Kényelmi Házasság

35. Fejezet

Alexander

- Hová megyünk? - Kérdezi Emma, miközben a kocsimhoz vezetem őket. Lucian alig néz rám, és én sem tudom, mit mondjak neki. Cserben hagytam őt, mint idősebb testvért, és még csak észre sem vettem.

- Mitől fogod magad jobban érezni? -  Kérdezem Luciantól, magam is tanácstalanul.

Felnéz, a szemei vörösek.

- Őszintén szólva, Alex... bármit megadnék azért, hogy bosszút álljak rajta kerül amibe kerül.

Felkacagok, és bólintok. Nagyon is jól van. Ennél sokkal rosszabbat tervezek, de kezdetnek nem rossz.

- Akkor előbb a vegyesboltba menjünk.

Emma és Lucian is csendben követnek, és csak akkor pánikol be Lucian, amikor leparkolok Marcus háza előtt.

- Alex - mondja aggódó hangon, miközben kilép a kocsiból.

- Lehet, hogy ez mégsem jó ötlet.

Rámosolygok, tojással a kezemben.

- Ez a fickó hamarosan megtudja, mi történik, ha egy Kennedyvel szórakozol. Különben is, ezután jobban fogod érezni magad.

Átnyújtok neki egy tojást, ő pedig bámulja.

- Nem vagy mérges? - kérdezi.

- Nem vagy csalódott?

Ráncolom a homlokom, és átkarolom a vállát, önkéntelenül is friss könnycseppek jellenek meg a szemébe.

- Lucian, nem tettél semmi olyat, ami miatt szégyenkezned kellene. Soha nem okoznál nekem csalódást. Ha valaki, akkor én vagyok az, aki csalódást okozott neked.

Könnyekben tör ki, és megszakad a szívem, amikor dühösen törli a könnyeit, láthatóan utálja, hogy ma nem tud uralkodni az érzelmein. Mintha hirtelen lenézném, amiért érzelmes, azok után, amin ma keresztülment, pedig általában olyan sztoikus.

- Tudom, hogy mindaz, ami most történt, sok, és én is ugyanolyan zaklatott lennék. A pokolba is, én is sírnék.

Bólint, és átölel, én pedig szorosan átölelem. Emma olyan megkönnyebbülten néz rám, én pedig sóhajtva megrázom a fejem. Mióta titkolja a titkát? Milyen nehéz lehetett neki hallgatni minden alkalommal, amikor az öcsémmel való kapcsolatáról faggattam?

- Gyere - motyogom. Lucian bólint, és összeszedi magát, megigazítja a ruháját. Zihál, amikor hátranyúlok, és olyan erővel dobom az egyik tojást, amilyen erővel csak tudom, és egy kitörő nevetés hagyja el az ajkát, amikor az megreccsen Marcus ablakán.

Átnyújtok neki néhány tojást, és hátradőlők a kocsimnak, miközben dobálja őket, és a hangulata minden egyes tojással, ami a házhoz csapódik, javul, míg végül nevetni kezd.

Bűntudattól eltelve pillantok Emmára. Amiket mondtam neki... megbántottam, és tudatosan tettem. Figyelmen kívül hagytam, kerültem őt, és mindeközben ő jobban gondoskodott a családomról, mint én. Rosszul vagyok, amikor visszagondolok a fájdalomra, amit a szemében láttam, amikor Jenniferhez hasonlítottam, amikor azt mondtam neki, hogy még Jennifer is hűségesebb volt nála. Ott ültem, és néztem, ahogy a bátyja sértegeti őt, és nem álltam ki mellette. Hagytam, hogy megtörténjen, a félrevezetett dühöm miatt.

Tétován odasétáltam hozzá. Emma úgy néz rám, hogy a szívem túlórázik. Nincs harag a szemében, nincs ítélkezés, nincs igazolás. Ehelyett megnyugtatóan, tudálékosan mosolyog rám. Felemelem a karomat, hogy átkaroljam, és megkönnyebbülten fújok ki, amikor belesétál az ölelésembe. Minden joga megvan ahhoz, hogy dühös legyen rám, amiért olyan kemény voltam vele, mint amilyen voltam, amikor annyira nyilvánvalóan nem csinált semmi rosszat. Ehelyett csak megkönnyebbülést látok a szemében. Nem arra koncentrál, hogy igaza legyen, hanem Lucianra és a jólétére. Közelebb hajolok hozzá, és csókot nyomok az arcára, amivel megijesztem.