Kényelmi Házasság

52. Fejezet

Alexander

- Mi történt? - anya kérdezi, de én csak megrázom a fejem.

- Nem tudom

A többiekkel egyszerre ragadjuk meg a telefont, mindannyian a Kennedy névre guglizunk, rémület tölt el, amikor apámat a hírekben találom, a címlapoktól hevesen felfordul a gyomrom , rákattintok az egyik cikkre , a lemondástól elnehezülnek az ujjaim.

Rosszul érzem magam, de ez az érzés valószínűleg nem hasonlítható ahhoz amit anyám érezhet.

Mélyet lélegzem, és elkezdek lapozgatni, hogy megtaláljam Elliot számát. Hogy hagyhatta, hogy ez egyáltalán napvilágra kerüljön? Bonyolult szűrőket állított be, hogy megakadályozza, hogy az ilyen dolog valaha is eljussanak a médiában, akkor ezt miért engedte?

- Elliot? - mondom, amint felveszi a telefont.

- Mi történt? - kérdezem, de ő erre csak hangosan ásít.

- Miről beszélsz? - mondja álmos hangon.

- Bassza meg, a rendszereink leálltak.

- Hagyd abba - mondja anyám.

- Hagyd abba, Alex - kikapja a kezemből a telefont és befejezi a hívást.

- Elég legyen, elég...

Reszketve végigsimít a haján, amikor rám néz a szemeiben fájdalom, de a tekintetében elkötelezettség is sugárzik.

- Tudom, hogy megpróbáltál megvédeni engem Alex, tudom, hogy évek óta blokkolod az ilyen híreket, de most már elég volt, nem tudok így tovább élni, egyszerűen nem megy.

A nagyapám felé fordul, és megfeszül, mintha erősítená magát.

- Apa.... én már megpróbáltam, esküszöm mindent megtettem, évekig kapaszkodtam a reményben, kapaszkodtam a a boldog emlékekben, de már nem tudok, mindig is olyan házasságot akartam, mint anya és a tiéd, és sokáig azt hittem, ha elég sokáig kitartok, ha bebizonyítom, hogy a szeretetem mindig erős marad, akkor talán... talán Anthony megváltozik, mindig azt mondtad nekem, hogy a házasság örökké tart, hogy a dolgokat együtt oldjátok meg, nem sétálunk el, de apa a házassághoz ketten kellenek, és ez a házasság? Már évek óta egyedül élek benne.

Egy könnycsepp gördül végig az arcán, és nagyapa odalép hozzá, letörli a könnyeit és egy mély zokogás hagyja el anya ajkait, nagyapa a karjaiba vonja és szorosan átöleli.

- Apa.. el akarok válni, tudom, hogy a Kennedyk nem szoktak elválni, de nézz rám! - mondja és a hangja megszakad.

- Az egész világ tudja, hogy megcsal a férjem, nevetség tárgya vagyok.

Az arcát nagyapa mellkasába temeti, ő pedig behunyja a szemét, ugyanolyan fájdalmas arckifejezése van, mint anyának.

- Kérlek apa, hadd váljak el, ha úgy érzed emiatt ki kell tagadnod, akkor tedd amit tenned kell, csak azt kérem, hogy ne hagyd, hogy ez hatással legyen a gyermekeimre.

Megöl a fájdalom, hogy így látom őt, a kéréséről ne is beszéljünk, soha nem gondoltam, hogy a válás egy lehetőség a családomban, azt sem gondoltam soha, hogy valaha anya ezt majd kérni meri nagyapától, de igaza van, ez... ez nem élet.

- Drágám - mondja nagyapa, a keze végig simít a haján, megnyugtatva őt.

- Te vagy az én kislányom Sofia, mindig is csak a boldogságot akartam neked, semmi mást.

Rám pillant, bonyolult tekintet a szemében.

- Ha tudtam volna erről.. ha az unokám nem rejtette volna ezt olyan jól el, akkor kicsim semmiképp sem engedtem volna, hogy maradj, nem tudtam édesem, feltételeztem, hogy megvannak a magatok problémái, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékűek lehetnek.

Nagyapa megsimogatja a hátát, de anya nem tud uralkodni a könnyein, mintha évek szívfájdalom végre utat találna magának.

- Váljatok el - mondja, és ezzel mindannyiunkat megdöbbent.

- A lányom vagy Sofia, mindig is az én kislányom leszel, kizárt dolog, hogy kitagadnálak, mert a boldogságot választottad, nem leszek én az oka annak, hogy egy szeretetlen házasság csapdájában maradsz.

Hitetlenkedve bámulok a nagyapámra, nem hittem volna, hogy ezt valaha is megengedné, nem hittem, hogy hagyja, hogy anya következmények nélkül ki sétáljon a házasságából.

Annyira igyekeztem megvédeni anyámat, de ha nem teszem, talán sokkal hamarabb el válhatott volna. Az iránta érzett szeretetem az, ami meghosszabította a fájdalmát.