Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Transcontinental Show - Esti kiadás

„Ez itt a Transcontinental Show Esti Kiadása. A stúdióban Mirror Jonas és vendége, az Új-Kontinens Magistere, Luther."
– Köszönöm, Shirley. És téged, Luther, üdvözöllek ismét a köreinkben. Mielőtt bármire rátérnénk, szeretném kifejezni őszinte részvétemet a nemrég történtek miatt, és kifejezni abbéli sajnálatomat, hogy az utóbbi időben szinte csak akkor jelensz meg köztünk, amikor valami súlyos dolog történik.

– Köszönöm az őszinte szavakat, Jonas, és sajnos egyet kell értenem veled. Nagyon megviseltek mindannyiunkat az eltelt napok. Mostanában igencsak rájár a rúd a Magisterre.

– Nem szeretnék még én is hozzáadni a fájdalmadhoz, éppen ezért nehéz elkezdenem a beszélgetésünket.

– Kezdj bele nyugodtan, nem tudsz semmi olyat mondani, amit ne hallottam volna az eltelt napokban.

– Rendben, akkor nem köntörfalazok veled. Hallottam a merényletről, bár ki ne hallott volna arról, ami tegnap előtt éjszaka történt. Súlyos veszteségek értek téged, hiszen elvesztetted a logisztikai főnököd, és még a gyerekeid is a támadás középpontjába kerültek. Ami viszont érdekes, hogy a merénylet éjjelén mindannyian részt vettetek a városi Hallban rendezett banketten. A bankett után viszont több magas rangú tisztet holtan találtak, az orvos szakértők mérgezésre gyanakodnak, de semmi bizonyítékuk nincs, amivel konkrétan igazolni lehetne ezt a gyanút.

– Igen, ismételten rettenetes veszteségek érték Eshtert és az Új-Kontinenst. Amikor értesítettek erről, először el sem akartam hinni. Még kórházban voltam, mert nem gyógyultak elég gyorsan a sebeim. Még fel sem ocsúdtam az első sokkból, már jött is a következő. A logisztikai főnököm, aki a barátom is volt, az életét vesztette, és a gyerekeim is meghalhattak volna abban a támadásban... És akkor még az is... a holtan talált tisztek... Azt hiszem bárkinek letaglózó lett volna.

– Sok összeesküvés elmélet kapott szárnyra emiatt. Sokan furcsállják, hogy a tiszteket egyszerűen megmérgezték, de titeket mégis megtámadtak az út mentén. 

– Igen, én is hallottam, hogy miket pletykálnak az emberek. Akarod hallani a kedvencemet?

– Természetesen, hátha még nem ismerem.

– Azt beszélik, hogy mindkét merényletért én vagyok a felelős. Hogy az éjszaki fegyveres támadást alibiként szerveztem meg. Érted? Alibiként! Megöltettem a logisztikai főnökömet, és halálos veszélybe sodortam a gyerekeimet, akiket épp csak visszakaptam. Mikor ilyeneket hallok, nem tudom, hogy inkább sírni, vagy nevetni lenne-e kedvem...

– Azt azért ismerjük el, hogy voltak furcsaságok abban a támadásban. Rögtön például az, hogy a gyerekeid megölték az egyetlen mágust, aki tanú lehetett volna.

– Nem értem, ez miért annyira furcsa. A fiúk az életükért küzdöttek, katonák, akik megjárták Dōrt. Gondolom, senkinek sem mondok semmi újat azzal, hogy éppen ezért tudják, hogyan védjék meg magukat. Ráadásul az egyikük mágus. Az istenek látják a lelkem, nem értem, ez miért éri minden alkalommal újdonságként az embereket. Egy mágus tökéletesen tudja, hogy válaszoljon mágiára mágiával. Amikor Bastion feje fölött zúgtak el az átkok, egészen biztosan nem gondolkozott azon, hogy de jó is lenne kikérdezni azt a varázslót. Egészen egyszerűen csak életben akart maradni. A másik pedig ezzel kapcsolatban az, hogy érdekes módon a testőreimnek senki sem veti a szemére ugyanezt. A támadók közt voltak zsoldosok is. Róluk szerintem köztudott, hogy könnyű megoldani a nyelvüket. De mivel a testőrök is veszélyben érezték magukat, és nem utolsó sorban minket, ők sem gondolkoztak kétszer azon, hogyan lőjenek. Nemcsak a mágus nem élte túl, aki tanú lehetett volna, hanem azok a zsoldosok sem.