Kényelmi Házasság

2. Fejezet

Alexander

A szemei... rabul ejtettek. A zöld örvények a világosbarna között; gyönyörűek, és homályosan ismerősek. A mellettem ülő lány időtlen módon lenyűgöző, és magával ragadott. Szemügyre veszem nevetségesen hosszú szempilláit, magas arccsontját és azt a dús, hosszú haját. Ő egy klasszikus szépség, ellentétben azokkal a műanyag lányokkal, akik általában körülvesznek. Semmi ilyen baromság, mindenféle műmunka, műköröm, műszempilla, műhaj, műajkak. Elegem van belőle. Ez a lány... ő igazi, és talán ő a legszebb nő, akit valaha láttam.

Idegesnek tűnik, ahogy leül mellém, ujjai a ruhája szegélyét rángatják, mintha kényelmetlenül érezné magát abban a szexi ruhában, amit visel. Pedig semmi oka rá. Kibaszottul szexi, anélkül, hogy kompromisszumot kötne a belőle áradó előkelőséggel. Felnéz, és amikor a tekintete megtalálja az enyémet, megbabonáz.

- Hátrányban vagyok veled szemben. Te tudod a nevem, én viszont nem tudom a tiédet.

A szemei kissé kitágulnak, mintha a kérdés meglepné, én pedig kíváncsi vagyok. Annyira kívülállónak tűnik itt, mégis a tekintete tele van kimondatlan kihívással.

- Diana - mormolja, a hangja megingott. Beleharap az ajkába, és a tekintetem követi minden mozdulatát. Nagyot nyelek, miközben azon tűnődöm, vajon milyen íze lehet az ajkainak. Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz könnyű csókot lopni Dianától.

- Hmm, a vadászat istennője. Mire vadászol ma este, Diana? - Kérdezem, a hangom incselkedő. Ő elmosolvodik
szórakozottan a giccses mondaton.

- Őszintén szólva, csak egy kis nyugalomra és csendre.

Felvonom a szemöldökömet, tekintetem végigvándorol az arcán. Igen, ezt látom. Minden más nő, akivel beszélek, vágyik valamire, de Diana nem. Ha valami, akkor inkább bosszúsnak tűnik, hogy foglaltnak találja ezt a helyet.

- Szóval, te menekülsz?

Diana megvonja a vállát, de megpillantom a szomorúságot a szemében, mielőtt elfordítja a tekintetét.

-Te is az vagy különben nem ülnél a helyemen.

Mosolyogva nézek le a lábamra, mintha csak azt akarnám ellenőrizni, hogy valóban az ő helyén ülök-e.

- A te helyeden, mi? . Ez azt jelenti, hogy legközelebb is itt találak?

Diana elmosolyodik, és megrázza a fejét.

- Nem. Nem járok ide olyan gyakran. De általában amikor a Pokoliba jövök, itt kötök ki.

Elvigyorodom és bólintok neki.

- Megjegyeztem. - Már tudom, hogy ez lesz az első hely, ahová mostantól kezdve minden egyes alkalommal elmegyek, amikor idejövök, hátha itt találom meg őt.

- Mi elől menekülsz ma este?- - kérdezi.

Sóhajtok, a gondolataimban visszapillantok a számtalan rám váró feladatra; anyám végtelen követeléseire, nagyapám nevetséges követelményére, hogy házasodjak meg, mielőtt megengedné, hogy átvegyem a céget,
amiért halálra dolgoztam magam.

- Felelősség - mormogom.

Diana bólint, és félrenéz, mintha valahogy megértené, holott semmiképpen sem érthetné meg. Látom az olcsó, kopott cipőt, a durva, fényezetlen körmöket. Diana a szerencsések közé tartozik, azok közé, akik azt hiszik, hogy a pénz mindent megold, pedig legtöbbször olyan boldogságban van részük, amiről én csak álmodni tudok. Boldog család, teljes élet, saját álmok, saját maguk által választott út.