Kényelmi Házasság

38. Fejezet

Alexander

Bámulom az eljegyzési gyűrűt, és forgatom, hogy lássam, hogyan kapja el a fényt.

- Pompás munka- mondom Francescónak, a családom által évek óta látogatott ékszerbolt tulajdonosának. Alig várom, hogy lássam Emma arcát.

A kezemben lévő gyűrű az, amelyet nem tudta megállni, hogy ne nézzen, amikor idehoztam, hogy kiválassza a gyűrűjét. Ez az, amire annyira vágyott, de nem merte kérni, pedig tudhatná, hogy mindent megadnék érte, elmosolyodom magamban, elképzelem, hogy fog kinézni a kezén.

- Hat karátos, smaragd vágással - mondja Francesco.

- Tökéletes Mrs. Kennedy-nek.

Bólintok neki.

- Tökéletes valóban. 

A karát súlya tökéletes egy Emma termetű embernek, a feleségemnek. Maga a gyűrű azonban egyszerű, illik hozzá.

– Alex.

Megdermedek a gyűrűvel a kezemben, a hideg futkos a hátamon, bárhol felismerném a hangját, és a szívem megszakad tőle, nem fordulok meg, ehelyett Emma eljegyzési gyűrűjére szegezem a tekintetem.

- Ez... mi az? - kérdezi Jennifer.

Francesco bólint rá, pókerarccal a helyén. Számtalanszor vittem már Jennifert ebbe a boltba. Francesco számos felbecsülhetetlen értékű darabja van a tulajdonában, és én is ide, a családom ékszerészéhez jöttem, hogy gyűrűt keressek Jennifernek.

- Csomagold be nekem - mondom Francescónak, és ő udvariasan bólint.

- Alex - ismétli Jen, a hangja lágy.

Megfordulok vele szemben, megerősítve magam. Rám mosolyog, és a szívem fájdalmasan összeszorul. Hosszú, szőke haja tökéletesen egyenes, és úgy néz rám, mintha soha nem szúrt volna szíven, majd csavarta volna ki a kést.

- Alexander vagyok - javítom ki.

Megrökönyödve néz, és Francescóra pillant.

- Az... az egy eljegyzési gyűrű volt?

Keresztbe fonom a karomat a mellkasom előtt.

- Ha már az eljegyzésnél tartunk - mondom

-  Úgy hallom, gratulálok, kiment a fejemből, amikor utoljára láttalak. Nem tudok tisztán gondolkodni, amikor Emma a karjaimban van.

Az arca elvörösödik, és az ujja köré csavarja az eljegyzési gyűrűt. A szívem egy kicsit összeszorul a gyűrűje láttán, és beteges örömöt érzek abban a tudatban, hogy Emma gyűrűje nagyobb.

- Ez aranyos - mondom neki, és bólintok a gyűrűjére.

A gyűrűjét a másik keze mögé rejti, és rám vigyorog. Az a mosoly, amit régen szerettem, már nem úgy néz ki, mint régen. Már nem tűnik ártatlan és kedvesnek, most inkább hamisnak és szánalmasnak tűnik. Mindig is ilyen volt, vagy csak most jövök rá?

- Ne vidd túlzásba ezt a viccet. Nem tudom, mit akarsz elérni, de attól, hogy egy ilyen lánnyal vagy, nem leszek féltékeny. Tudtad, hogy nem is olyan régen az apja házához rohant pénzért könyörögve? Olyan szánalmasan nézett ki, könnyek és takony csorgott az arcán, és a földön sírt. Még undorító, szakadt ruhákat is viselt. Soha nem tudnál egy ilyen emberrel lenni.

A düh végigfut rajtam. Az én drága bogárkám ilyen rossz állapotban volt?

- Nem is olyan régen még te voltál az, aki olcsó ruhákat viselt - mondom, miközben megnézem őt.