremegy miatta és még mindig akarod? Miért?

Elfordítom a tekintetem, nem tudom, hogyan magyarázzam meg magam.

- Alex mindketten szeretet nélküli családban nőttünk fel. Ezt akarod a gyerekeinknek is?

Rám néz és a szemében lévő hidegségtől végigfut a hideg a hátamon.

- Ez az egész.. mi ez Emma?

A szemében olyan érzelem villan, amit nem igazán tudok megfejteni. Talán harag vagy inkább bosszúság? Úgy érzem, mintha pusztán az a kérdés, hogy szeret-e engem, kellemetlenséget okozna neki.

- Megkaptad, amit akartál, sikerült megmentened az anyád életét. én is csak azért mentem hozzád, hogy megkapjam a munkát, amit akarok, ez a házasság csak ennyi Emma, csak egy kölcsönösen előnyös megállapodás.

Összekulcsolom a kezem és mindent megteszek, hogy ne remegjek.

- Ennyi? - kérdezem és a hangom megtörik.

- Ennyi vagyok én neked?

Alex lenéz a kezére, és megrázza a fejét.

- Törődöm veled Emma, de én ennél többet nem adhatok neked.

Alex megrázza a fejét, és hátat fordít, hallom a szavakat, amelyeket nem mond ki, törődik velem, de nem szeret, és valószínűleg soha nem is fog.